SecuriForum 2017

Egy fokkal magasabban a léc!

SecuriForum 2017
Előre szeretném bocsátani, hogy ez az értekezés nem a hír, hanem a vélemény kategória a SecuriForum 2017 kiállítással kapcsolatban. Meglehetősen visszás lenne, ha közreműködőként objektívnek ható kinyilatkoztatásokat tennék. Így hát jöjjenek röviden a szubjektumok!

Az őszinteség elvét híven követve el kell mondani, 2017-ben kevesebb kiállító volt, mint 2016-ban, ezzel szemben több négyzetméternyi kiállítói terület várta a látogatókat. Mindazonáltal, olyan új kiállítókkal gazdagodott a SecuriForum mint például a Hikvision és a Honeywell. A standok mérete is növekedett, így jóval több termék jelenhetett meg az egyes kiállítóknál, mint tavaly. A tényekhez ragaszkodva azt is el kell mondani, hogy a látogatók létszáma 10%-kal növekedett 2016-hoz képest. Ez a „kortárs” kiállítások tükrében, meglehetősen szép eredménynek mondható. További képek tekinthetők meg a SecuriForum Kiállításról IDE kattintva.

Igazat adva egyes kritikáknak, a CCTV egy kicsit túlreprezentált volt. Ennek ellenére, a kiküldött kérdőívekre érkezett válaszok alapján az tűnt ki, hogy a látogatók érdeklődési körének több mint 50%-át a videobiztonságtechnika témaköre kötötte le. Ennek tükrében nem is tűnik túlreprezentáltnak a CCTV megjelenése az idei kiállításon. Természetesen, ez is csak egy érzet, ami annak köszönhető, hogy már az előtérben két világcég (DAHUA, HIKVISION) és egy regionális márka (ASTAL) standjai ragadták meg a látogatók figyelmét. A teljes képhez az is hozzá tartozik, hogy példának okáért az Intelligens otthonok témakörében is erőteljes márkák/kiállítók jelentek meg az idén. Amennyiben igazán kritikus szemmel vizsgáljuk meg a kiállítási témaköröket, akkor megtalálható volt a kerítésvédelemtől, a beléptető és csomagvizsgáló megoldásokon keresztül, a behatolásjelzős és tűzvédelmi megoldásokon át, a CCTV-ig a mechanikai és elektronikus vagyonvédelem majd minden szeglete. Szubjektív, sajnálkozó meglátásom, hogy bár több kiállító kínálatában megtalálhatók a vagyonvédelmi füstképzők, ezek megjelenítését egyikük sem vállalta. Továbbá, szívesen láttam volna egy kicsit több „okos-zár” megoldást a kiállítási tematikában. Talán 2019-ben! Mikor megkérdeztük, hogy ki, miért jött el a kiállításra, akkor közel azonos arányban szerepelt az új termékek felkutatása és a kapcsolatok ápolása, mint látogatási cél. Ebből, kénytelen-kelletlen, azt a következtetést is lekellett vonnunk, hogy internet korszak ide és oda, a személyes találkozók varázsa mit sem vesztett népszerűségéből. Sőt, mintha egyfajta reneszánszát élné az „offline” élményszerzés, szakmai területeken is. Ne feledkezzünk meg a CCTV „tesztpódium”-ról! Hét márka nyolc kamerája mutatkozott be adott (azonos) környezeti körülmények között. Természetesen, ezt nem tökéletes/teljeskörű tesztelésnek szántuk. Maga a pódium-projekt azért sem tekinthető teljeskörű tesztnek, mivel első sorban (leginkább: kizárólag) a képminőséget vette górcső alá. Az egyéb szolgáltatásokat itt nem állt módunkban vizsgálni, megjeleníteni. Mindössze olyan körülményeket teremtettünk, melyek bármely, átlagos CCTV telepítés során előfordulhatnak. A kamerákkal szemben támasztott követelmények sem voltak extrának nevezhetők: 2MP/DN funkció/kikapcsolható IR sugárzó/integrált varifokális optika. Az eredmények igazolták a pódium hatékonyságát. Remekül fel lehetett mérni, hogy a telepítők/végfelhasználók mely tulajdonságokat értékelik a legtöbbre. Őszintén, ráfogva élemedett koromra, de meglepő volt, hogy a nagy többség azt részesítette előnyben, ha még gyenge fényviszonyok mellett is értékelhető volt a kamera képe. Bár nagyra értékelték a fekete-fehér, jóminőségű képanyagokat is, de a színes mindent vitt. Sajnos, ezen a téren még meglehetősen ismert, nagynevű márkák is elvéreztek. Kicsit 17-20 évvel ezelőtti érzetem volt. A fiatalabbak kedvéért, ekkor tájt kezdetek nagyobb tömegben megjelenni a színes CCTV kamerák. Bár a fényérzékenységük közel sem volt tökéletes, a szakmai előnyök (színinformáció) mellett leginkább a felhasználói élmény kényszerítette ki az erőteljes terjedésüket. Egyszerűen, az emberek szerették volna, ha színesben nézhetik a kamerák által közvetített képet. A jelenlegi fejlesztési irányokat (StarLight, DarkFighter, stb.) tekintve a gyártók is érzik ezt a piaci igényt és építenek is rá. A tavalyi rendezvényhez hasonlatosan a hazai, felsőoktatási intézmények krémje is képviseltette magát, illetve a Magyar Biztonsági Fórum is kitelepült a kiállítás két napjára. Végül, de közel sem utolsó sorban, a kiállítás első napjának záró akkordjaként kerültek megnevezésre és kapták meg az életműdíjukat a Magyar Biztonságvédelmi Pantheon első tagjai, akik kiemelkedő szakmai, szakmai-közéleti tevékenységüknek köszönhetően kerültek be a halhatatlanok csarnokába. Még rövidebben összefoglalva, a SecuriForum remek úton halad ahhoz, hogy a magyar biztonságtechnikai piac mértékadó és vezető rendezvénye legyen. A kiállítók kivétel nélkül kiemelték, hogy remek két napot zártak, számos meglévő és reménybeli ügyféllel sikerült hosszabb-rövidebb beszélgetést folytatniuk. Egyesek (még külföldről is) annak a meggyőződésüknek adtak hangot, hogy jó lenne, ha éves rendezvényként folytatná útját a SecuriForum. A dolgok jelenlegi állása szerint, ennek kevés esélye van, így a stílszerű elköszönés: viszontlátásra, 2019-ben! Ollári Viktor
Tagek:

Hirdetés
hírdetés
SecuriFocus

A SecuriFocus.com Magyarország első, a biztonságvédelmi szolgáltatások piacára szakosodott online hír- és információs portálja.
www.securifocus.com

SecuriForum

A SecuriForum Biztonságtechnikai és Tűzvédelmi Kiállítás & Konferencia a SecuriFocus Kft. által szervezett rendezvény.
www.securiforum.com

Elérhetőség

SecuriFocus Kft.
1118 Budapest
Nagyszeben u. 24/A
Tel: (30) 942-2789
Email: info@securifocus.com
Újdonság a SATEL kínálatában
Olvasta már?
Újdonság a SATEL kínálatában