2020 a bővülés éve volt a RIEL-nél


2020 a bővülés éve volt a RIEL-nél
A RIEL, Magyarország meghatározó biztonságtechnikai nagykereskedéseként immár több mint 30 éve áll kivételes szakértelmével partnerei rendelkezésére. A 3 évtizedet felölelő életút alatt rengeteget fejlődött és gyarapodott a cég.

Farkas Bernát alapító és cégtulajdonos szavaival élve:

„Bár nagyot változott a világ, és a RIEL is sokat fejlődött, én továbbra is úgy gondolom, hogy a cégünk legfőbb ereje a munkatársaink jellemében és az egymáshoz és partnerekhez való jó viszonyukban rejlik. Enélkül nem is lehet sikeres vállalkozást építeni.”

Ebben a szellemben vették át és folytatják fiai a vállalat irányítását. A dinamikus fejlődésnek az elmúlt egy év koronavírus-válság okozta megpróbáltatásai sem tudtak korlátot szabni, így 2020-ban két új üzletággal bővült a RIEL.

A cég életében 2010 óta jelen lévő ipari képalkotás technológiára nagyobb hangsúlyt fektetve jött létre a RIEL Ipari megoldások üzletága , amely magas színvonalú megoldásokat kínál a gyorskamerás ellenőrzések, az integrált gépi látású kamerák (Machine Vision) feladatainak szakszerű elvégzéséhez, valamint kiemelkedő adatgyűjtőkkel segíti a mérési adatok gyűjtését és feldolgozását. Olyan, világszinten ismert és elismert gyártók termékeit forgalmazza Magyarországon, mint a Photron, a DEWESoft, a SCHOTT és a HIKROBOT.

A RIEL Biztonsági ellenőrzés üzletága szintén 2020-ban indult útjára, aminek köszönhetően a RIEL egyébként is széles termékkínálata olyan magas színvonalú biztonsági megoldásokkal bővült, amelyek lehetővé teszik a felügyelt vagy védett területre be-, illetve onnan kilépő személyek, gépjárművek és szállítmányok gyors, megbízható átvizsgálását. Az üzletág egyik fő szegmensében az építő- és az energiaipar számára nyújt korszerű és biztonságos technológiát a roncsolásmentes anyagvizsgálatok elvégzéséhez.



Az üzletág termékkínálata lefedi a biztonsági ellenőrzés teljes technológiáját

A robbanószerek és veszélyes eszközök detektálásában világszinten élenjáró NUCTECH speciális biztonságtechnikai berendezések – többek között csomagvizsgáló, gépjármű átvizsgáló és cargo röntgenberendezések, robbanóanyag- és kábítószer-nyom detektorok – hazai képviseletét a RIEL Biztonsági ellenőrzés üzletága látja el.

A fémdetektor eszközök gyártásában kimagasló ELEKTRAL a fémdetektor kapuk és kézi fémkereső eszközök széles kínálatával hatékony segítséget nyújt az udvarias és gyors ellenőrzéshez.

Az amerikai RAYSECUR kategóriájában egyedülálló, milliméteres hullámú levél- és kiscsomag szkennere, a MAILSECUR, is megtalálható az üzletág kínálatában. Segítségével élő képet kaphatunk a postai küldemények tartalmáról, anélkül, hogy a készülék ionizáló sugárzást bocsátana ki a vizsgálat közben. Emellett az eszköz akár egyetlen gramm mennyiségű veszélyes anyagot is képes kimutatni.

A roncsolásmentes anyagvizsgálatok terén a NOVO által fejlesztett, hordozható röntgenberendezések minden esetben a legjobb megoldást nyújtják, a napjainkban egyre fokozódó kiberveszélyekre pedig a világszínvonalú vezeték nélküli biztonsági és kiberbiztonsági termékeket tervező és gyártó Berkeley eszközök adhatnak megfelelő választ.

A fent említett eszközök és termékek forgalmazása, illetve telepítése mellett szakmai megbízhatóságunkhoz az is hozzájárul, hogy a karbantartási és javítási feladatokat szakképzett mérnökeink látják el.

A RIEL Biztonsági ellenőrzés üzletág szakértő csapata összesen 35 éves tapasztalattal, maximális körültekintéssel és az üzletágra jellemző diszkrécióval áll ügyfelei rendelkezésére: Cserepes Csaba az üzletág vezetőjeként, Solymár Zoltán kiemelt ügyfél kapcsolattartóként, a támogató mérnök csapat pedig az értékesített berendezések telepítéséért, karbantartásáért és javításáért felel.

A RIEL 2021-ben is halad tovább a fejlődés útján, és bízunk benne, hogy hamarosan egy újabb mérföldkőről számolhatunk be a cég életében.
Tagek: CCTV

Hirdetés
hírdetés
SecuriFocus

A SecuriFocus.com Magyarország első, a biztonságvédelmi szolgáltatások piacára szakosodott online hír- és információs portálja.
www.securifocus.com

SecuriForum

A SecuriForum Biztonságtechnikai és Tűzvédelmi Kiállítás & Konferencia a SecuriFocus Kft. által szervezett rendezvény.
www.securiforum.com

Elérhetőség

SecuriFocus Kft.
1118 Budapest
Nagyszeben u. 24/A
Tel: (30) 942-2789
Email: info@securifocus.com
Videosec PT-23-40WAL és IPW-2122W-28F Wifi kamerák
Olvasta már?
Videosec PT-23-40WAL és IPW-2122W-28F Wifi kamerák