AS19L LED monitor


AS19L LED monitor
Forgalmazó: MASCO Kft

Egyre szélesebb körben terjednek el az úgynevezett LED monitorok a biztonságtechnikai forgalmazók kínálatában. Az év elejétől a MASCO Kft. kínálatában is megjelentek ezek 17”-os és 19”-os méretben. A LED monitorok technológiai újdonsága nem másban nyilvánul meg, mint a háttérvilágítás LED megvilágítássá alakításában. A hagyományos LCD monitorok háttérvilágítása CCFL cső (Cold Cathode Fluorescent Lamps = hideg katód fénycsövek), ami nem más, mint egy speciális fénycső. Ezzel szemben a LED monitoroknak nevezett monitorok háttérvilágítása a már említett LED fényforrás. Így történhet meg az, hogy a LED monitorok kontrasztaránya akár a duplája a hagyományos LCD monitoroknak, és ettől élesebb a LED monitorok képe.
A működési elvből adódóan LED monitoroknál a fekete „szín” tényleg feketének látszik és nem sötétszürkének. A LED monitorok előnye még, a szintén technológiai újításukból fakadó megnövekedett élettartam, hiszen a hagyományos LCD monitorok fénycső háttérvilágítása lényegesen rövidebb élettartamú. További előnye még a kisebb áramfogyasztás is, mely a LED monitorok egyik erőssége, hiszen kevesebb, mint a fele hagyományos LCD monitorokénál. Ez mindamellett, hogy a környezettudatos „eco” gondolkodást szolgálja, a pénztárcánkat is jobban kíméli. Komoly szempont ez például, ha szünetmentesíteni kell a videokamerás megfigyelő rendszerünket. A LED monitorok ezért mind kontrasztosságban (azaz élességben), mind áramfogyasztásban, mind pedig élettartamban lényegesen jobbak a hagyományos LCD monitoroknál. Az új AS19L típusú LED monitor legfontosabb tulajdonságai.  19”-os TFT-LCD monitor;  LED-es háttérvilágítás;  Felbontás: 1280x1024 képpont;  Fényerő: 300cd/m3;  Kontrasztarány: 1000:1;  Válaszidő: 5ms;  Betekintési szög: 85°;  Megjeleníthető szín: 16,7 millió szín;  Bemenetek: 2 kompozit videojel (BNC csatlakozáson), 2 mono audio jel (RCA csatlakozáson), 1 sztereo audio jel (Sztereo jack csatlakozáson), VGA, HDMI bemenet;  Kimenetek: 2 áthurkolt kompozit videojel (BNC csatlakozáson) kimenet;  Beépített hangszórók;  Speciális funkciók: Zajcsökkentés (DNR), Deinterlace szűrő (fésűszűrő); PIP (kép a képben), PAP (kép és kép);  Tápellátás: 12Vdc külső saját tápegységről;  Áramfelvétel: max. 35W (230Vac).
Tagek:

Hirdetés
hírdetés
SecuriFocus

A SecuriFocus.com Magyarország első, a biztonságvédelmi szolgáltatások piacára szakosodott online hír- és információs portálja.
www.securifocus.com

SecuriForum

A SecuriForum Biztonságtechnikai és Tűzvédelmi Kiállítás & Konferencia a SecuriFocus Kft. által szervezett rendezvény.
www.securiforum.com

Elérhetőség

SecuriFocus Kft.
1118 Budapest
Nagyszeben u. 24/A
Tel: (30) 942-2789
Email: info@securifocus.com
Axis Q9307-LV
Olvasta már?
Axis Q9307-LV