Hőkamera a „poloskák” elleni harcban

PR hír

Az üzleti hírszerzés egyre gyakrabban használt illegális eszköze a lehallgató készülék. A cégvezetők irodáiban feltűnés nélkül kerülhetnek elhelyezésre a miniatűr rögzítő, illetve adattovábbító „poloskák”. A XXI. század digitális fejlesztései rendkívül nehézzé teszik az ilyen eszközök megtalálását.

A Justice Security eddig is élen járt a lehallgatóeszközök felderítésében, hiszen elsők között kezdte meg ezt az engedélyköteles tevékenységet. Képzett szakembereink felismerték a technika fejlődésével járó hírszerzési veszélyeket: már nem elég a rutin, a tapasztalat, és néha már a legfejlettebb rádiófrekvenciás pásztázó is kevés. Új megoldásra, új eszközre volt szükség a felderítés biztonságának növelése céljából. 

A megoldás: az eddig alkalmazott felderítő eszközök támogatása – speciális, ultraérzékeny hőkamerával. Ennek magyarázata, hogy, bár a lehallgató eszközök mérete napjainkban minimálisra csökkent, az általuk kibocsátott hő továbbra is árulkodik jelenlétükről.
 

Vegyünk el egy átlagos irodát, melynek szokásos tartozéka egy hálózati elosztó. Amint az a baloldali képen is látszik, ránézésre nincs rajta semmi érdekes.
Csakhogy a speciális hőkamerával készített jobboldali felvétel (hőkép) megmutatja számunkra, hogy a hosszabbítóval valami nem stimmel, hiszen a billenő kapcsoló izzóján kívül valami más is hőt termel a burkolat alatt. Ezek szerint ebben valami más eszköz is üzemel. A hosszabbító szétszerelésével azonnal láthatóvá vált, hogy egy rádiófrekvencián üzemelő lehallgató eszköz vette és továbbította a környezetében zajló beszédet.
A hőkamera szoftverével késztett ikerkép (twin pix) a valós kép és a hőkép együttes megjelenítésével pontos információt szolgáltat a hőkibocsátás helyéről.
Az eddigi felderítések (pásztázások) során szakembereink találtak már lehallgató készüléket lámpában, festmény mögött, fiók alatt, tűzőgépben és távirányítóban is. 

A legapróbb hőkülönbséget is megmutató kamera segít olyankor is, ha a „poloska” éppen nem ad jeleket. Így a lehallgató készülékek felderítése során magasabb biztonsági faktort ad az eszközök egyértelmű beazonosításához.

Győződjön meg a cégvezetők irodáinak „tisztaságáról”!  

Ha szeretné megtudni, hogyan védekezhet hatékonyan az ipari kémkedés ellen, hívja a Justice Security Kft specialistáját, Holecz Nándort a (1) 431 8550 telefonszámon.  Ám, mielőtt tárcsázni kezdene… biztos benne, hogy nem hallgatják le a telefonját? A lehallgató eszközök felderítése összetett folyamat, melynek sikerét jelentősen befolyásolja az első kapcsolatfelvétel. Ezért érdemes előtte elolvasni a szakértő tanácsait a Security honlapján.
Tagek:

Hirdetés
hírdetés
SecuriFocus

A SecuriFocus.com Magyarország első, a biztonságvédelmi szolgáltatások piacára szakosodott online hír- és információs portálja.
www.securifocus.com

SecuriForum

A SecuriForum Biztonságtechnikai és Tűzvédelmi Kiállítás & Konferencia a SecuriFocus Kft. által szervezett rendezvény.
www.securiforum.com

Elérhetőség

SecuriFocus Kft.
1118 Budapest
Nagyszeben u. 24/A
Tel: (30) 942-2789
Email: info@securifocus.com
Célkeresztben a Secolink legújabb riasztóközpontja
Olvasta már?
Célkeresztben a Secolink legújabb riasztóközpontja