Egy kis Axis ARTPEC történelem


Egy kis Axis ARTPEC történelem
1999. késő őszén született meg az (első sorban) Axis kamerák technológiai és piaci sikereit megalapozó ARTPEC chip 1. verziója. Mára, a cég védjegyévé vált folyamatos fejlesztésnek köszönhetően, a 7. verzió kerül be a gyártó termékeibe.

Mint azt a cég szakértője lemondta, a világ legelső IP kamerájába (1996. - Neteye 200) még nem került be ARTPEC, de a kamera kifejlesztése kellett ahhoz, hogy szembesüljenek a ténnyel: nincs az „előgyártott” chipek között olyan, mely maximálisan kiszolgálná az Axis kamerák teljesítményigényeit, így teljes gőzzel álltak neki a saját chip fejlesztésének, mely 1999-ben a Comdex-en debütált az AXIS 2100-ban. Az ARTPEC-1 dedikált kép és tömörítési hardverének az Axis kamerák már akár közvetlenül is képesek voltak adattovábbításra az Interneten keresztül, jelentősebb kiegészítő hardverek közbeiktatása nélkül is. Mellesleg, az AXIS 2100 firmware-e volt az első, mely μClinuxra épült. Az MPEG tömörítést biztosító ARTPEC-2 2003-tól került be az Axis kamerákba. A 2007-ben megjelenő ARTPEC-3-ban debütált a CCTV iparágban a H.264/AVC, továbbá a rendszer funkciók egy chipre integrálása (SoC) is megjelent, mely így lehetővé tette a HDTV szabvány támogatását. Az ARTPEC-4 2011-ben az Axis kamerák dinamika tartományának és fényérzékenységének (Lightfinder funkció megjelenése) problémáit igyekezett kezelni. Mindössze két évvel később jelent meg az ARTPEC-5, melyben már megjelent az ún. Forensic Capture funkció kezdeménye és a ZipStream technológia. Az ARTPEC-6 2017-től kínálja az Axis duál-expozíciós WDR képességén alapuló Forensic Capture funkciót. A kiberbiztonságot fókuszba helyező, a Lightfinder 2.0 verziójával és továbbfejlesztett WDR funkcióval rendelkező ARTPEC-7-tel 2019-ben ismerkedhetett meg a piac. Az ARTPEC-1 és 7 közötti teljesítményszorzó mintegy 50x-re tehető a gyártó képviselőjének értékelése szerint.

Forrás: Axis Communications
Tagek:

Hirdetés
hírdetés
SecuriFocus

A SecuriFocus.com Magyarország első, a biztonságvédelmi szolgáltatások piacára szakosodott online hír- és információs portálja.
www.securifocus.com

SecuriForum

A SecuriForum Biztonságtechnikai és Tűzvédelmi Kiállítás & Konferencia a SecuriFocus Kft. által szervezett rendezvény.
www.securiforum.com

Elérhetőség

SecuriFocus Kft.
1118 Budapest
Nagyszeben u. 24/A
Tel: (30) 942-2789
Email: info@securifocus.com
FAAC kapumozgatók
Olvasta már?
FAAC kapumozgatók