A G4S szponzorálja a Honvéd kajak-kenu szakosztályát


A G4S szponzorálja a Honvéd kajak-kenu szakosztályát
Új néven, G4S Honvédként szerepel a jövőben a fővárosi klub kajak-kenu szakosztálya.

Kecskeméti Sándor, a vagyonvédelmi cég ügyvezető igazgatója elmondta, már a londoni olimpia előtt elkezdődött az együttműködés a Budapesti Honvéd kajak-kenu szakosztályával – egyénileg támogattak versenyzőket -, a nagyszerű ötkarikás eredmények után azonban úgy döntöttek, magasabb szintre emelik a szponzorációt. Négyéves időszakra, azaz a 2016-os riói olimpiáig vállalták az újabb támogatást, s az erről szóló megállapodást ezúttal írták alá a kétszeres ötkarikás bajnok Horváth Gáborral, a szakosztály vezetőjével. Az MTI érdeklődésére Kecskeméti Sándor elárulta: a támogatás mértéke a négy esztendő alatt közel százmillió forint lesz.

Molnár Imre, az egyesület ügyvezető elnöke emlékeztetett arra, hogy a klub 11 olimpiai sportágban működtet szakosztályt, s ezek közül hét képviselői ott voltak a nyári olimpián.
“A kajak-kenu, az öttusa és a vízilabda szerzett pontot, s a 19,06 összegyűjtött olimpiai pont minden várakozásunkat felülmúlta. A kajak-kenu szakosztály természetesen a klub zászlóshajója, 14,75 pont a lányok, Kozák Danuta, Kovács Katalin és Szabó Gabriella nevéhez fűződik” – mondta, hozzátéve, hogy a jövőben is a nemzetközi eredményesség megtartása a cél, emellett az utánpótlásbázis bővítése is feladat.

Kozák Danuta azóta már elhagyta a Honvédot – jelenleg még nem tudni, hol folytatja a pályafutását -, s mivel Csipes Tamara is kivált a csoportból, októberben Kovács és Szabó, valamint három fiatalabb kajakos kezdte meg a felkészülést Csipes Ferenc irányítása alatt.

“A keményebb munka körülbelül egy hónapja kezdődött, most tartok ott, hogy gyakorlatilag már mindent kibírok” – mondta Szabó Gabriella, a Londonban győztes női kajaknégyes vezérevezőse. “Az első pár napban furcsa volt, hogy csak ketten vagyunk Katival, de aztán megszoktam, és azt hiszem, nála jobb edzőpartnert nem is kívánhatnék magamnak. Hogy a jövő évben milyen egységek alakulnak, még nem lehet tudni, így azt sem, hogy a mi párosunk Kozák Danutával életben marad-e. Ha nem, természetesen új pár után kell néznem, de ez még a jövő zenéje” – tette hozzá.
Forrás: MTI
Tagek:

Hirdetés
hírdetés
SecuriFocus

A SecuriFocus.com Magyarország első, a biztonságvédelmi szolgáltatások piacára szakosodott online hír- és információs portálja.
www.securifocus.com

SecuriForum

A SecuriForum Biztonságtechnikai és Tűzvédelmi Kiállítás & Konferencia a SecuriFocus Kft. által szervezett rendezvény.
www.securiforum.com

Elérhetőség

SecuriFocus Kft.
1118 Budapest
Nagyszeben u. 24/A
Tel: (30) 942-2789
Email: info@securifocus.com
Hálózati csatlakozás – újragondolva
Olvasta már?
Hálózati csatlakozás – újragondolva