Nem megfelelő a Ferihegyi repülőtér biztonsági rendszere

Rés a pajzson

Nem megfelelő a Ferihegyi repülőtér biztonsági rendszere
Nem megfelelő a Ferihegyi repülőtér biztonsági rendszere, ezt az Európai Unió polgári repülőtereket ellenőrző vizsgálóbizottsága állapította meg. A bizottság június 26. és 30. között tesztelte a ferihegyi légikikötő biztonságát. Az inkognitóban érkező vizsgálóbizottság - az MTV Híradójának értesülése szerint - a biztonsági rendszer legkényesebb pontjain, a csomagok átvizsgálásánál és a beengedő kapuknál is talált hiányosságokat. A Ferihegyet működtető Budapest Airport azonban mindmáig nem kapott a vizsgálatról hivatalos, írásbeli véleményt.

A televíziós hírműsorban közölték: az unió összes tagországának megküldött jelentésben az szerepel, hogy "Ferihegyen az ellenőrzés időpontjában nem volt megfelelő a biztonsági rendszer". A nemzetközi vizsgálóbizottság által szóvá tett hiányosságokat a Nemzetbiztonsági Hivatal már korábban észlelte, és jelezte is a Budapest Airportnak valamint a repülőtéri biztonsági szolgálatnak, a jelzéseket azonban nem, vagy csak részben vették figyelembe.

A Budapest Airportnál azonban érdeklődésünkre azt közölték: A közelmúltban tényleg lezajlott egy uniós vizsgálat Ferihegyen, amelynek során kiderült, hogy a repülőtér néhány biztonsági intézkedése tényleg nem felelt meg a jelenlegi EU szabványnak. Az ellenőrzés végén ezekről az ellenőrök szóbeli, informális tájékoztatást adtak. Azonban azóta ezen kifogások jelentős részét már korrigáltunk - hangsúlyozta kérdésünkre Somogyi-Tóth Gábor, a Budapest Airport forgalmi vezérigazgató-helyettese. Hozzátéve: az EU ellenőrzéséről szóló hivatalos jelentést azonban a Budapest Airport a mai napig nem kapta kézhez, ezért annak konkrét pontjaira nem tudnak reagálni. (A jelentés egyébként az ügymenet szerint először a Külügyminisztériumhoz érkezik meg, majd onnan a gazdasági és közlekdési tárcához kerül, s csak azon keresztül jut el a Budapest Airporthoz)

A szóbeli tájékoztatáson felvetett fő problémák nagy része egyébként a biztonsági kerítéssel kapcsolatos - áll a ferihegyi hivatalos közleményben. A jelenlegi biztonsági kerítés teljesen biztonságos, és megfelel minden magyar és EU előírásnak. Azonban a kerítés az egész repülőtér területét fogja körbe, még olyan területeket is, amelyek egyáltalán nincsenek közvetlen kapcsolatba a repülőtér működésével (szolgálati parkolók, irodák, egyéb a raktárhelyiségek). Az új kerítés egy ennél kisebb területet kerít majd be, azt, ahol a leginkább indokolt a legmagasabb biztonsági védelem. Ezek a futópályák környéke, a repülőgépek és a terminálok környezete.

Hasonló ellenőrzéseket azonban mind az EU, de még az Egyesült Államok illetékesei is rendszeresen végeznek az európai repülőtereken, akár évente többször - tudtuk meg a Budapest Airportnál. Ferihegy egyébként Európa egyik legbiztonságosabb repülőtere - húzta alá Somogyi-Tóth Gábor, ahol bármilyen komoly veszélyt hordozó rendellenességet, hiányosságot is találna az Európai Bizottság, módjában állna a légikikötőt akár egy napon beül teljesen bezáratnia.

A Malév, mint a Ferigyei repülőtér legnagyobb felhasználója nevében Németh Krisztina kommunikációs igazgató leszögezte: a magyar nemzeti légitársaság az IATA (International Air Transport Association - Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség) által elismerten és igazoltan biztonságos és minőségi szolgáltatásokat nyújtó légitársaságok körébe tartozik. "A mi tapasztalataink és megítélésünk szerint a ferihegyi repülőtér is biztonságos."

Deák Péter biztonságpolitikai elemző szerint a ferihegyi fogadórendszer folyamatos változása gátolta a biztonsági rendszer teljes korszerűsítését, amelyet így fokozottabb emberi erőforrás igénybevételével kell pótolni. Ez azonban nem váltja ki az új rendszer kiépítését, amelynek infrastruktúrális fejlesztését el kell kezdeni. A biztonságpolitikai szakember ugyanakkor felhívja a figyelmet: a belső légtérfigyelés már nagyon nélkülözi egy új lokátor működését a déli országrészben.

Punka György, a Polgári Légiközlekedési Hatóság szóvivője az MTI-nek megerősítette: az EU rendszeres ellenőrzéseinek egyike folyt Ferihegyen június végén. A vizsgálat során a repülőtér biztonságát, a biztonsági eljárásokat ellenőrizték. Vizsgálták, hogy milyenek a biztonsági előírások, a személyzet mennyire tájékozott az előírásokról és hogyan hajtják végre azokat - mondta. Hozzátette: a vizsgálat valóban feltárt hiányosságokat, és, mint mondta, ezek a hiányosságok nem az eljárások protokolljában, nem az előírásokban voltak, hanem azok végrehajtásában.

Forrás: Népszava-MTI
Forrás: None
Tagek:

Hirdetés
hírdetés
SecuriFocus

A SecuriFocus.com Magyarország első, a biztonságvédelmi szolgáltatások piacára szakosodott online hír- és információs portálja.
www.securifocus.com

SecuriForum

A SecuriForum Biztonságtechnikai és Tűzvédelmi Kiállítás & Konferencia a SecuriFocus Kft. által szervezett rendezvény.
www.securiforum.com

Elérhetőség

SecuriFocus Kft.
1118 Budapest
Nagyszeben u. 24/A
Tel: (30) 942-2789
Email: info@securifocus.com
FAAC kapumozgatók
Olvasta már?
FAAC kapumozgatók