Januárban érkeznek az 5 Megapixel felbontású 4az1 –ben kamerák


Januárban érkeznek az 5 Megapixel felbontású 4az1 –ben kamerák
A Videosec-nél már idén lehet tudni, hogy mi lesz az elkövetkezendő 2018-as esztendő egyik slágere! Nem más, mint az 5 Megapixel felbontású, 4az1 –ben, tehát multi-rendszerű kamerák, méghozzá Starlight technológiával ellátva. Összesen öt, teljesen új modell bevezetése van napirenden, természetesen mindez a Videosec márkanév kínálatát bővítve.

A paletta kiterjed az összes, normál telepítésnél felmerülő kameraváltozatra, tehát ezen eszközök elérhetőek lesznek mind varifokális, mind fix objektíves, valamint cső, dóm és panoráma –házas kivitelben is. Fontos továbbá megjegyezni, hogy a kamerák az összes forgalomban lévő videojel-szabványt (AHD, HD-TVi, HD-CVi, CVBS) támogatják, így lényegében, ahogyan eddig is megszokhattuk, az eszközök teljesen függetlenek a különböző szabványok által kialakult korlátoktól. Mindezt kiegészíti az is, hogy a kamerák Starlight technológiájú Sony CMOS képérzékelőkkel vannak felszerelve, így biztosítva színes képet akár éjszaka is! A jövő januárban érkező kamera – modellek és néhány paraméterük:   XD-536S
  • Fix optikás (3.6mm) IR dómkamera
  • 5MP Starlight, 4az1 –ben (AHD, HD-TVi, HD-CVi, CVBS) XB-536S
  • Fix optikás (3.6mm) IR csőkamera
  • 5MP Starlight, 4az1 –ben (AHD, HD-TVi, HD-CVi, CVBS) XDV-536S
  • Varifokális (2.8-12mm) IR dómkamera
  • 5MP Starlight, 4az1 –ben (AHD, HD-TVi, HD-CVi, CVBS) XBV-560S
  • Varifokális (2.8-12mm) IR csőkamera
  • 5MP Starlight, 4az1 –ben (AHD, HD-TVi, HD-CVi, CVBS) XF-536S
  • 360°-os látószögű IR panorámakamera
  • 5MP Starlight, 4az1 –ben (AHD, HD-TVi, HD-CVi, CVBS) Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet Kíván a Videosec csapata!Bővebb információkért, lépjen velünk kapcsolatba az alábbi elérhetőségek bármelyikén. Euro Tech Corp. Kft
    6724-H Szeged, Üstökös u. 12/b Tel/Fax: (62) 458 585
    E-mail: eurotech@videosec.com
    Web: www.videosec.com
  • Tagek:

    Hirdetés
    hírdetés
    SecuriFocus

    A SecuriFocus.com Magyarország első, a biztonságvédelmi szolgáltatások piacára szakosodott online hír- és információs portálja.
    www.securifocus.com

    SecuriForum

    A SecuriForum Biztonságtechnikai és Tűzvédelmi Kiállítás & Konferencia a SecuriFocus Kft. által szervezett rendezvény.
    www.securiforum.com

    Elérhetőség

    SecuriFocus Kft.
    1118 Budapest
    Nagyszeben u. 24/A
    Tel: (30) 942-2789
    Email: info@securifocus.com
    Új nagyteljesítményű 4K-s kamera az Axis kínálatában
    Olvasta már?
    Új nagyteljesítményű 4K-s kamera az Axis kínálatában