Intellio Szakmai Nap - harmadszor


Intellio Szakmai Nap - harmadszor
Idén harmadszor rendezte meg az Intellio Technologies Zrt. szakmai napját, melyen rekordszámú vendég, színvonalas előadások és sok-sok újdonság emelte a rendezvény színvonalát.

A program első előadójaként Radics István vezérigazgató (képünkön) köszöntötte a résztvevőket, majd összegezte az elmúlt évet a cég szemszögéből, beleértve az ARH-val történt akvizíció részleteit is.

A következő előadó Borsányi Károly, az Intellio marketingvezetője volt, aki hosszasan mutatta be a jelentős változásokon átesett kameraportfoliót. Prezentálásra kerültek a fedélzeti intelligencia szétválasztása és az ebből fakadó új típus-elnevezések is.

A program javát Princz Adorján fejlesztési igazgató két előadása tette ki, melyeken bemutatta az Intellio legfrissebb fejlesztéseit. Szó esett a már nagyon várt új mobil kliensről, amelyben elérhető a visszajátszás funkció, valamint számottevően gyorsabb és optimalizáltabb elődjénél. Az új mobilkliens várhatóan augusztusig elérhetővé válik mind Android, mind iOS platformon. A következő jelentős újítás az IVS3 „Mini” névre hallgató, teljesen ingyenes verziója. Az IVS3 Mini várhatóan az Intellio Video System 3.1-es verziójával fog megjelenni, melynek másik jelentős újítása a kimagasló, akár 300%-os mértékű teljesítménynövekedése.

Az újdonságok sora a kamerákat sem kerülte el: az új termékportfólióval három új speciális fedélzeti detektor is elérhetővé vált. Az első a rendszámfelismerő detektor, mely az AutoNUM kamerák funkcionalitását adja a jövőben. A második a People Counter emberszámláló detektor, a harmadik pedig a többszörös vonalátlépés detektor, melynek segítségével különböző közlekedési szabálysértések detektálhatóak. Jelentős fejlesztésen esett át a kameraoldali tárolás is, mely mostantól már lehetővé teszi az MP4 formátumba való automatikus exportálást és a hiba- valamint riasztási esemény megtörténtekor figyelmeztető e-mail létrehozását is. Emellett szintén új funkció az exportált fájlok felhő alapú tárhelyre történő automatikus feltöltése is.

Hamarosan bejelentésre kerül egy olyan Intellio kamera is, amely – a cég életében először – egy mozgatható modell lesz. A már fejlesztés alatt álló kamera kivételesen nagy gyújtótávolságú objektívjével készült bemutató videó elismerő tekinteteket generált a résztvevők arcán. A fejlesztési igazgató a hamarosan debütáló ILD-316-os család bejelentésével zárta előadását.

A szakmai nap programját Borsányi Károly könnyed hangvételű előadása zárta.
Tagek:

Hirdetés
hírdetés
SecuriFocus

A SecuriFocus.com Magyarország első, a biztonságvédelmi szolgáltatások piacára szakosodott online hír- és információs portálja.
www.securifocus.com

SecuriForum

A SecuriForum Biztonságtechnikai és Tűzvédelmi Kiállítás & Konferencia a SecuriFocus Kft. által szervezett rendezvény.
www.securiforum.com

Elérhetőség

SecuriFocus Kft.
1118 Budapest
Nagyszeben u. 24/A
Tel: (30) 515-3500
Email: info@securifocus.com
DBIP-1-W IP WiFi videó ajtócsengő, raktárról, a Videosectől
Olvasta már?
DBIP-1-W IP WiFi videó ajtócsengő, raktárról, a Videosectől