Újabb őrző-védő céghálózatot számolt fel a NAV


Újabb őrző-védő céghálózatot számolt fel a NAV
Kétmilliárd forintos kárt okozott a költségvetésnek, az az őrző-védő céghálózatot működtető bűnszervezet, amit országos akcióban számolt fel a napokban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A bűnbanda irányítói vagyonukkal felelnek a csalásért – közölte az adóhatóság.

A fő elkövetők – két Fejér megyei férfi – vagyonvédelmi szolgáltatásokat szerveztek, a dolgozók után azonban az adót és járulékokat nem fizették be. A csaláshoz többszintű céghálózatot hoztak létre, a bukó cégek élére strómanokat ültettek. A bűnszervezetben a könyvelő is részt vett, aki a vezetőkkel megegyezve adóminimalizáló bevallásokat nyújtott be. Az elkövetők az áfacsalással közel 700 millió, míg a foglalkoztatáshoz kapcsolódó adók és járulékok „megspórolásával” 1,3 milliárd forintos kárt okoztak az államnak.

A NAV nyomozói országos akcióban számolták fel a szervezetet, IT szakemberek, járőrök és a NAV MERKUR bevetési egysége támogatásával 51 helyszínen tartottak kutatásokat és lefoglalásokat. Az akció napján a nyomozók 15 gyanúsítottat hallgattak ki. Az elkövetők által okozott kár és a várható bírság biztosítására, valamint a bűncselekményekkel szerzett vagyon elkobzására bankszámlákat zároltak, ingatlanokat, ékszereket és készpénzt foglaltak le 570 millió forint értékben.

A bűnszervezet tagjai közül 3 fő letartóztatásáról döntött a Székesfehérvári Járásbíróság. A NAV bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt nyomoz.
Forrás: adozona.hu
Tagek:

Hirdetés
hírdetés
SecuriFocus

A SecuriFocus.com Magyarország első, a biztonságvédelmi szolgáltatások piacára szakosodott online hír- és információs portálja.
www.securifocus.com

SecuriForum

A SecuriForum Biztonságtechnikai és Tűzvédelmi Kiállítás & Konferencia a SecuriFocus Kft. által szervezett rendezvény.
www.securiforum.com

Elérhetőség

SecuriFocus Kft.
1118 Budapest
Nagyszeben u. 24/A
Tel: (30) 942-2789
Email: info@securifocus.com
Axis Q9307-LV
Olvasta már?
Axis Q9307-LV