Kamerarendszerek tipikus hibái


Kamerarendszerek tipikus hibái
Miközben a kamerarendszerek száma folyamatosan növekszik, jószerivel alig lehet olyan megoldást látni, amely optimális! Sőt, egyes szisztémák a közismert állatorvosi lóra emlékeztetnek.
A nem túl rózsás helyzetnek számtalan oka van, de első helyen a tájékozatlanságot kell megemlíteni. A biztonsági szakemberek sem képesek minden esetben pontosan felmérni, - sőt ha szükséges formálni - az igényeket. A tervezési és telepítési fázisba is gyakran becsúsznak kisebb-nagyobb hiányosságok.


Lássuk tehát a legjellemzőbb szignifikáns hibákat: 1. A felhasználók igen gyakran szinte "divatból" rendelnek, és az elemi hozzáértés hiányából adódóan a pontos igényeket és elvárásokat nem képesek definiálni. De az is gyakran előfordul, hogy szerény összegért cserébe igazi high tech, NATO kompatibilis eredményt remélnek. Nem feltétlenül segíti a felhasználók eligazodását a burjánzó szakzsargon és gyakran öncélú rövidítések sem: CCTV, DVR, NVR, VCA, VMD, PoE, router, switch, VLAN, PTZ, IP, VoIP, IDS, AHD, TVL, Megapixel. Stratégiai kérdés, hogy csupán prevencióra, vagy beavatkozásra is képes technológiát részesítünk-e előnyben!? De már az is sokat segít a biztonsági szakembereknek, ha egy pénzügyi keretösszeget kapnak, mert az is némi támpontot nyújt számukra. A legmodernebb intelligens kamerarendszereket pedig nagyon sokan keverik az IP alapú-, illetve távoli hozzáférést segítő technológiákkal. 2. A nem megfelelő számú/minőségű felszerelt kamerák gyakran okoznak problémákat, mivel komoly rések, áttekinthetetlen holt zónák keletkeznek. Nagyon sokan túlértékelik a technológia preventív jellegét, és csupán a bekövetkezett káresemények után kezdenek el érdemben foglalkozni az ár/érték/megtérülés kérdéskörével. Éppen ezért célszerű a megrendelők gyakorlatias tájékoztatása, hogy kellően képben legyenek. Lényegesen egyszerűbb eldönteni, hogy hány megapixel képfelbontású kamerára van szükség, ha a felhasználó saját szemével, objektív módon tájékozódik! 3. Számtalan műszaki apróság is nehezíti az egyes muzeális korú szisztémák kezelését. Első helyen szerepel a gyenge - esetenként szellemképes - minőség, de arra is van példa, hogy a monitoron látottak a valósághoz képest akár 4-5 másodpercet is késnek! Éles helyzetben ez eleve lassítja a különben sem mindig kellően gyors reakcióidőt! A dátum/ időpont helyes beállításának hiánya is sok zavart képes okozni. Sajnos láttunk már olyan "okos" megoldást is, amikor a mérnök ember a vezérlést támogató egeret a monitortól 12 méterre lévő szerverre csatlakoztatta... 4. Számtalan videó megfigyelő rendszer esetében kimarad egy fontos láncszem - az operátor személye - aki képes az azonnali beavatkozásra. Egyébiránt a nagy beruházás csak arra alkalmas, hogy megtörtént eseményeket utólag - eső után köpönyeg - visszanézzünk! (Időnként a felhasználók még a felvételek rögzítéséről, illetve a videorekorder üzemképes állapotáról is megfeledkeznek.) Ha már nincs pénzügyi erőforrás felügyelőre, - akkor még mindig rendelkezésre áll a videó távfelügyelet, vagy távoli hozzáférés egy okostelefonra feltelepített olcsó applikáció segítségével. 5. Az egyik legfájdalmasabb hiba, amikor akár 50-100 jó minőségű kamerakép töménytelen információja bezúdul a vezérlőbe, és elvárjuk a kezelőktől a folyamatos éber állapotot. Erre a lehetetlen helyzetre több megoldás is kínálkozik. Amennyiben riasztórendszer is beüzemelésre került, az segíti az operátor munkáját. Az intelligens algoritmusok azonban sokkal hatékonyabban átveszik az elemző, értékelő "feladatkört", és azonnali értesítéssel/ hangjelzéssel szolgálnak. 