Hogyan kapcsolódhat a magánbiztonsági iparág az országvédelmi akciótervhez?


Hogyan kapcsolódhat a magánbiztonsági iparág az országvédelmi akciótervhez?
A Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara sajtótájékoztatót tartott január 20-án.

Német Ferenc (képünkön) a Kamara elnöke nyitotta meg az immár hagyományosnak mondható sajtótájékoztatót, melynek keretében a Kamara elnöksége összefoglalta a sajtó képviselői számára a Kamara előző évi tevékenységét és eredményeit, valamint ismertette a 2015-ös célkitűzéseit.

Ezt követően Valenta László ny. r. dandártábornok, a Kamara társadalmi elnöke felszólalását azzal kezdte, hogy Német Ferenc levelet írt Rogán Antalnak, melyben felhívta kormánypárti frakció-vezető figyelmét arra, hogy a magánbiztonsági iparágban tevékenykedő szakképzett vagyonőrök "erejét" is vegyék figyelembe az Országvédelmi Akcióterv kialakításánál. A vagyonőr társadalom egy jól képzett, fegyelmezett közösség, amely ismeri a szolgálati fegyelmet és hozzá van szokva a nagy fizikai igénybevétellel, veszéllyel járó munkához. Rendkívüli helyzetben a rendészeti szervek támaszkodhatnak a mintegy 100 ezer fős élőerőre.

Kiemelte továbbá annak szükségességét, hogy a biztonsági terület dolgozó szakemberek regisztrálva legyenek, ezáltal biztosítva azt a célt, hogy valóban a szakképzett munkaerő lássa el színvonalasan a felelősségteljes feladatot, s ne munkaerő-kölcsönzőktől bérbe vett emberekkel végeztessenek vagyonvédelmi tevékenységet. A regisztráció garantálhatná azt is, hogy vállalati rendészeti feladatok ellátását is vizsgázott vagyonőr végezze, ne szakképzetlen munkaerő.

Ezen regisztráció elvégzését, ellenőrzését és az ezt kezelő adatbázis építését a Kamara mint köztestület végezhetné el, amely alapján a Kamara meg tudná állapítani, hogy az egyes munkavállalók alkalmasak-e a biztonsági tevékenység ellátására.

Az 1,929 Ft-os rezsióradíjjal kapcsolatban Német Ferenc kiemelte, hogy 2014-ig még az állami megrendeléseket is meg lehetett nyerni olyan vállalási díjjal, amelyből a vagyonőr részére minimálbér és annak közterhe sem volt kifizethető. A vagyonvédelem az építőipar és talán a mezőgazdaság után a második-harmadik legfertőzöttebb a feketefoglalkoztatás terén. Ugyanakkor veszélyes, sokrétű ismereteket követelő munka, amelyhez nélkülözhetetlen a folyamatos továbbképzés, a dolgozók rendszeresen ellenőrizhető megbízhatósága. Ezekhez viszont elengedhetetlen a tisztességes munkáért tisztességes bér elvének maradéktalan érvényesítése.
Az iparág kifehérítése, a dolgozók folyamatos továbbképzése, speciális szakterületekre való kiképzése javítja a vagyonvédelem hatékonyságát, azaz komoly visszatartó erővel bír a vagyon elleni bűncselekmények elkövetőire, ami megtakarítást jelent a megbízók részére, továbbá a vagyonvédelmi cégek biztosítói számára is.
A rezsióradíj összege megfelel a szakma elvárásainak, mert kifizethetővé teszi a munkavállalók részére a garantált bérminimumot és kalkulál a munkáltatót terhelő költségek nagy részével is. Az elnök gyakorlati példákkal támasztotta alá azt, hogy a közbeszerzéseknél a minimális rezsióradíj általánosan elfogadottá vált s meggyőződése, hogy az állami szervek ezt 2015-ben alkalmazni fogják és nem fog "felpuhulni" költségvetési indokokra hivatkozva.

Az előző év során levezényelt mintegy 80 ezer főt érintő képzés tapasztalatait Birtalan Géza, a Kamara oktatási, szakképzési és minőségügyi elnökhelyettes ismertette. Szakmai sikerként értékelte a képzés levonyolítását, hiszen ilyen tömegű munkavállalót úgy továbbképezni és levizsgáztatni oly módon, hogy ez országos szinten, munkaidő kiesés nélkül s a korszerű, internetes távoktatás segítségével történt meg - eddig más iparágban még nem történt meg.
Tagek:

Hirdetés
hírdetés
SecuriFocus

A SecuriFocus.com Magyarország első, a biztonságvédelmi szolgáltatások piacára szakosodott online hír- és információs portálja.
www.securifocus.com

SecuriForum

A SecuriForum Biztonságtechnikai és Tűzvédelmi Kiállítás & Konferencia a SecuriFocus Kft. által szervezett rendezvény.
www.securiforum.com

Elérhetőség

SecuriFocus Kft.
1118 Budapest
Nagyszeben u. 24/A
Tel: (30) 942-2789
Email: info@securifocus.com
A biztonság új kora
Olvasta már?
A biztonság új kora