Kaspersky és a biomterikus pecsétgyűrű


Kaspersky és a biomterikus pecsétgyűrű
Egy jelszó bármikor megváltoztatható, ha illetéktelen kezekbe kerül, ellenben az ujjlenyomatról ez nem mondható el. Lecserélni, törölni meglehetősen fájdalmas procedúra lenne.

Erre kíván - önmaga által is „nem véglegesként” jellemzett – megoldást kínálni a Kaspersky. A megoldás stílusos, drága, nem kifejezetten egyszerű, számos kérdést felvető, mindazonáltal érdekes. A kibervédelmi megoldásairól (is) ismert cég összeállt egy svéd ékszertervezővel (Benjamin Waye) és olyan, mesterséges ujjlenyomatot tartalmazó „pecsétgyűrűt” dolgoztak ki, melyet saját ujjlenyomatunk helyett használhatunk. Az ezüstgyűrű „pecsétköve” 3D-s nyomtatással készül vezetőszálakkal vegyített gumiból. A mintázata – a fejlesztők ígérete és állítása szerint – épp annyira egyedi, mint az emberi ujjlenyomat. Viszont, az biológiaival szemben, ez szükség esetén lecserélhető, letiltható, törölhető. A Kaspersky negyedéves jelentése szerint, 2019 3. negyedévében a számítógépek 37%-volt olyan malware, mely kifejezetten biometrikus adatokat gyűjtött, illetve 5,4%-ukon olyan spyware, mely képes volt a titkosított biometrikus adatok visszafejtésére. A Kaspersky első sorban nem kereskedelmi céllal alkotta meg pecsétgyűrűjét, sokkal inkább a közvélemény figyelmét kívánták felhívni az egyre inkább eszkalálódó – a biometrikus azonosítást érintő kiberbiztonsági – problémára.

Forrás: Kaspersky
Tagek:

Hirdetés
hírdetés
SecuriFocus

A SecuriFocus.com Magyarország első, a biztonságvédelmi szolgáltatások piacára szakosodott online hír- és információs portálja.
www.securifocus.com

SecuriForum

A SecuriForum Biztonságtechnikai és Tűzvédelmi Kiállítás & Konferencia a SecuriFocus Kft. által szervezett rendezvény.
www.securiforum.com

Elérhetőség

SecuriFocus Kft.
1118 Budapest
Nagyszeben u. 24/A
Tel: (30) 515-3500
Email: info@securifocus.com
Ingyenes Axis Guard Suite analitikai csomag
Olvasta már?
Ingyenes Axis Guard Suite analitikai csomag