A világ első, mikrohullámú sugárral működő sorompója, határvonal védelmére!


A világ első, mikrohullámú sugárral működő sorompója, határvonal védelmére!
A MICRO-RAY a CIAS laboratórium által kifejlesztett, lineáris mikrohullámú sugarakkal ellátott érzékelője, mely a mikrohullámú technológia és a jelanalízis alapos ismeretein alapszik, valamint hosszú évek tapasztalatával párosul.

Az ötlet az infravörös sugarak alternatívájának szükségességéből született, amelyek általában nagyon keskeny folyosók védelmét szolgálják, de jellegüknél fogva számos olyan korláttal rendelkeznek, amelyek negatívan befolyásolhatják a teljesítményt. Az infravörös sugarak különösen érzékenyek az környezeti viszonyokra, például a hőmérsékletre, a vakító fényre, a napfény visszaverődésére, a ködre, és gyakran igényelnek karbantartást, például a burkolat tisztítását. Teljes védelem napfény és köd ellen is

A MICRO-RAY a legtöbb extrém környezeti hatás ellen teljesen védett. Működéséből fakadóan, a napfény becsillanására éppen úgy érzéketlen, mint a ködre. Hasonló módon a járművek reflektorai sincsenek rá hatással, ami az infravörös érzékelők működését viszont befolyásolhatja. Hogyan működik?

A MICRO-RAY speciális, 24 GHz-es antennái 4 független sugár működését teszik lehetővé egyetlen oszlopba építve, interferencia nélkül. Ezek a modulok képzik az egyenes vonalba rendezett, keskeny nyalábú mikrohullámú energiasugarat, melyet megszakítva ad riasztást, NEM PEDIG az érzékelési térfogaton belüli mozgás váltja ki azt, mint a hagyományos mikrohullámú sorompóknál. Minden egyes modulnak különálló riasztási, hiba és szabotázs kimenete van, melyek tetszőleges riasztóközponthoz csatlakozhatnak. A rendszerintegrációt Interfész modul segíti. RS485-ös buszon, vagy IP-alapon is kezelhető a sorompó, akár teljes PoE tápellátással is. Minden egyes sugárnál FUZZY LOGIC jelanalízist használnak, mely a legjobb módja a valós riasztások érzékelésének, és a téves jelzések minimalizálásának. Szűk, hosszú terek védelmére

A MICRO-RAY egyenes sugarai nagyon szűk területek védelmét teszik lehetővé, hasonlóan az infravörös sorompókhoz, ám ez utóbbiak korlátai nélkül. E forradalmi megoldás révén, valóban rugalmasan építhető ki megbízhatóan érzékelő rendszer, mely teljesen védett az extrém környezeti behatásoktól, valamint alacsony áramfelvételt garantál, hiszen nincsen szükség az eszköz fűtésére sem. Minden toronyban függetlenül kezelhető a beépített 1...4 sugár, és minimum 1 m szélességű, folyosószerű terek is védhetőek velük. Forgatókönyvek, mint különleges beállítások

A MICRO-RAY sajátossága, hogy minden sugár teljesen független, és az elérhető 5 "forgatókönyv" közül egyet választva szabadon beállítható. Ezenkívül a BASIC vagy ADVANCED konfigurációt a sugár megszakítási ideje alapján választhatjuk meg. Ez a technológia rendkívül pontos, például az átkúszási kísérletek észlelésében, és a téves riasztások megkülönböztetésében. További információkért, kérjük keresse Rác Géza kollégánkat, a Modern Alarm Kft.-nél a 06 30 791-3334 mobilszámon, vagy a rac.geza@modernalarm email-címen! A teljes, magyar nyelvű CIAS MICRO-RAY ismertető és adatlap IDE kattintva tölthető le!
Tagek:

Hirdetés
hírdetés
SecuriFocus

A SecuriFocus.com Magyarország első, a biztonságvédelmi szolgáltatások piacára szakosodott online hír- és információs portálja.
www.securifocus.com

SecuriForum

A SecuriForum Biztonságtechnikai és Tűzvédelmi Kiállítás & Konferencia a SecuriFocus Kft. által szervezett rendezvény.
www.securiforum.com

Elérhetőség

SecuriFocus Kft.
1118 Budapest
Nagyszeben u. 24/A
Tel: (30) 515-3500
Email: info@securifocus.com
Videosec IQ PTZ kamerák – a lehetséges maximum
Olvasta már?
Videosec IQ PTZ kamerák – a lehetséges maximum