LDSZ iQALARM oktatások


LDSZ  iQALARM oktatások
Az LDSZ Kft. iQALARM oktatásai a 2018-as évben is a terveknek megfelelően folytatódnak. A cég optimális környezetet biztosít a tanuláshoz és gondoskodik arról, hogy a jelentkezők később visszanézve is hasznosnak találják a náluk eltöltött időt.

Figyelembe véve, hogy az iQALARM okos riasztórendszerforgalmazása mindössze fél éve kezdődött, számottevően növekszik az iránta tanúsított érdeklődés, amit megerősít az, hogy a meghirdetett oktatásokra ütemesen érkeznek a jelentkezések.

Az LDSZ Kft. nem árul zsákbamacskát, a rendszer oktatásaiért felelős Tóth Ferenc műszaki támogató mérnök a tőle megszokott őszinteséggel tárja fel a rendszer előnyeit és hátrányait, még akkor is, ha az értékesítésért felelős Matkó Csaba termékmenedzser nyilvánvaló okokból inkább az előnyök hangsúlyozására törekszik. Azért, hogy a hallgatóknak később is lehetőségük legyen a tanultak gyakorlatba ültetésére, az első rendszer megvásárlásához az LDSZ az oktatási napokon jelentős kedvezményt biztosít.


Az oktatásokra a cég honlapján lehet jelentkezni IDE kattintvaA Budapesti oktatásokat rövidesen országos Roadshow követi, melynek állomásairól időben történik tájékoztatás.
Tagek:

Hirdetés
hírdetés
SecuriFocus

A SecuriFocus.com Magyarország első, a biztonságvédelmi szolgáltatások piacára szakosodott online hír- és információs portálja.
www.securifocus.com

SecuriForum

A SecuriForum Biztonságtechnikai és Tűzvédelmi Kiállítás & Konferencia a SecuriFocus Kft. által szervezett rendezvény.
www.securiforum.com

Elérhetőség

SecuriFocus Kft.
1118 Budapest
Nagyszeben u. 24/A
Tel: (30) 942-2789
Email: info@securifocus.com
Uniview Tri-Guard 2.0 kamera
Olvasta már?
Uniview Tri-Guard 2.0 kamera