Áldozatok az idős nők

Kincs István blogja

Áldozatok az idős nők
A bűnözök mindig a lehető legkisebb kockázatvállalással igyekeznek mások értékeit eltulajdonítani. Ez még akkor is így van, ha egyébiránt pontosan tudják, hogy viszonylag kisebb zsákmányra számíthatnak. Sajnos emiatt kerülnek sokszor az idős, egyedülálló nők a bűnözők látókörébe.

A magányos, sok esetben magatehetetlen nagymamák kirablására egyáltalán nem lehetnek büszkék ezek az elvetemült gazemberek. Lakásuk védelmi szintjének növelésére sajnos sokaknak szinte egy fillérjük se marad, mert örülnek, ha meg tudnak élni a nyugdíjukból. Szerény kis megtakarított pénzüket saját gyógyszereikre, orvosi kezelésükre, unokáik számára vagy épp temetésükre teszik félre. Egy tisztességesen végigdolgozott élet alkonyán szeretnének emberhez méltóan - még ha szegényen és magányosan is - de rettegés nélkül élni.
A sajtóból ránk ömlő hírekből az derül ki, hogy az idős, egyedülálló nők terhére elkövetett bűncselekményeknek mostanra kialakultak már bizonyos típusai. Többnyire éjszaka törnek rá az idős hölgyekre, és sajnos gyakran súlyosan bántalmazzák is őket. Az anyagi károknál sokkal nagyobbak a testi - de főleg a lelki sérülésük. Sajnos az is gyakran előfordul, hogy a szerencsétlen áldozatok a megtakarított pénzüket magukkal viszik napközben a kézi táskájukban, hogy el ne lopják tőlük, amíg távol vannak. De van, akinek a nyakláncát tépik ki nyakából vagy a kézitáskáját ragadják ki kezéből. Sajnos fényes nappal is áldozattá válhatnak.

Az nyilvánvalóan látszik, hogy ezek a megfáradt, idős emberek segítségre szorulnak, mert többnyire képtelenek magukat megvédeni. Elsősorban a saját gyerekeikre és családjukra számíthatnak. A helyi közösségek, önkormányzatok, a polgárőrök és más társadalmi szervezetek is sokat tehetnek értük.
Nagyon jó példa erre a Zuglói Önkormányzat által működtetett "Egy jó szó Zuglóban" áldozatvédelmi programja. Az ország más településein is örömmel fogadna a lakosság ilyen hasznos bűnmegelőzési, áldozatvédelmi programokat.
Nagyon édes történet a 92 éves karatézó nagyi története, aki viszonylag idős kora ellenére meglepő vitalitással még önvédelmi fogásokat is megtanult. Idős, magányos nők bizonyára máshol is igényelnék az ilyen típusú közösségi foglalkozásokat, és mindenféle segítséget örömmel fogadnának. Hiába idősek és sok tapasztalattal rendelkeznek, de őket is képezni kell, hogy ne legyenek áldozatok. Már csak azért is képezni kell őket, mert egy egészen más, békésebb világban nőttek fel és szocializálódtak. Valahogy a tudatuk mélyén képtelenek felfogni a mai gátlástalan bűnözési módszereket, még ha értesülnek is a hírekről. Szeretetteljes, megbékélt lelkükkel gyakran képtelenek érzékelni a veszélyeket. A közösségi foglalkozások eleve oldják a magányosság érzetüket, valamint érzik, hogy nincsenek egyedül.

Meg kell őket tanítani arra, hogy soha se vigyenek magukkal nagy összegű készpénzt, és megtakarított pénzüket ne otthon tartsák a párna alatt, hanem nyissanak bankszámlát. Ha már ékszereket viselnek, akkor különösen figyelmesen közlekedjenek, és kérjenek meg valakit, aki elkíséri őket. Fel kell őket készíteni a leggyakoribb zseblopási és rablási trükkök elkerülésére is.
Arra is meg kellene tanítani őket, hogy hiába van a bejárati ajtajukon három biztonsági zár is, ha az ajtónak gyenge a zsanér szerkezete, és az vállal benyomható. De a régi típusú üvegajtók sem biztonságosak, mert az üveg felület viszonylag könnyen leküzdhető egy bűnöző számára.

Képezni kell őket, hogy senkit!, idegent ne engedjenek be a lakásukba. Az utóbbi időben a legkülönbözőbb trükkökkel igyekeznek bűnözők bejutni az idősek otthonába. A legújabb arcátlan trükk az idős emberek megtévesztésére, hogy a bűnöző rendőr-nyomozónak adja ki magát, és a szomszédban történt betöréssel kapcsolatban akar kérdéseket feltenni.

Az idős, egyedül élő nők önvédelmi reflexeit fejleszteni kell! Ezen kívül - főleg a család részéről - mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy biztonságban tudjuk őket. Akiknek nincsenek rokonai, azokat a helyi közösségeknek kellene felkarolni. A bűnügyi tudósításokban is látszik, hogy az áldozatok lakásának bejárati ajtaja szinte semmilyen komoly akadályt nem jelent a rablók számára. Egy biztonsági ajtó, vagy hevederzár felszerelése is nagyon sokat jelenthet. De ha már segítünk, akkor biztonságos megoldást rendeljünk meg profi biztonsági cégtől szeretett nagymamánk, rokonunk otthonába. Olyan megoldásra van szükség, melynek segítségével az idős hozzátartozóink félelem és rettegés nélkül alhatnak éjszaka. A jó megoldások egyúttal a saját lelkiismeretünket is megnyugtathatják.

Forrás: class=link>Kincs István blogja
Forrás: http://steve4security12.blog.hu/
Tagek:

Hirdetés
hírdetés
SecuriFocus

A SecuriFocus.com Magyarország első, a biztonságvédelmi szolgáltatások piacára szakosodott online hír- és információs portálja.
www.securifocus.com

SecuriForum

A SecuriForum Biztonságtechnikai és Tűzvédelmi Kiállítás & Konferencia a SecuriFocus Kft. által szervezett rendezvény.
www.securiforum.com

Elérhetőség

SecuriFocus Kft.
1118 Budapest
Nagyszeben u. 24/A
Tel: (30) 942-2789
Email: info@securifocus.com
Vadonatúj Axis Q1808-LE kamera az Aspectistől
Olvasta már?
Vadonatúj Axis Q1808-LE kamera az Aspectistől