"Az Év Biztonságvédelmi Szolgáltatója” díj nyertese a Justice Security Kft
- Céges hírek
- /
- 2012-03-24
„Az Év Biztonságvédelmi Szolgáltatója” díjat ebben az évben a JUSTICE Security Kft-nek ítélte oda a zsűri a kiskereskedelmi üzletláncok védelmére kialakított „Complex Store Security System” elnevezésű rendszerének kifejlesztéséért, mely példaértékűen költség/leltárhiány/profit hatékony módon kezeli az egyes üzletek védelmi szintjének változását.
A rendszer sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint, hogy a cég egyik megbízójától romániai bizonyítási lehetőséget is kapott.
A díjat Kovács György tulajdonos (képünkön), ügyvezető igazgató vette át. A JUSTICE Security-nek ezúttal a harmadik alkalommal, a harmadik kategóriában sikerült e rangos szakmai elismerést megszereznie.
2000-ben Kovács György ügyvezető „Az Év Biztonságvédelmi Managere”, 2007-ben a cég által kifejlesztett intelligens kasszafelügyeleti rendszer a POSeidon Control System az „Év Biztonságtechnikai Megoldása" érdemelte ki az elismerést.
„Az Év Biztonságvédelmi Szakembere” Czirkus László a NAV Biztonsági Főosztályának vezetője kapta, a NAV szerkezeti átalakítása során végzett szakmai tevékenységéért.
„Az Év Testőre” Márkus Gergely a VIP Testőr Kft. személyvédelmi igazgatója kapta, aki számtalan hazai és külföldi helyszínen bizonyította rátermettségét.