SecuriForum 3.0 – az intelligencia jegyében


SecuriForum 3.0 – az intelligencia jegyében
Mi a titka a biztonságtechnikai kiállítások töretlen sikerének az internet korában? Vélhetően mindenki fel tud sorolni számtalan, fellengzős, erősen marketingízű indokot, de a megoldás sokkal egyszerűbb.

A titok nem máshol, mint az emberek közti személyes kapcsolatok szükségességében, továbbá a kíváncsi emberi természetben rejlik. Amennyiben egy kiállításszervező képes arra, hogy az előbbi kettőnek helyet biztosítson 1-2 napra, sem a siker, sem a látogatók nem maradnak el.



Statisztikai szemszögből nézve a 2019-es SecuriForumot, elmondható, hogy a szervezők teljesítették a vállalásukat. A rendezvény nevéhez méltóan, harmadik alkalommal is fórumot biztosítottak a biztonságtechnika szakma művelői és kedvelői számára, hogy 2 napon át ismerkedhessenek egymással, a technológia újdonságaival, ill. aki még ennél is többre vágyott, az a konferencia szekcióban mélyíthette ismereteit.

A látogatói létszám az idén is hozta az eddig megszokott értékeket (1,958 fő) és összetételt. A kiállítói várólista mellett, a kiállítók száma kevesebb volt mint legutóbb, viszont a standok mérete, továbbá a megjelenített technológiák száma jelentősen növekedett. Örömteli, hogy az elmúlt 2 kiállítás során szerzett tapasztalatoknak köszönhetően a kiemelkedő designnal megépített installációk, standok száma növekedett. Megállapítható, hogy 2019-re a standok jelentősebb hányada bármely nagyobb ívű kiállításon (pl. Essen, Milánó) is megállta volna a helyét, azaz a kiállítók mindent megtettek azért, hogy a tartalomhoz megadják a formát is.



A korábbi hangsúlyos önálló kínai megjelenés helyett az idén pl. a Hikvision a disztribútor partnerével, a RIEL-lel közös standon jelent meg, így segítve, hogy minél hatékonyabban jelenítsék meg termékkínálatukat.




A kiállítás fényét emelte volna, ha a világmárkák közül - a jelenlévő Assa Abloy, Bosch és Siemens mellett - önálló standdal jelennek meg. Amint azt mondani szokás, ami késik, az jön.


A biztonságtechnika szinte teljes vertikuma képviseltette magát, a tűzjelzéstől a mechanikai biztonsági megoldásokig.



A címben megjelent „intelligencia” természetesen nem véletlenül került a helyére. Az idei SecuriForum kiállításon, mondhatni, átütő arányban képviseltették magukat az Mesterséges Intelligencia (MI) alapú és egyéb megközelítésből intelligensnek tekinthető termékek és technológiák. Valójában nehéz lenne felsorolni valamennyi ide tartozó megoldást, hiszen a behatolásjelzéstől az intelligens kulcs és értéktároló eszközökig számos, a kiállításon megjelenített terméket sorolhatunk ebbe a kategóriába. A Bosch, Dahua, GeoVision, Hikvision intelligens megoldásaitól a Techsonon át a Vivotekig mindenki megjelenítette a márka kiemelkedő, „intelligens” termékeit. Aki nem jött el, elmondhatja, nem kis lehetőséget szalasztott el ismeretei bővítésére.


A Konica-Minolta standján az egykori német gyártó Mobotix magas minőségű termékei néztek „farkasszemet” a látogatókkal.

Kiemelésre érdemesek a GeoVision Hungary Kft standján látott integrált megoldások, melyeket a GeoVision termékeiből állított össze és fejlesztett a cég csapata.
Nem csak a „felspécizett” gépjármű típusa volt „Smart”, de a beleintegrált megoldások is. Az csak egy dolog, hogy arcfelismerésre alkalmas CCTV megoldással turbózták fel, de mindemellett, az arcfelismerést követően „személyre szabott” hangüzenetekkel szórakoztatták az aktuális tesztelő személyt. Ha „fehérlistás” volt, zenével és egyéb üzenetekkel. Ha feketelistás, akkor kellemetlen szirénázással.

A Techson SmartView okos kamerája meglepő hatékonysággal különböztette meg az embereket és a kerékpárokat/kerékpárosokat. Ha nem a saját szememmel látom, talán el sem hiszem.


Nem szívesen ragadok ki neveket, tekintve, hogy szinte minden standon láthattunk minimum egy olyan megoldást, melyről oldalakat lehetne írni. Igen, ide tartoznak a szolgáltatásaikat promotáló cégek és oktatási intézmények is. Mindenki igyekezett megragadni a látogatók figyelmét. Ki ezzel, ki azzal. Azt hiszem, a kiállításon új értelmet nyert a „vevőre ágyúval” kifejezés, tekintve, hogy a Power egy kis air-soft részleget alakított ki, ahol az érdeklődők próbára tehették lövészi képességeiket.

Egyre többen foglalkoznak az elektro-mechanikus útakadályokkal a magyar piacon. Legnagyobb szerencsénkre nem azért, mert az ún. „terror veszélyeztetettség” szükségessé teszi, hanem azért, mert ezen megoldások kínálják talán a legdiszkrétebb és intelligensebb megoldást egy adott terület gépkocsiforgalmának korlátozására / szabályozására.



Az idei SecuriForumra kiforrta magát a CCTV Teszt Pódium, ahol 9 márka versenyzője küzdött a látogatók kegyeiért. A küzdelem a szó legszorosabb értelmében értendő, hiszen közel százan értékelték a kamerák főbb, külső szemlélő számára is értékelhető jellemzőit. (Megjegyzés: a kérdőívek feldolgozása és elemzése jelen sorok írásakor még folyamatban van.)





Végül, de nem utolsó sorban, ami a konferencia szekciót illeti, nagy érdeklődés mellett zajlottak az előadások. Az ok az lehet, hogy a szervezők olyan előadókat igyekeztek meghívni, akik az témáikkal a jelen és a közeljövő kihívásaira irányították rá a figyelmet és/vagy kínáltak megoldást. Igaz ez az „örökzöld” GDPR kérdéskörre, a drónok jelentette kihívásokon át, az okos városok és a mindennek megalapozó mesterséges intelligencia (MI/AI) kérdésköréig.

Röviden összefoglalva, a SecuriForum nem csak, hogy hozta a megszokott színvonalat, de sikerült néhány lépcsővel fentebb lépnie a biztonságtechnikai seregszemlék nagy összehasonlító mérkőzésében. Aki most lemaradt, egy igazán magas színvonalú, értékes rendezvényt hagyott ki. Kíváncsian várom, mi lesz a következő SecuriForum nagy dobása!

Szerző: Ollári Viktor

Tagek:

Hirdetés
hírdetés
SecuriFocus

A SecuriFocus.com Magyarország első, a biztonságvédelmi szolgáltatások piacára szakosodott online hír- és információs portálja.
www.securifocus.com

SecuriForum

A SecuriForum Biztonságtechnikai és Tűzvédelmi Kiállítás & Konferencia a SecuriFocus Kft. által szervezett rendezvény.
www.securiforum.com

Elérhetőség

SecuriFocus Kft.
1118 Budapest
Nagyszeben u. 24/A
Tel: (30) 942-2789
Email: info@securifocus.com
Új nagyteljesítményű 4K-s kamera az Axis kínálatában
Olvasta már?
Új nagyteljesítményű 4K-s kamera az Axis kínálatában