Nyílt levél Dr. Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszterhez


Tisztelt Miniszter Úr!

Az Ön által vezetett minisztérium honlapján olvasható köszöntőben „kiszámítható és szolgáltató jellegű állami működésről” beszél. Mindezek ellenére a magánbiztonsági ágazatot képviselő köztestület, a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara elnökeként, az elmúlt két évben több próbálkozás ellenére sem volt alkalmam Önnel személyesen találkozni. Az, hogy most nyílt levéllel fordulok Önhöz, többek között ennek is köszönhető.


Levelemnek aktualitást ad, hogy 2009. július 14-én újabb megkeresést kaptunk az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium rendészeti szakállamtitkárától, amelyben arról tájékoztatnak, hogy az EU szabályozásnak való megfelelésre hivatkozva ismét megpróbálják felszámolni tevékenységi területükön a kötelező kamarai tagság intézményét. Próbálják ezt most már harmadik éve a szakma érdekeivel szembefordulva. A módosítási javaslatokkal szemben álláspontunk az, hogy az IRM által támogatott szabályozási elképzelés indokolatlanul túlzott mértékű, az EU által előírtnál jóval nagyobb mélységű „megfelelést” kíván megvalósítani, mely a személy- és vagyonvédelmi, valamint magánnyomozói szolgáltatások piacán már komoly, akár nemzetbiztonsági kockázatokat vett fel.

A magánbiztonsági ágazat szereplőinek felelősséggel gondolkodó többsége is a kötelező tagság intézményében látja biztosítva, hogy a civil rendvédelem ellenőrizhető része maradjon a rendvédelemnek, ne pedig különböző politikai vagy gazdasági érdekeket szolgáló magánhadseregek gyűjtőtábora.

A kamara részéről úgy érzékeljük, hogy a kötelező kamarai tagság megszüntetésének igénye mögött egy szűk érdekcsoport van, mely a szakmai érdekek ellenére közvetlen befolyást próbál és tud is gyakorolni a jogszabályalkotásra.
Fentiek miatt arra kérem Miniszter Urat, hogy az ágazatban dolgozó több mint 100.000 ember és 3500 társas vállalkozás érdekeit ne tekintse mellékes szempontnak a törvényalkotás, a jogharmonizáció során, illetve a közbiztonság érdekeire való tekintettel legyen figyelemmel a szakma képviselőinek javaslataira!

Budapest, 2009. július 22.

Német Ferenc
A Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara elnöke
Forrás: Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Kamara
Tagek:

Hirdetés
hírdetés
SecuriFocus

A SecuriFocus.com Magyarország első, a biztonságvédelmi szolgáltatások piacára szakosodott online hír- és információs portálja.
www.securifocus.com

SecuriForum

A SecuriForum Biztonságtechnikai és Tűzvédelmi Kiállítás & Konferencia a SecuriFocus Kft. által szervezett rendezvény.
www.securiforum.com

Elérhetőség

SecuriFocus Kft.
1118 Budapest
Nagyszeben u. 24/A
Tel: (30) 942-2789
Email: info@securifocus.com
Dahua Smart Dual Light technológia belépő szintű kamerákban is
Olvasta már?
Dahua Smart Dual Light technológia belépő szintű kamerákban is