100 km magasból visszatekintve

20 éves a DSC Hungária Kft.

100 km magasból visszatekintve
Egy eddig kevéssé ismert arcát mutatta meg a DSC nem régiben, mikor is születésnapját megünneplendő egynehány partnerét – bele értve a Dahua magyarországi stábját – meghívta a Bálnában „székelő” Esetleg bisztróba. A szakmai tartalom mellett erős hangsúlyt kapott a rendezvény informális (networking/”buli”) jellege. Polonyi Tibor, a DSC ügyvezető igazgatója, külön felhívta a hallgatóság figyelmét arra, hogy nem baj, ha megismerik és megszokják cége új, lazább arcát (is).

Mint előadásában arra kitért, a DSC első hivatalos debütálásának, az akkor még létező és fénykorát élő Security & Safety kiállítás adott keretet. Már egy közös biztosan van a DSC-ben és bennem, kiállítóként én is 1998-ban vettem először részt az S&S-en. 1998-óta, amikor is Steve Fóti bábáskodása mellett 3 fővel elindult a DSC Hungaria Kft., rengeteg dolog történt úgy a cég, mint a magyar és nemzetközi biztonságtechnika életében. Mára 30 munkatárs viszi előre a céget, az Erzsébet királyné útjáról átköltöztek a Füvészkert utcába, tavaly pedig megnyílt a DSC budaörsi logisztikai raktára. A füvészkert utcai bázis is megmarad, októbertől oktatási és rendezvény központként funkcionál. A 20 év hosszú idő, sok minden fér bele. A DSC esetében belefért 300 000 értékesített riasztóközpont, 1.5M érzékelő, 150 000 rádiós érzékelő, 700 000 tasztatúra. Természetesen, most csak a DSC márkát érintő adatok kerültek megjelenítésre. Vizuálisabban megjelenítve, mit is jelent ez a 300 000 riasztóközpont (dobozolva), ha egymásra helyeznénk őket, egy 100km magas tornyot kapnánk.


A rendezvény másik apropóját a Dahua adta. A világpiac dobogójának (jelenleg) harmadik fokán álló, 2001-ben alapított kínai gyártót Kőcs Attila (a Dahua Technology Hungary színeiben) mutatta be. Kihangsúlyozta, hogy a cég alapításától kezdve a technológia fejlesztéseket helyezte fókuszába. A cég árbevétele meghaladta 2.7Mrd USD-t 2017-ben, melynek 10%-át forgatták be a K+F részleg munkájának támogatására. A fejlesztő gárda kb. 6 000 mérnökből áll, akik akár egyedi igények lefejlesztését is gyorsan, költséghatékonyan képesek megoldani. Példának említette Kőcs Attila cége perui projektjét, ahol plusz 20°-kal kellett bővíteni a kamerák függőleges mozgástartományát. Hiába, az Andok az Andok…

Bár Ő több mérföldkövet emelt ki a cég életében, ezekből én 2012-őt emelném ki, mikor is megjelent a HDCVI és - más, később csatlakozó, hasonló technológiákkal „karöltve” – bebizonyították, hogy korai még temetni az „analóg” rendszereket. Jelenleg már a 4K-s „analóg” képalkotásnál és átvitelnél tartanak. Ami a jelent és a jövőt illeti, a Dahua erőteljesen kutat és fejleszt a mesterséges intelligencia (AI/MI) témakörében. Külön hangsúlyozta, hogy bár a fejlesztés szerteágazónak tűnhet, a mag, amire felfűzik az eredményeket, továbbra is a videotechnológia. Nagy lehetőségeket látnak többek között a városüzemeltetéssel kapcsolatos megoldásokban (számos ilyen rendszerük működik már). A cég sikerei közül kiemelte a G20-ak kínai (Hangzhou) találkozóját, melynek kapcsán 20 000 Dahua termék került letelepítésre. Szintén tarolt a cég a Riói Olimpián, ahol a stadionok és főutak megfigyelését oldották meg Dahua eszközökkel. Ami a HDCVI-t illet, az egyik legnagyobb projekt az Egyesült Királyságban (Anglia, Wales) zajlott le, melynek keretében lecserélték a helyi McDonalds éttermek elavult analóg kameráit. Ha már szóba került a városüzemeltetés, 100 brazil városban telepítettek Dahua „okos-város” megoldásokat.


Üveges Attila (DSC) egy fegyintézet tejgazdaságának biztonságtechnikai rendszerét vesézte ki; gondosan ügyelve arra, hogy még csak véletlenül se derüljön ki, melyikről lehet szó. Ami a vázolt projektet illet, természetesen Dahua HDCVI kamerák kerültek telepítésre a DSC egy partnere által, számos egyéb eszköz mellett, melyeket a DSC IT MAP fogott egységes rendszerbe. A projekt során a távolság (600m áthidalása) is sok esetben jelentett kemény kihívást.

Nagy Péter (DSC) egy hűtőkamion bekamerázásának nehézségeit vázolta és ennek Dahua alpú megoldásait. Természetesen, minden szerepelt a repertoáron, az IP67-es védettségű, speciálisan járművekre tervezett kamerák, rezgésálló HDD-vel és számos speciális funkcióval (virtuális „kerítés”, GPS, 3G/4G kommunikáció, stb.) felvértezett mobil DVR-ek, stb. Külön elvárás volt a megrendelő részéről, hogy a a DVR-ekhez illetéktelen ne férhessen hozzá, a kamionokat ne fúrják meg (hűtőkamion). Az előadó kiemelte, hogy a Dahua szigorúan teszteli termékeit; példának okáért, -30°C-on 24 órán át, +55°C-on 48 óráig futtatják a termékeket, mielőtt a kereskedőkhöz kerülnének. A vázolt projekt esetén az ajtónyitás indította a raktéri rögzítést és az ajtó visszazárástól számított még 10 percig folytatódik. A rögzített képanyagra GPS vízjel kerülve.

Egy networking fókuszú rendezvényre ennyi szakmai tartalom épp elégséges. Polonyi Tibor is így gondolhatta, mert megköszönve a vendégek érdeklődését megnyitotta az est informálisabb szekcióját.

Tagek:

Hirdetés
hírdetés
SecuriFocus

A SecuriFocus.com Magyarország első, a biztonságvédelmi szolgáltatások piacára szakosodott online hír- és információs portálja.
www.securifocus.com

SecuriForum

A SecuriForum Biztonságtechnikai és Tűzvédelmi Kiállítás & Konferencia a SecuriFocus Kft. által szervezett rendezvény.
www.securiforum.com

Elérhetőség

SecuriFocus Kft.
1118 Budapest
Nagyszeben u. 24/A
Tel: (30) 942-2789
Email: info@securifocus.com
VIVOTEK RX9502 hálózati megjelenítő
Olvasta már?
VIVOTEK RX9502 hálózati megjelenítő