Aspectis – D-Link – Netavis háromszög a Nyílt Napon


Aspectis – D-Link – Netavis háromszög a Nyílt Napon
Az Aspectis Kft. immáron 10 éve törekszik az IP alapú biztonságtechnika népszerűsítésére. A jubileumi alkalomból az idén számos speciális rendezvény kerül lebonyolításra, melyek a cég komplett megoldásait hivatottak bemutatni. Az első ilyen jellegű összejövetelre a D-Link Magyarország székhelyén került sor.

A rendezvény középpontjába a D-link IP videó megfigyelési megoldásai, hálózati eszközei, valamint a Netavis videomenedzsent szoftver 4.4 verziójának újdonságai voltak. Az Aspectis 2012 nyara óta foglalkozik a D-Link IP kamerák kizárólagos forgalmazásával és support tevékenységével, így felmerült az igény a kamerák Netavis szoftver kompatibilitására. Köszönhetően a Netavis fejlesztői rugalmasságának ez az integráció megtörtént, így a legújabb kiadásban már a legtöbb készülék használható. Ezek működése is bemutatásra került és ki is lehetett próbálni.

A fogadást és a regisztrációt követően Wolfgang Baumgartner, a Netavis GmbH ügyvezető igazgatója beszélt a tavalyi év piaci növekedésről és az interneten keresztüli digitális videó megfigyelésben rejlő hatalmas lehetőségekről. Ezután Bata Miklós, az Aspectis Kft. ügyvezető igazgatója vette át a szót, aki előadását a szoftver alapvető kompetenciáival kezdte, majd áttért az újdonságokra. A Netavis immár Linux CentOS 6.2 operációs rendszeren fut, aminek köszönhetően jelentősen lecsökkent a hardver igénye. Számos új funkció jelent meg a 4.4 verzióban, a legfontosabbakat említve a felvételek külső adattárolóra való mentése, külső rendszerek integrációját megkönnyítő URL alapú programozhatóság, az iPad és Smartphone kliens vagy a korcsoport- és nem meghatározás. Az 1 órás előadást kis szünet követte, amikor sós- és édes süteményeket és italokat fogyaszthattak a vendégek, illetve konzultálhattak egymással a résztvevők.

A második felvonásban Korbel Sándor mutatta be a D-Link hálózati és storage megoldásait, valamint az egyedi partner és garancia szolgáltatásokat. A magyarországi szerviz raktárnak köszönhetően meghibásodás esetén a gyártó vállalja az akár 1 munkanapon belüli azonnali garanciális cserét is a készülékeire. Biró Ákos, az Aspectis Kft. értékesítője zárta az előadások sorát. Ő a D-Link széles IP kamera portfólióját mutatta be a jelenlévő érdeklődőknek, kiemelve a Netavis-ba integrált modelleket, melyeket az előadást követően a helyszíni demózás keretein belül ki is lehetett próbálni, meggyőződni arról, hogy az alapvetően hálózati eszközöket gyártó D-Link sokat fejlődött az IP kamerák fejlesztése terén. Mindezt tetőzve a két gyártó felajánlásából kisorsolásra került egy D-Link DCS-2332L típusú kültéri kamerája, valamint egy 4 kamerás Netavis Observer Core licensz.

Az esemény után egy kis állófogadásra invitálták a résztvevőket. A vendégek kora délután elégedetten távozhattak a rendezvényről, ugyanis rendkívül sok információt szippanthatottak magukba. A következő hasonló eseményre 2013.04.09-én kerül sor Milestone videó menedzsment szoftverrel és AXIS kamerákkal a középpontban, a regisztrációval és az esemény részleteivel kapcsolatban keresse az Aspectis Kft. munkatársait!
Tagek:

Hirdetés
hírdetés
SecuriFocus

A SecuriFocus.com Magyarország első, a biztonságvédelmi szolgáltatások piacára szakosodott online hír- és információs portálja.
www.securifocus.com

SecuriForum

A SecuriForum Biztonságtechnikai és Tűzvédelmi Kiállítás & Konferencia a SecuriFocus Kft. által szervezett rendezvény.
www.securiforum.com

Elérhetőség

SecuriFocus Kft.
1118 Budapest
Nagyszeben u. 24/A
Tel: (30) 942-2789
Email: info@securifocus.com
Modern Alarm 17. Biztonságtechnikai Konferencia és Partnertalálkozó
Olvasta már?
Modern Alarm 17. Biztonságtechnikai Konferencia és Partnertalálkozó