Számunkra a legfontosabb, hogy az ügyfeleink kényelemben és biztonságban érezzék magukat


Számunkra a legfontosabb, hogy az ügyfeleink kényelemben és biztonságban érezzék magukat
2019-es évben is megléptünk egy fontos lépcsőfokot! Emlékeztetőül szeretnénk szolgálni, hogy 2017. augusztus végén nyitottuk meg kapuinkat új telephelyünkön, Budapesten a Reitter Ferenc utca 166-os szám alatt.

2018-ban kibővítettük székhelyünk nyitva tartását, azóta is reggel 7 órától, délután 18 óráig állunk rendelkezésére minden kedves Vásárlónknak.
Megérkezve az idei évhez: Év elején megkezdtük terjeszkedésünket Magyarország területen. Az ország hat megyeszékhelyen megnyitottuk szaküzletünket, hogy még kényelmesebbé tegyük a vásárlást és szolgáltatásinkat közelebb vigyük Ügyfeleinkhez! Város szerint: Debrecenben, Érden, Győrben, Szegeden, Pécsen és Budapest déli részén.

Bolthálózatunkon keresztül minden szolgáltatásunk elérhető központunktól távol. Így a szerviz szolgáltatások, illetve webáruházunkban leadott rendeléseiket kérhetik az Önökhöz közelebbi üzletünkbe, így csökkentettük további költségeiket, hisz ebben az esetben szállítás díjat nem számítunk fel.
Természetesen, székhelyünkön nyújtott telefonos szolgáltatásaink, például a műszaki segítséget biztosító Helpdesk, hívható bármelyik üzletünkben megvásárolt termékek esetén is!

Üzleteink címlistáját a www.masco.hu weboldalunkon megtalálja, rögtön a kezdőoldalon is feltüntettük!

Látogasson meg bennünket és legyen vendégünk egy kávéra!
Tagek:

Hirdetés
hírdetés
SecuriFocus

A SecuriFocus.com Magyarország első, a biztonságvédelmi szolgáltatások piacára szakosodott online hír- és információs portálja.
www.securifocus.com

SecuriForum

A SecuriForum Biztonságtechnikai és Tűzvédelmi Kiállítás & Konferencia a SecuriFocus Kft. által szervezett rendezvény.
www.securiforum.com

Elérhetőség

SecuriFocus Kft.
1118 Budapest
Nagyszeben u. 24/A
Tel: (30) 942-2789
Email: info@securifocus.com
2024-től elindultak az elektronikus tűzvédelmi naplózás képzései
Olvasta már?
2024-től elindultak az elektronikus tűzvédelmi naplózás képzései