A kisváros és a világszínvonalú CCTV harmóniája


A kisváros és a világszínvonalú CCTV harmóniája
Ritka, de mint a megvalósult példa is tanúsítja, nem lehetetlen, hogy maga a közösség veti fel és fogadja el, biztonsága növelése érdelében bizony elkél egy térfigyelő rendszer. Kozármislenyben pontosan ez történt.

A térfigyelő rendszer első fázisának ünnepélyes átadóján (2016.09.07.) Bíró Károly polgármester elmondta, kifejezetten a lakosság megkérdezése után, a beérkezett vélemények és kérések elemzését követően kezdtek utána nézni, milyen térfigyelő rendszer lenne a legjobb városuk számára. A tervezés (több esetben a kivitelezés) folyamatába bevonták a rendőrség szakembereit, illetve a polgárőrség tagjait, hogy az első fázisban felszerelt 20 kamera a legfontosabb területeket fedje le.

A hosszadalmas tervezési procedúrát egy alapos kiválasztási folyamat követte, melynek végén az LDSZ Kft. CATHEXIS-CANON-GRUNDIG összeállítása vitte el a pálmát.

Hegyre föl, völgybe le – a projekt kihívásai

Bár térfigyelő rendszerről van szó, a kihívást nem a távolságok áthidalása okozta - egyes kamerák esetében az sem kicsi -, hanem a domborzat. Mivel szabad üvegszálas hálózat nem akadt a településen - annak kiépítését a költségvetés már nem bírta volna -, egyértelműen adódott a Wi-Fi alapú (Mikrotik) jelátvitel. Itt lép a képbe a domborzat. Aki már próbált egy szép, lombos domboldalra jelet felküldeni, az tudja, miről beszélek. Nem biztos, hogy mindenkinek rendelkezésére áll egy tekintélyes magasságú víztorony a probléma megoldásához.

A rendszer szemei - kamerák

Mint arra az elején utaltam, 20 db IP CCTV kamera került telepítésre a projekt első fázisában. Ebből 18 fix, FULL HD, kültéri (IP66), vandálbiztos (IK10) csőkamera a GRUNDIG színeiben; kettő pedig (szintén IK10 és IP66) CANON speed dome, 30x-os optikai ZOOM optikával. Természetesen, valamennyi kamera ONVIF kompatibilis, melynek hatékonyságáról nem kellett a telepítőknek meggyőződnie, mivel a CATHEXIS a gyári GRUNDIG és CANON drivereket „készség szinten” kezeli.

A négy, egyidejű videojel-folyam továbbítására képes, kameraoldali (micro SD/SDHC foglalat) rögzítést támogató GRUNDIG GCI-K1526TH kamerája ideális eszköz, amennyiben egy nagytudású, mégis költséghatékony eszközt szeretnénk rendszerbe állítani. A 0.5 lux-os (színes üzemmód) fényérzékenység mondjuk, átlagosnak tekinthető, de a beépített IR-vetőnek köszönhetően ezzel nem kell sokat foglalkozni. Persze, ez így barokkos túlzás, hiszen már a közeljövő tervei között van további IR sugárzók telepítése azon pontokra, ahol kevés önmagában a kamera IR fénye. Azonban a készülék által továbbított kép minőségére nem lehet panasz! Olyannyira, hogy a városból ki/bevezető utakon a gépjárművek rendszámát – a videot megállítva, a rendszámra ránagyítva – már most is el lehet olvasni.
A CANON speed dome-ok esetében nehéz megkerülni azt a tényt, hogy ez bizony CANON! Itt két dologra szeretnék utalni. Az egyik az optika, amiről csak a szóismétlés elkerülése végett nem hangsúlyozom, hogy ki a gyártója. A másik a képfeldolgozó egység (DIGIC DV III), ami a kiváló képminőség elérést biztosítja még rendkívül gyenge fényviszonyok mellett is. Ez utóbbi tétel azt jelenti, hogy színes (nappali) üzemmódban 0.03 lux, míg fekete-fehér (éjjeli) üzemódban 0.002 lux fényérzékenységgel rendelkezik! A 360°-os, végállás nélkül forgathatóság és a 450°/s sebességű P/T mechanizmus csak hab a tortán.

Ami viszont előre kívánkozik a kamera funkciói közül az a széleskörű videó- és hangalapú analitika/riasztás csomag. A mozgásérzékeléstől, az otthagyott/eltűnt tárgyon át, a sikolyérzékelésig. Ami már most aktív Kozármislenyben az pl. a mozgó objektum követése, mely (az átadói bemutatón is bizonyítva) nagyon profin működik. Amikor nem járművet követ, akkor 5 előre beállított (preset) pontból álló útvonalat (túra) jár be. A szabotázsérzékelés (elfordítás/kitakarás/lefújás) magától értetődő.

