A FinSpy felturbózott verziójának megjelenésére figyelmeztetnek a kutatók


A FinSpy felturbózott verziójának megjelenésére figyelmeztetnek a kutatók
A kellemetlen felhangokkal emlegetett FinSpy malware iOS és Android operációsrendszerrel rendelkező mobiltelefonokat fertőző, megnövelt hatékonyságú variánsára figyelmeztettnek a Kaspersky szakemberei.

A szoftvert (FinFisher néven) kifejezetten állami rendvédelmi szervek számára fejlesztette ki és értékesíti a brit és német leányvállalatokkal rendelkező Gamma International. Az „állami” malware létezését 2011-ben szellőztette meg a Wikileaks, 2012-ben fedezték fel az első mobiltelefonokat fertőző verziót; a Kaspersky ezt követően kezdte nyomon követni a szoftver fejlődését és alkalmazását. A Wikileaks által 2014-ben nyilvánosságra hozott adatok szerint Új Dél-Wales, Ausztrália, Hollandia, Mongólia, Észtország és Szingapúr rendőri szervei, valamint az olasz, magyar és bosnyák titkosszolgálatok alkalmazták már a szoftvert.

A FinSpy legutóbbi verziója – mind iOS, mind Android készülékeken – képes nyomon követni a felhasználó tevékenységét, beleértve a titkosított üzenetküldő szolgáltatásokat (pl.: Telegram, Signal, Threema) is, melyek eddig kihívást jelentettek a rendvédelmi szervek számára. A „megújult” szoftver képes kinyerni a készülék GPS adatait, az elküldött és fogadott üzeneteket, fotókat és hívásinformációkat. A Kaspersky szakemberei felhívták a figyelmet, hogy a készülékek sikeres megfertőzéséhez szükség van arra, hogy az elkövető fizikailag hozzáférjen az adott telefonhoz. Persze, ha a tulajdonos jó ötletnek tartotta „rootolni”, vagy JailBreak segítségével „felokosítani” a telefonját, jelentősen megkönnyítette a malware telepítőjének dolgát. Az új FinSpy verziót már 20 országban detektálták.

Forrás: Computer Weekly
Tagek:

Hirdetés
hírdetés
SecuriFocus

A SecuriFocus.com Magyarország első, a biztonságvédelmi szolgáltatások piacára szakosodott online hír- és információs portálja.
www.securifocus.com

SecuriForum

A SecuriForum Biztonságtechnikai és Tűzvédelmi Kiállítás & Konferencia a SecuriFocus Kft. által szervezett rendezvény.
www.securiforum.com

Elérhetőség

SecuriFocus Kft.
1118 Budapest
Nagyszeben u. 24/A
Tel: (30) 942-2789
Email: info@securifocus.com
A továbbfejlesztett napelemes kameraállomásról
Olvasta már?
A továbbfejlesztett napelemes kameraállomásról