A Bosch megoldotta a vészfékezést kizárólag videoszenzorral


A Bosch megoldotta a vészfékezést kizárólag videoszenzorral
Az automatikus vészfékrendszerek számítanak a leghatékonyabb vezetéstámogató rendszereknek az autóban. Csak Németországban a személyi sérüléssel járó ráfutásos balesetek akár 72 százaléka elkerülhető lenne, ha minden járműben elérhető lenne ez a funkció. A sztereo-videokamera segítségével most sikerült a Boschnak elsőként elérni, hogy megvalósuljon az automatikus vészfékezés – kizárólag a kamerarendszer adatai alapján.

Más esetben rendszerint ehhez radarszenzor vagy a radar- és videoszenzor kombinációja szükséges. „ A Bosch sztereo-videokamerája az egyetlen szenzormegoldás, ami lehetővé teszi több támogatófunkció megvalósítását úgy, hogy az bármely járműosztályban elérhető legyen.” – nyilatkozta Dr. Dirk Hoheisel a Bosch igazgatótanácsának tagja. A Land Rover a Bosch sztereo-videokamerát és az automatikus vészfékrendszert az alapfelszereltség részeként biztosítja az új Discovery Sport modelljében. A rendszer a Bosch és a Land Rover szoros együttműködésének eredménye.

Amikor a kamera akadályként ismer fel maga előtt egy másik gépjárművet a sávban, a vészfékrendszer felkészül a fékezésre. Amennyiben a vezető nem reagál, a rendszer megkezdi a vészfékezést. Azt, hogy mennyire hatékony a rendszer, a Discovery Sport az Euro-NCAP teszten bizonyította. Az „automatikus vészfékezés városban”, valamint az „automatikus vészfékezés helyközi forgalomban” (AEB city, AEB interurban) kategóriában egyaránt „jó” értékelést kapott. Összességében a Discovery Sport öt csillagos eredményt ért el. A „biztonság-támogatás” kategóriában a 2014-es év egyik legjobb eredménye született. 2016-tól a legjobb Euro-NCAP eredmény megszerzéséhez rendelkezniük kell a járműveknek proaktív gyalogosvédelmi rendszerrel is, ami szintén kivitelezhető a sztereo-videokamera segítségével. Nagy-Britanniában a Land Rover Discovey Sport elnyerte a „What Car?” magazin „Az év autója 2015” díjat a biztonság kategóriában (Car of the Year Safety Award 2015).
Tagek:

Hirdetés
hírdetés
SecuriFocus

A SecuriFocus.com Magyarország első, a biztonságvédelmi szolgáltatások piacára szakosodott online hír- és információs portálja.
www.securifocus.com

SecuriForum

A SecuriForum Biztonságtechnikai és Tűzvédelmi Kiállítás & Konferencia a SecuriFocus Kft. által szervezett rendezvény.
www.securiforum.com

Elérhetőség

SecuriFocus Kft.
1118 Budapest
Nagyszeben u. 24/A
Tel: (30) 942-2789
Email: info@securifocus.com
A továbbfejlesztett napelemes kameraállomásról
Olvasta már?
A továbbfejlesztett napelemes kameraállomásról