Tényleg ennyi újítás lesz idén a GeoVision-nél?


Tényleg ennyi újítás lesz idén a GeoVision-nél?
Igazán átütő, a szakmában érdeklődve várt újdonságokkal jelentkezik a GeoVision 2015/16-os évre. Képminőségben egészen 12,0Mpixel-ig ugrik a felbontás, ami mellé kamerába épített analitikák, illetve H.265 tömörítés is párosul. További részletek elolvashatja cikkünkben, a leírtakkal élőben pedig a május 20-i GeoVision szemináriumon találkozhat.

A GeoVision Hungária Kft., mint a GeoVision termékek magyarországi márkaképviselete szakmai szemináriumot szervez május 20-ra, ahol a 2015/16-os évben debütáló újdonságokat mutatja be a hazai érdeklődőknek. A gyártó képviseletében jelenlévő vendégelőadó segítségével az alábbi újdonságok kerülnek bemutatásra.

Rejthető IP kamerák
Szintén idei újdonság lesz a GeoVision által UniCam-nak nevezett egység, melynél a gyártó a rejthetőséget szem előtt tartva különválasztotta a kamera megfigyelő és adatfeldolgozó részét. A kameránk optikája egy legfeljebb 10 méteres kábelen csatlakozik magához a kameraegységhez, segítve így az optika rejtett, beépített elhelyezését. Ez a kompakt méret egyből két különböző kivitelben is elérhető lesz, választhatunk miniatűr pinhole, illetve kisméretű 360 fokos fisheye kamerafejet is.

Folyosó nézet
Ez virtuális CMOS elforgatás jelent, amire olyankor lehet szükségünk, amikor nem fekvő, hanem állókép megfigyelésre van igény. E funkció segítségével hatékonyabban tudjuk az adott felbontású kameránkat kihasználni. Jó példa erre irodaházak, hotelek folyosóinak megfigyelése, de akár buszokra, vonatokra szerelt kamera esetén is érdemesebb az utat így megfigyelni.

Hőtérkép
Elsősorban üzletek, de akár kültéri parkolók, utak megfigyelésénél lehet hasznos a „hőtérkép” funkció, ami az adott képen a napközbeni mozgások észlelése alapján jelöli meg azokat a területeket, ahol az átlagosnál többen haladtak el. A sűrűbb területeket pirossal, míg a kevésbé frekventált részeket hidegebb színekkel jelzi a szoftver. Utólag így könnyen visszakövethető mely részeken volt nagyobb forgalom.

Intelligens kültéri mozgásérzékelés
Gyakori probléma, hogy a kültéri kamerák (főleg nagylátószög esetén) az apróbb emberi mozgásokat nem tudják elkülöníteni a környezeti mozgásoktól, mint például fák, vagy vízfelület mozgása, tükröződése. Erre ad megoldást a GeoVision NVR szoftvere, amiben a beépített algoritmus felismeri és elkülöníti az emberi mozgást az egyéb környezeti „zavaroktól”.

12,0 Mpixel, H.265 kodek
Termékújdonságaink közül leginkább a 12,0 Mpixel-es boksz- és fisheye kamerákat várjuk, melyek a jól kezelhető sávszélesség és alacsonyabb adatfogalom miatt már a H.265 tömörítést használják. A nagyfelbontású kamerákat különösen kültérre nagy terek, parkolók és kerítés szakaszok megfigyelésére ajánljuk, segítségükkel egy-egy rendszerben csökkenhet a telepített kamerák száma.

FullHD felbontás 60 fps sebességgel
Újabb boxkamera érkezik a palettára, amely már 60 fps sebességgel tudja az 1920x1080-as felbontású képet sugározni, így a különösen gyors mozgások (játékkaszinók, autóversenyek) is jó minőségben lesznek lekövethetők, rögzíthetőek. A fejlődésnek megfelelően a jövőben érkező GeoVision kamerák is megnövelt fps értékkel bírnak majd. A következő 5,0Mpixel IR Bullet típus márpéldául 30 fps értékkel tudja közvetítetni az öt megapixeles képfolyamot.

Kamerába épített analitikák
Az új FullHD felbontású boxkamerák beépített video-analitikákkal fognak érkezni, így már kameraoldalon eldőlhet egy-egy kényes esemény felismerése. Az új technológiával időt, sávszélességet és szerverkapacitást tudunk a megbízóinknak megtakarítani. A beépülő analitikák között érkezik egy igazi kültérre szánt újdonság: LOITERING, azaz bóklászás/lézengés felismerése, ami a bűnelkövetések előzetes észlelése és megelőzése céljából lesz különösen hasznos.

A fenti termék és szoftver újdonságok közül jó néhányat élőben is kipróbálhat, ha jelentkezik a május 20-i szemináriumra.
Előzetes regisztráció az info@gvhungaria.hu címen, avagy az (1)205 3527 telefonszámon.
Tagek:

Hirdetés
hírdetés
SecuriFocus

A SecuriFocus.com Magyarország első, a biztonságvédelmi szolgáltatások piacára szakosodott online hír- és információs portálja.
www.securifocus.com

SecuriForum

A SecuriForum Biztonságtechnikai és Tűzvédelmi Kiállítás & Konferencia a SecuriFocus Kft. által szervezett rendezvény.
www.securiforum.com

Elérhetőség

SecuriFocus Kft.
1118 Budapest
Nagyszeben u. 24/A
Tel: (30) 942-2789
Email: info@securifocus.com
RISCO ( Rokonet ) hírek az LDSZ Kft-től
Olvasta már?
RISCO ( Rokonet ) hírek az LDSZ Kft-től