6/ Akut probléma, hogy a mérnökök elfelejtkeznek az operátorok oktatásáról! Az már kicsit kevés, ha a biztonsági őr csupán a monitorra kihelyezett kamera képekre rákattintva képes nagyítani. A pillanatfelvétel vagy rekord funkció beélesítése és képzés segítségével növelhető a biztonsági tudatosság. 7/ Jellemző hiba a folyamatos karbantartás és továbbfejlesztések elmaradása. Nem elég csupán felszerelni a videó megfigyelő struktúrát, mert igen gyakran a megrendelők átépítik, vagy fejlesztik az ingatlant, és ezt a biztonságtechnikának is követnie kell. A tervdokumentációk hiánya szintén komoly rizikó faktor, mert a későbbi bővítést roppant módon megnehezíti. A rendszeres és professzionális karbantartással, egyrészt jobb minőséget, másrészt hosszabb élettartamot érhetünk el! 8/ Sokan megfeledkeznek az adatvédelmi szabályozásról, és a felvételeket a megengedetthez képest tovább is megőrzik. A jelenlegi jogszabályok nem engedélyezik magánszemélyek és vállalatok számára, hogy a kamerák a közterületet pásztázzák, ami egyébiránt emberi jogi szempontból tökéletesen adekvát, ugyanakkor a bűnüldözési és különösen terrorelhárítási célokat nem feltétlenül támogatja! 9/ Sajnálatos módon elég sok olyan videó megfigyelő rendszer van beüzemelve világszerte, amelyeket könnyűszerrel fel lehet törni. Van olyan internetes oldal, ahol bárki illetéktelenül bekukucskálhat oroszországi szállodába, vagy akár tajvani és budapesti lakásokba is. A képi adatok biztonsága érdekében IT területen jártas szakembereknek kell gondoskodniuk a tűzfalak, switchek, és IP címek biztonságos, hackereknek is ellenálló összehangolásáról. A titkosító jelszavakat célszerű a kockázati kitettség arányában akár félévente is megváltoztatni. 10/ Manapság már mindenki okostelefonokat vásárol. Paradox módon az intelligens kamerarendszerek térnyerése egyelőre nem az elvárt tempóban halad. Ennek egyrészt a tájékozatlanság az oka, másrészt a megrendelők gyakran csak a beszerzési árban gondolkodnak; pedig ha ár-érték arányokat elemezve hoznának döntést, könnyen belátható lenne, melyik megoldás éri meg jobban. A hagyományos kamerák akkor is őrült tempóban küldik be a képeket a szerverre, ha éppen a parkolóban semmi sem történik. A másodpercenként 24, percenként 1440 képrögzítés és továbbítás nagy rendszereknél, illetve több év alatt meglehetősen magas adatforgalmi költséget generál. Az intelligens kamerák, ha éppen semmilyen esemény nincs, akkor csupán percenként vagy félpercenként továbbítanak képet a szerverre. Az okos algoritmusok azonnali beavatkozást tesznek lehetővé, valamint a visszakeresés is sokkal gyorsabb és eredményesebb. Közel sem egyszerű feladat jó minőségű, intelligens, felhasználó-barát videó megfigyelő rendszerek felszerelése, amelyek képesek hozzáadott értéket termelni a megrendelők számára. Tapasztalt szakértők által összeállított objektív audit jelentés sokat lendíthet egy lepukkant megfigyelő szisztéma "újjáélesztése" céljából.

Egyidejűleg kell műszaki-, ergonómiai-, emberi jogi szempontból; bűnüldözési-, és megelőzési-, továbbá - egyes kiemelt objektumok esetében - terrorelhárítási aspektusból is használható technológiákat szinte mátrix jellegű rendszerbe integrálni. Mindeközben még a pénzügyekre és megtérülésre is figyelemmel kell lenni! Fel van adva a lecke. Forrás: Őrmester Nyrt.
Forrás: Őrmester Nyrt
Tagek:

Hirdetés
hírdetés
SecuriFocus

A SecuriFocus.com Magyarország első, a biztonságvédelmi szolgáltatások piacára szakosodott online hír- és információs portálja.
www.securifocus.com

SecuriForum

A SecuriForum Biztonságtechnikai és Tűzvédelmi Kiállítás & Konferencia a SecuriFocus Kft. által szervezett rendezvény.
www.securiforum.com

Elérhetőség

SecuriFocus Kft.
1118 Budapest
Nagyszeben u. 24/A
Tel: (30) 942-2789
Email: info@securifocus.com
Új nagyteljesítményű 4K-s kamera az Axis kínálatában
Olvasta már?
Új nagyteljesítményű 4K-s kamera az Axis kínálatában