IFSEC 2010 - egy magyar szakmabeli szemszögéből


IFSEC 2010 - egy magyar szakmabeli szemszögéből
Szabó László - az LDSZ Kft kereskedelmi igazgatója meglátogatta a a 2010-es birminghami IFSEC biztonságtechnikai kiállítást és ezúton osztja meg a látottakat a SecuriFocus netLEVÉL olvasóival.


"Ambivalens érzések uralkodtak bennem az idei IFSEC közben. Nem változott a kiállítás szervezők profizmusa, ugyanakkor érezhető volt, hogy mind a kiállítók, mind a látogatók száma csökkent. Bizonyos vagyok abban, hogy nem a biztonságtechnikára van kevesebb szükség, csak a költség racionalizálásnak esett áldozatául a kiállításon való részvétel. Persze a 10 órai nyitás előtt így is százak nyomorogtak a bejárat közelében bebocsátásra várva, amit minden reggel irigykedve néztem.

Elmaradtak pl. a korábban rendszeres résztvevő forgalmazó cégek, mint pl. a GARDINER, a Videor Technical. A kiegészítőket ( pl. kameraházak, balunok, csatlakozók ) gyártók úgyszintén kisebb számban jelentek meg. Talán az ő termékeik értéke-árrése nem éri el azt a volument, hogy egy ilyen költséges kiállításon való részvétel megtérülhessen.

Némileg átszervezték a kiállítást: Míg néhány éve egy-egy külön területre rakták a behatolás-jelző, video, tűzjelző, integrált rendszereket gyártó-bemutató standokat, addig az idén semmiféle hasonló rendszerezésnek nem volt nyoma, kivéve a tűzjelzéssel foglakozók piciny sarkát.

A kisebb látogatói áradatnak a költség takarékosságon kívül oka lehet az is, hogy pl. Indiában is tartanak IFSEC-et, de más helyi kiállítások is komoly rangot vívtak ki maguknak az utóbbi években pl. Dubaiban, Brazíliában, Moszkvában, ami a többi földrészen dolgozó telepítők-végfelhasználók számára magukhoz közelebbi lehetőségét teremtette meg az újdonságokkal való ismerkedésnek.

Érdekes módon nem állított ki néhány ismert gyártó, így az LG,a GE, a BOSCH, Siemens, CBC, sem. A Hitachi, Toshiba továbbra sem érdeklődik az európai piac iránt. Ugyanakkor a Canon, a Sanyo növelte standjának méretét és kizárólag IP kamerákat mutatott be.

Az „arccal az IP felé” jelmondat jegyében néhány hálózati eszközt, optikai kábelt gyártó cég jelent meg a kiállítók közt, ami pl. 4-5 évvel ezelőtt még nem fordult elő. Elkezdődött az IP kamerák divatosítása, hisz néhány standon a mobil telefonoknál, egérnél, pendrive-nál megszokott széles szín és formaválaszték jelent meg.

Néhány gyártó még mindig csak egyszerű, 1-4 kamerát rögzítő szoftvert ad az IP kamerájához. Ugyanakkor érezhető a trend egyrészt a video elemző funkciók beépítése irányába, másrészt az IP kamerák protokolljainak egységesítése irányába is. Tovább él a 2 féle filozófia is.
1. Vidd ki az elemzést a kamerába, ezzel is spórolj sávszélességet
2. Hozz be minden képet a központba, majd ott kielemzed egy erős hardverrel.

Mindezt persze befolyásolja az adott országban általánosan elérhető sávszélesség is. Tapasztalataink szerint pl. Anglia elég gyengén áll a sávszélességgel, a Távol-Kelet viszont évekkel előttünk jár.

Büszkék lehettünk magyarságunkra. A 2 kiállító egyike az STP Kft. a maga 9,1 MP felbontású IP kameráival díjat nyert az IFSEC-en. Az egyik legnagyobb felbontású IP kamera család iránt akkora volt az érdeklődés, hogy hatan alig győzték információval ellátni a standjuk látogatóit. Kategóriájukban a zsűri szerint csak a Panasonic előzte meg.

Ugyanakkor irigykedtem, hisz lett volna hely még magyar GSM, hangfény, riasztó ügyeleti vevőkészülék, IP kamera, beléptető gyártó számára is. A spanyol, francia, koreai, kínai, taiwani cégek egy jó része az ő államuk-kamarájuk hathatós anyagi támogatásával, külön „városrészekben” állítottak ki.

A hazai gyártóink export lehetőségeit nekünk is hasonló kezdeményezésekkel kellene segítenünk. Ezen kívül elkelne a magyar szakma számára egy hasonló profizmussal megszervezett, látogatók tízezreit vonzó kiállítás is, melyen rangot jelent résztvenni, pironkodva lehet csak a távolmaradást magyarázni akár gyártó/forgalmazó, akár megbízó az illető."
Tagek:

Hirdetés
hírdetés
SecuriFocus

A SecuriFocus.com Magyarország első, a biztonságvédelmi szolgáltatások piacára szakosodott online hír- és információs portálja.
www.securifocus.com

SecuriForum

A SecuriForum Biztonságtechnikai és Tűzvédelmi Kiállítás & Konferencia a SecuriFocus Kft. által szervezett rendezvény.
www.securiforum.com

Elérhetőség

SecuriFocus Kft.
1118 Budapest
Nagyszeben u. 24/A
Tel: (30) 942-2789
Email: info@securifocus.com
Ossia DVR v1.4.0 update
Olvasta már?
Ossia DVR v1.4.0 update