2020. legjobbjai
- Céges hírek
- /
- 2021-11-23
Az ASMAG megfogalmazása szerint 2021 TOP 50 (első sorban gyártó) biztonságtechnikai vállalkozását jelenítik meg; azonban saját definíciójuk szerint is az érintett cégek 2020-as eredményei alapján.
Tekintettel arra, hogy egyes cégek esetében a naptári és az üzleti év nem esik egybe, nem egyszerű egészen pontos, egyetlen évre illeszthető eredményekkel előrukkolni. Jelen rövid hírben a csúcson szereplő 10 céget emeljük ki a listából, a többiekről később eshet néhány szó.
Egyesek számára meglepő lehet, de keleten (és globálisan) a helyzet változatlan: még mindig a Hikvision toronymagasan vezet, 2020. évi árbevétele nagyobb (8.31Mrd USD), mint az utána következő 3 versenyzőé összesen. Igaz, a néhány évvel ez előtti 2 számjegyű növekedés 7.7%-ra redukálódott. A második továbbra is a Dahua 3.86 Mrd USD árbevétellel és 1.2%-os növekedéssel (inkább stagnálással). A harmadik helyen továbbra is az ASSA ABLOY áll 2.952Mrd USD bevéttel és 6.8%-os visszaeséssel. Negyedik helyre jött fel az AXIS Communications, 2%-os visszaesés mellett 1.256Mrd USD bevételt produkálva. Új játékosként az 5. helyet szerezte meg az elmúlt 2 évben számos biztonságtechnikai vállalkozást felvásárló Motorola Solutions 927M USD-nyi árbevétellel. Hatodik helyen végzett az Uniview - 1 hellyel előrébb lépve tavaly óta; technikailag helyet cserélt a Tiandy Technologies-zal, aki a 7. lett 2021-ben. Tartotta a 8. helyét az Allegion, egy helyet lépett előre a holland TKH Group és a 9. helyen végzett ez évben. Végül, a 10. helyre csúszott vissza a Hanwha Techwin.
Forrás:ASMAG

Tagek: biztonságtechnika
Cikkek hasonló témában
OZRAK SP60-60Ah-2A napelemrendszer
- 2024-10-02
- /
- Biztonságtechnika
Hikvision szakmai út Amszterdamban
- 2024-09-17
- /
- Céges hírek
Ismerje meg a vészjeladók fontosságát!
- 2024-09-03
- /
- Biztonságtechnika