BioSec vénaszkenner


BioSec vénaszkenner
A magyar BioSec Group, legutóbbi bejelentése szerint, olyan biometrikus azonosító megoldáson dolgozik, melynek segítségével jelentősen felgyorsulhatna az új technológiát alkalmazó rendezvényeken (koncertek, sportesemények, stb.) a látogatók beléptetése – egy gyorsbeléptető kapu rendszerbe iktatásával - úgy, hogy a biztonsági irányelvek nem szenvednek csorbát.

A BioSec megállapítása szerint, a tenyérvéna-azonosításon alapuló új terméke ténylegesen képes lesz felgyorsítani a beléptetés folyamatát, hiszen a résztvevőknek mindössze az érintésnélküli leolvasó felé kell helyezniük tenyerüket és már be is léphetnek a rendezvény területére. Természetesen ahhoz, hogy a látogató élvezni tudja a gyorsbeléptetés élményét, előzetes regisztráció (és némi regisztrációs díj megfizetése) szükséges, melyet a cég ígérete szerint elegendő egyetlen egyszer elvégezni. Ezt követően bármely rendezvényen, ahol a BioSec megoldását alkalmazzák, a regisztráltak már mehetnek is az „expressz” kapuhoz. A BioSec 100%-ig személyre szabott jegyek előállítását ígéri, a kitiltott személyek azonosításával és belépésük megtagadásával egyidejűleg. A BioSec új megoldásának elérhetőségét 2019 második negyedévére prognosztizálja.

Forrás: Biometric Update
Tagek:

Hirdetés
hírdetés
SecuriFocus

A SecuriFocus.com Magyarország első, a biztonságvédelmi szolgáltatások piacára szakosodott online hír- és információs portálja.
www.securifocus.com

SecuriForum

A SecuriForum Biztonságtechnikai és Tűzvédelmi Kiállítás & Konferencia a SecuriFocus Kft. által szervezett rendezvény.
www.securiforum.com

Elérhetőség

SecuriFocus Kft.
1118 Budapest
Nagyszeben u. 24/A
Tel: (30) 942-2789
Email: info@securifocus.com
A továbbfejlesztett napelemes kameraállomásról
Olvasta már?
A továbbfejlesztett napelemes kameraállomásról