A rendszer lelke – CATHEXIS VMS

Nem a kincstári lelkesedés mondatja velem, de aktív projekt keretében, élesben látni a CATHEXIS működését egyedülálló élmény! Sokat ismerkedtem vele és már akkor is elismertem képességeit, de így egészen más. Már maga a tény, hogy a legkedvezőbb költségvetésű (24 kamerás LITE csomag) mire képes, megdöbbentő.
Igaz, a projekt kedvéért négy kamerához vásároltak kiegészítő analitika csomagot. Ennek keretében pl. az adott kamerák képesek sebesség mérésre. Ez önmagában még nem jelent bevételt a városnak, de lehetőséget teremt arra, hogy a rögzített adatokból döntsenek sebességlassító műtárgyak telepítéséről.
A település óvodájánál elhelyezett kamera azt is figyeli (a CATHEXIS „jóvoltából”), hogy egy megadott területre bemegy-e valaki. A védett terület esetén, a felhasználó kijelöl egy részt a képen, ahol meglátása szerint nem tartózkodhat illetéktelen személy. Ha mégis belépne valaki a védett területre, a rendszer azonnal jelez.

A szabotázs érzékelés funkció akkor is jelzi az adott kamera elforgatását / lefújását (festék) / letakarását, ha maga a végeszköz ezzel nem rendelkezik.
Mint azt az elején említettem, a rendszer tervezésében a hatóságok is részt vettek. Tanulva a „történelemből”, kérték, hogy egy adott területen aktiválják a „lődörgés” érzékelőt. Azaz ha egy, vagy több személy 30 másodpercnél többet tölt el egy adott (kijelölt) területen, a rendszer jelez. Az említett területen (sajnos) jellemzően az ifjúság engedi ki a gőzt, az esti órákban.
Szintén integrálták a Cathexis MAP szolgáltatását. Jelen esetben (még) egyszerű dolguk volt. Mindössze Kozármisleny feltöltött térképére kellett felvinni a kamerák ikonjait. Innentől kezdve grafikusan is kezelhető a rendszer. Riasztás esetén csak egy kattintás a térképre és máris teljes képernyőn látható a képi információ.

Amennyiben egy önkormányzati, vagy magán ingatlan riasztója/tűzjelzője riaszt, akkor LDSZ diszpécsere értesíti telefonon a Polgárőr ügyeletet, bemondja az adott terület környékét figyelő kamera sorszámát – mely előzetesen be lett táplálva az adatbázisba –, innentől szintén egy kattintás a térképre és már látható is a friss képanyag, segítve a polgárőrség / rendőrség munkáját.

Néhány apróság

Mivel törvényi előírás pontosan meghatározható szervezetre bízni a térfigyelő rendszer felhasználói kezelését, az önkormányzat a helyi polgárőr egyesületre bízta feladatot. A megfigyelőközpontban két monitor segíti a felhasználók munkáját. Egy kisebb monitoron kerül megjelenítésre a város térképe, melyre kattintva egy színes, szélesvásznú, egészestés (40”-os) monitorra „dobja ki” a CATHEXIS a kívánt kamera képét.

A rendszer a vas alatt egy 6TB tárkapacitású, i7-es processzorral és 8GB RAM-mal ellátott szerver.

Hab a tortán – azaz, a jövő képe

A rendszer már akár most is képes lenne rendszám azonosításra, de a profi rendszám felismerő rendszert, mely egy sok szempont szerint lekérdezhető adatbázist hoz létre, a 2017-es évben tervezi megrendelni az Önkormányzat a CATHEXIS VMS-be integrálva. A ki/belépési útvonalakon (várhatóan) ez új kamerák telepítését is jelenti. A CATHEXIS elemző funkcióját (emberszámlálás / sorban-állás érzékelés) kihasználva a buszmegállókban elhelyezett kamerák hozzájárulhatnak a menetrend optimalizálásához (buszjáratok sűrítése / ritkítása).

Eddig a jelen és a közeli jövő. Persze, ki tudja, hogy mit hoz a távolabbi jövő?! Például egy városmarketing célra (is) alkalmas 4K-s kamerát?

Tekintse meg a CATHIXIS és a GRUNDIG termékeket a SecuriForum kiállításon, az LDSZ Kft D1 és a GRUNDIG D2 standjain.
Tagek:

Hirdetés
hírdetés
SecuriFocus

A SecuriFocus.com Magyarország első, a biztonságvédelmi szolgáltatások piacára szakosodott online hír- és információs portálja.
www.securifocus.com

SecuriForum

A SecuriForum Biztonságtechnikai és Tűzvédelmi Kiállítás & Konferencia a SecuriFocus Kft. által szervezett rendezvény.
www.securiforum.com

Elérhetőség

SecuriFocus Kft.
1118 Budapest
Nagyszeben u. 24/A
Tel: (30) 942-2789
Email: info@securifocus.com
FAAC kapumozgatók
Olvasta már?
FAAC kapumozgatók