A biztonságtechnika iparág 50 legnagyobb szereplője

… avagy nincs (túl sok) új a Nap alatt

A biztonságtechnika iparág 50 legnagyobb szereplője
Az ASMAG nem törte meg a szokásos rendet és az idei évben is publikálta TOP 50-es listáját, melyen a biztonságtechnika 50 legnagyobb szereplője évről, évre. Bát egy kicsit csalóka a lista, tekintve, hogy 2019. „alkonyán” a 2018-as végeredményekre nyílik egy kevéssé részletesebb rálátásunk.

Az ASMAG „mentségére” szóljon, hogy több cég esetében az üzleti év nem esik egybe a naptárival, így meglehetősen nehézkes közös platformara hozni mind az ötven játékost. Mivel a listában szereplő cégek adott hányada nem releváns a magyar piac szempontjából – plusz túl is mutatna jelen cikk alapvető céljain –, itt és most az első 10 helyezett, valamint néhány érdekesebb szereplő kerül terítékre.

Lássuk tehát az első 10 helyezettet:




Mint említettem volt, ez a lista a 2018-as év eredményein alapul. Izgalmas lenne látni már a 2019-es végeredményeket, mert így csak ¾-es tippelésekkel élhetünk. Értem ez alatt, hogy a Hikvision idei, első 3 negyedéves eredményei hasonló (kb. 17%-os) növekedést vetítenek előre, mint amit 2018-ban vetítenek előre. Ez nem kevés, különösen a Kína és USA között zajló kereskedelmi háború tükrében. Összehasonlításképpen, 2017-ben mintegy 26%-os növekedést realizált a világpiac első helyezettje. Ehhez képest a kereskedelmi csörte olyan vészesen nem vágta vissza eredményeit. A Hikvision még mindig messze kimagaslik versenytársai tömegéből a maga 7Mrd USD-nyi árbevételével. A kereskedelmi háború a még mindig második helyezett Dahua-t érintette érzékenyebben, hiszen a 2017-es 41,4%-os növekedés (el kell ismerni: racionálisabb) 25,6%-ra mérséklődött. A szűkített 10-es lista nagyobb meglepetései között van az Uniview Technologies a maga 31%-os növekedésével, valamint a 25. helyről dobbantó és a 10. pozícióra érkező koreai IDIS. Más értelemben meglepetés, hogy hogy 6,3%-os visszaesés mellett is meg tudta őrizni 6. helyét a leginkább hőkameráiról ismert FLIR.

Lecsúszott a 10-es listáról a tavalyi 8. helyezett, a Hanwha (leánykori nevén Samsung) Techwin. A 4,3%-os visszaesés és 505,1 MUSD árbevétel „csak” a 11. helyre volt elegendő. Minimálisan esett vissza kaputelefonjairól ismert Aiphone (11-ről 13-ra), illetve a Vivotek (14-ről 18-ra). Az „ihaj!” kategóriába került az 529,4%-os növekedést produkáló (159,7 MUSD árbevétel), a mesterséges intelligencia (AI/MI) alapú analitikai megoldásokat fejlesztő MEGVII. A „mozgás”-érzékelőiről ismert OPTEX, bár 3.2%-os növekedést produkált ez ahhoz volt elég, hogy a 13. helyről a 24-re essen vissza. A MOBOTIX egy hellyel visszacsúszva a 28. pozíción zárt. A biometrikus azonosító megoldásairól elhíresült Suprema egy helyet javítva végzett a 29. létrafokon. A GeoVision 3 helyet rontva érkezett a 37. pozícióra. A sort az EverSpring Technology zárta 2018-as eredményei alapján.

A lista szereplőinek fő termékkörét nézve az embernek az az érzése van, hogy 20 éve alig változott valami. A CCTV olyan mértékben reprezentált, hogy nehéz elhinni, más termékek is léteznek a piacon. Bár a MEGVII sikere utalhat arra, hogy az AI alapú megoldások előre törhetnek, pl. a beléptetés területén, de őszintén: ahhoz is (a legtöbb esetben) kamera kell. Magyarán, egyelőre semmi sem veszélyezteti őfelsége, a video-biztonságtechnika trónját. Ennyit az idei (tavalyi) top 50-ről. Már csak 365-öt kell aludnunk, hogy megismerhessük a 2019-es eredményeket.

Szerző: O.V.SZ.
Forrás: ASMAG

Tagek:

Hirdetés
hírdetés
SecuriFocus

A SecuriFocus.com Magyarország első, a biztonságvédelmi szolgáltatások piacára szakosodott online hír- és információs portálja.
www.securifocus.com

SecuriForum

A SecuriForum Biztonságtechnikai és Tűzvédelmi Kiállítás & Konferencia a SecuriFocus Kft. által szervezett rendezvény.
www.securiforum.com

Elérhetőség

SecuriFocus Kft.
1118 Budapest
Nagyszeben u. 24/A
Tel: (30) 942-2789
Email: info@securifocus.com
Uniview analóg kamera szériák – Dolphin és Whale
Olvasta már?
Uniview analóg kamera szériák – Dolphin és Whale