Júliusra halasztották a biztonságtechnika egyik legnagyobb seregszemléjét


Júliusra halasztották a biztonságtechnika egyik legnagyobb seregszemléjét
A Las Vegas-i ISC West, melyet a biztonságtechnikai szakma egyik legnagyobb és legbefolyásosabb seregszemléjének tartanak, 2020 március 17-20. között került volna megrendezésre.

Azonban, a koronavírus okozta problémák miatt a rendezők az esemény elhalasztása mellett döntöttek.

Meglehetősen sokáig húzták az ISC West illetékesei a bejelentésüket. Sőt, még az elhalasztás bejelentése előtt is olyan nyilatkozatok láttak napvilágot, melyek a rendezvény menetrend szerinti megtartását hangoztatták. Azonban az USA illetékes szervei részéről kibocsátott iránymutatások eredményeként, valamint a kiállító cégek (pl.: Avigilon, Geovision, Milestone, Vicon stb.) visszalépései hatására a szervezők végül, az egészségügyi megfontolásokra hivatkozva elnapolták az ISC Westet. A visszalépési sort az a kb. 100 kínai gyártó indította el, akik az ún. „Kínai Pavilon” keretén belül mutatták volna be termékeit a kiállítás látogatóinak. Az ISC West új, tervezett időpontja: 2020 július. A pontos dátumot később jelentik be a szervezők. Az ISC East időpontja, egyelőre változatlan.

Forrás: Reed Exhibitions, IPVM

Hirdetés
hírdetés
SecuriFocus

A SecuriFocus.com Magyarország első, a biztonságvédelmi szolgáltatások piacára szakosodott online hír- és információs portálja.
www.securifocus.com

SecuriForum

A SecuriForum Biztonságtechnikai és Tűzvédelmi Kiállítás & Konferencia a SecuriFocus Kft. által szervezett rendezvény.
www.securiforum.com

Elérhetőség

SecuriFocus Kft.
1118 Budapest
Nagyszeben u. 24/A
Tel: (30) 942-2789
Email: info@securifocus.com
Uniview Tri-Guard 2.0 kamera
Olvasta már?
Uniview Tri-Guard 2.0 kamera