Fellendülő és visszaeső CCTV márkák

Az IPVM észak-amerikai felmérése

Fellendülő és visszaeső CCTV márkák
Szokásához híven - immáron hetedik alkalommal - fordult olvasóihoz az IPVM, hogy válaszoljanak két nyíltvégű kérdésre. A válaszok jellemzően az észak-amerikai biztonságtechnikai piac véleményét tükrözik, amely különbözik az európai trendektől.

Az egyik kérdés azt firtatja, hogy az adott évben mely márka termékeit használták leginkább, illetve melyeket hanyagolták. 2014 és 2017 között a nagy kínai gyártók felívelő pályát jártak be, 2018 és 2019 a stagnálás és a fordulat évei voltak.
Talán egyfajta alternatívát látva koreai gyártóban a megkérdezett telepítők zöme úgy nyilatkozott, hogy a Hanwha termékeit alkalmazta leginkább idén. Így a 2020-as lista első helyére a Hanwha Techwin került. Az Avigilon és a Bosch masszívan erősödött, de eredményeik messze elmaradtak a koreai cég előretörési mutatóitól. Bár az Axis elfogadottsága magas, a Hikvision mögött a második legnagyobb visszaesést könyvelhette el 2020-ban (a megkérdezettek körében). A kínai gyártók közül egyedül az Uniview mutatott felívelő tendenciát.

Forrás: IPVM

Hirdetés
hírdetés
SecuriFocus

A SecuriFocus.com Magyarország első, a biztonságvédelmi szolgáltatások piacára szakosodott online hír- és információs portálja.
www.securifocus.com

SecuriForum

A SecuriForum Biztonságtechnikai és Tűzvédelmi Kiállítás & Konferencia a SecuriFocus Kft. által szervezett rendezvény.
www.securiforum.com

Elérhetőség

SecuriFocus Kft.
1118 Budapest
Nagyszeben u. 24/A
Tel: (30) 515-3500
Email: info@securifocus.com
TechSon szériák
Olvasta már?
TechSon szériák