GDPR - Élen a kamerás jogsértések


GDPR - Élen a kamerás jogsértések
Elhúzódó vizsgálatok, 1000-nél is több eljárás, kontár „szakértők”. Az adatvédelmi hatóság beszámolt a GDPR bevezetése utáni első tapasztalatokról.

Összesen 1063 vizsgálati eljárást indított a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) adatvédelmi ügyekben az Európai Unió általános adatvédelmi rendeletének (GDPR) május 25-ei alkalmazhatóvá válása és október vége között, s számos alkalommal állapított meg jogsértést – számolt be a Népszava. Maga a GDPR alkalmazásával azonban csak július 26-a után indultak adatvédelmi hatósági eljárások (szám szerint 28), mivel ekkor lépett életbe a hazai információs törvény szükséges módosítása – közölte a lappal Péterfalvi Attila, a NAIH elnöke. A cikk arról is beszámolt, hogy a hatóság tapasztalatai szerint a jellemző jogsértések a GDPR hatálybalépését követően eltelt rövid időszak alatt nem változtak, így továbbra is sok bejelentés érkezik kamerás adatkezelésekre, különféle munkahelyi megfigyelésekkel kapcsolatos adatkezelésekre, gyakori a követeléskezelők, bankok, webáruházak adatkezelését sérelmező panasz. Az újság megszólaltatta Jóri András adatvédelmi szakértőt, korábbi adatvédelmi ombudsmant is, aki szerint a multinacionális hátterű vállalatok többé-kevésbé felkészültek az egységes, uniós regula betartására, ennek ellenére lát esélyt nagyobb büntetések kiszabására. A kis- és középvállalatok esetében pedig az adatvédelmi szakértők alkalmazása jelenthet gondot, szakemberhiány miatt. - Sajnos egyre több a kontár „szakértő”. Ám szerencsére az is látszik, hogy a cégek saját ügyvédei mind felkészültebbek – mondta. A Young B.T.S. kft által forgalmazott UNV kameráinak GDPR kompatibilitását a TÜV igazolta. Ha a telepítendő kamerarendszernél a termékhez kapcsolódó adatvédelmi kérdése merülne fel, keresse bizalommal cégünk termékmenedzserét Nagy Lajost, az üzemeltetéshez kapcsolódó adatvédelmi kérdések tekintetében pedig bátran vegyék fel a kapcsolatot korábbi GDPR cikkünkben említett az FL Control Kft.-vel! Nagy Lajos termékmenedzser nagy.lajos@young.hu
+36308192647
Tagek:

Hirdetés
hírdetés
SecuriFocus

A SecuriFocus.com Magyarország első, a biztonságvédelmi szolgáltatások piacára szakosodott online hír- és információs portálja.
www.securifocus.com

SecuriForum

A SecuriForum Biztonságtechnikai és Tűzvédelmi Kiállítás & Konferencia a SecuriFocus Kft. által szervezett rendezvény.
www.securiforum.com

Elérhetőség

SecuriFocus Kft.
1118 Budapest
Nagyszeben u. 24/A
Tel: (30) 942-2789
Email: info@securifocus.com
Beléptető és munkaidő nyilvántartó rendszer arcfelismeréssel és RFID olvasással
Olvasta már?
Beléptető és munkaidő nyilvántartó rendszer arcfelismeréssel és RFID olvasással