Nyílt napok az iQAlarmnál

LDSZ - B1 stand

Nyílt napok az iQAlarmnál
Unos-untalan elhangzik a magyar piaccal kapcsolatosan az „árérzékeny” jelző. Biztonságtechnikai eszközökről szólva tehát meg kell találni azt az arányt, ahol a megfelelő védelem találkozik az elfogadható árral. Az LDSZ Kft. legfrissebb márkái – a „hagyományos” és kiemelkedő biztonsági funkciókon felül - ehhez nyújtanak segítséget. Legutóbb az iQAlarm gyártójánál jártunk.

Az elmúlt héten tartotta az immár hagyományosnak mondható éves Nyílt napokat az iQAlarm termékek gyártója, ahol a meghívott vendégeknek lehetőségük volt találkozni a cég értékesítési és technikai támogatást biztosító szakértőivel is. Számos magas színvonalú előadás és személyes beszélgetések során a házigazdák betekintést engedtek legújabb fejlesztéseikbe, és megosztották körültekintő piaci elemzéseik eredményeit. A rendezvényre számos országból érkeztek érdeklődők, akik közül többen már 10-15 éve kapcsolatban állnak a gyártóval. A gyár bevételének jelentős részét forgatja vissza kutatás fejlesztésbe, és amíg az elmúlt négy évben bevételeiket megkétszerezték, a következő 4 évre háromszoros bevételnövekedést várnak a jelenlegi értékekhez képest. Hivatalosan bejelentették az iQAlarm központok 32 zónás generációjának érkezését, melyet várhatóan jövő év elején bemutathatunk vásárlóinknak. Már a tervezőasztalon van a 64 zónás változat, mely 868 MHz-en kommunikál és teljes kétirányú rádió kommunikációt folytat a hozzá csatlakoztatott vezeték nélküli eszközökkel. Ráadásul a video verifikáció is bekerül a funkciói közé. Az iQAlarm központhoz csatlakoztatható eszközök listája új termékekkel, vezeték nélküli vízszint érzékelővel, pánik jeladó nyomógombbal és kétféle gázérzékelővel bővült. Miközben láthattuk, hogy a gyártói oldalról felhasználható eszközök és az ajánlható szolgáltatások köre örvendetes módon szélesedik, egy rövid betekintés erejéig tájékoztatást kaptunk a nemzetközi trendekbe. A gyártó cég által megbízott piackutató cég képviselője előadásában rámutatott, hogy az IoT (Internet of Things) hálózatba kötött eszközök és alkalmazások száma robbanás szerűen nő, egyértelmű, hogy a biztonságtechnikai iparág sem maradhat ki ennek hatásai alól. A nemzetközi felmérések szerint a vezeték nélküli rendszerek eladása az elmúlt időszakban 5%-ról 40%-ra nőtt és az előrejelzések szerint ez csak fokozódik. Gyakorlatilag már minden, magára valamennyire is adó gyártó megjelent eredeti termékcsaládjuk mellett azok vezeték nélküli bővítéseivel, vagy akár a család egy teljesen vezeték nélküli ágával. Ez ugyanakkor azt is jelenti, hogy a leendő vásárlók egy idő után elfogadott technológiai megoldásként tekintenek a vezeték nélküli riasztókra, és előnyként értékelik azok rugalmasságát és egyszerű használhatóságát. Azt már a saját bőrünkön is tapasztalhatjuk, hogy a hazai vagyonvédelmi piac kínálati és keresleti oldalán is generációváltás van folyamatban, más szóval a riasztórendszerek telepítői és vásárlói is egyre inkább abból a korosztályból kerülnek ki, akiknek gyerekjáték az okostelefon kezelése, és kis túlzással azt is mondhatjuk, hogy az az eszköz, aminek kezelése nem lehetséges mobil alkalmazás használatával, az számukra nem is létezik. Az iQAlarm termékek távoli elérésére szolgáló felhasználói AVA (Alert View Application) alkalmazás mellett mostantól a telepítők is élvezhetik a 21. századi technológia előnyeit. Az AVA Install alkalmazás használatával a telepített központok távoli elérése és átprogramozása szinte gyerekjáték. Figyelembe véve továbbá, hogy mindkét AVA alkalmazás ingyenesen áll a felhasználók rendelkezésére, nem kétséges, hogy az iQAlarm rendszerek rövid időn belül nagy népszerűségre tesznek szert mind jövendőbeli tulajdonosaik, mind a telepítők körében. A találkozó zárónapján a résztvevőknek lehetősége volt kevésbé formális beszélgetéseket folytatni a Nyílt napokon résztvevő külföldi partnerekkel, amelynek során számos új ötletet, elképzelés cserélt gazdát, melyek a hazai telepítők számára is érdekesek lehetnek. Ezeket későbbi hírleveleinkben, példákkal illusztrálva folyamatosan közzétesszük. Ugyanakkor felüdülést jelentett annak felismerése, hogy a telepítők akár a világ másik felén is ugyanazokkal a problémákkal szembesülnek, és hogy egy Malajziában a gyakorlatban már bevált technológia hogyan segíthet a magyar telepítőknek kielégíteni a felhasználói igényeket. Rövidesen megkezdjük az oktatások szervezését a telepítők számára, hogy minél szélesebb körben tudjuk megismertetni a fiatalos és korszerű iQAlarm termékcsaládot. Figyelje hírleveleinket, és jelentkezzen Ön is. Szeretettel várjuk! Az iQALARM termékek forgalmazója:
LDSZ Vagyonvédelmi Kft.
Budapest, Pécs
www.ldsz.hu
Tagek:

Hirdetés
hírdetés
SecuriFocus

A SecuriFocus.com Magyarország első, a biztonságvédelmi szolgáltatások piacára szakosodott online hír- és információs portálja.
www.securifocus.com

SecuriForum

A SecuriForum Biztonságtechnikai és Tűzvédelmi Kiállítás & Konferencia a SecuriFocus Kft. által szervezett rendezvény.
www.securiforum.com

Elérhetőség

SecuriFocus Kft.
1118 Budapest
Nagyszeben u. 24/A
Tel: (30) 942-2789
Email: info@securifocus.com
Ajax vezeték nélküli rendszerek telepítői képzés
Olvasta már?
Ajax vezeték nélküli rendszerek telepítői képzés