Új Fujitsu szoftver a könnyedebb viselkedés azonosítás érdekében


Új Fujitsu szoftver a könnyedebb viselkedés azonosítás érdekében
A Fujitsu olyan mesterséges intelligencia (M.I.) alapú – a rögzített video-tartalomban az emberi viselkedést elemző – eljárást fejlesztett ki, mely egyaránt képes a szinte alig észrevehető gesztusok és a komplex viselkedés felismerésére.

Az eljárás kiemelkedő erénye (a Fujitsu illetékese szerint), hogy a hatékony feltanításhoz nincs szüksége jelentékeny méretű tanító adatbázisra. Az új “Actlyzer” technológia mögött a Fujitsu Laboratories és a Fujitsu Kutatás és Fejlesztési Központ kooperációja áll. A szoftver mintegy 100 alap „cselekvés” segítségével képes modulárisan azonosítani összetettebb viselkedésmintákat, mint pl. a várláson való rágódás, vagy bűncselekményre készülődés. Mint azt a fejlesztő kifejtette, a „hagyományos” mélytanuláson alapuló eljárások jelentős méretű tanító adatbázisok segítségével, több hónapos munkával készíthetők fel az éles tevékenységre, melyet a Fujitsu megoldása szükségtelenné tehet. A szoftverbe integrált alap 100 cselekvést/gesztust a rendszer 90% feletti hatékonysággal ismeri fel a fejlesztők állítása szerint. A cég tervei szerint, az Actlyzer a japán piacon debütál még az idén, majd az így beszerzett tapasztalatokra építve fejlesztik mielőtt a Fujitsu Human Centric AI Zinrai termékcsomag részeként a globális piac számára is elérhetővé válik.

Forrás: Fujitsu
Tagek:

Hirdetés
hírdetés
SecuriFocus

A SecuriFocus.com Magyarország első, a biztonságvédelmi szolgáltatások piacára szakosodott online hír- és információs portálja.
www.securifocus.com

SecuriForum

A SecuriForum Biztonságtechnikai és Tűzvédelmi Kiállítás & Konferencia a SecuriFocus Kft. által szervezett rendezvény.
www.securiforum.com

Elérhetőség

SecuriFocus Kft.
1118 Budapest
Nagyszeben u. 24/A
Tel: (30) 942-2789
Email: info@securifocus.com
Az iPhone, mint céges belépőkártya
Olvasta már?
Az iPhone, mint céges belépőkártya