CCTV mítoszrombolás

Avagy amit a gyártók nem (szükségszerűen) kötnek a felhasználó orrára

CCTV mítoszrombolás
Azt hinné az ember, hogy ennyi idő elteltével már nem találkozik ugyanazon marketing megközelítésekkel egy CCTV kamera specifikációjában, hiszen annyi szakember emelt már szót a globális értelemben vett szakma hiteles tájékoztatása érdekében. Sajnos, minta annyi minden, ez sem változik.

Az alábbiakban csak a leginkább használt „mítoszokra” kívánom felhívni a olvasó figyelmét. A lista nem teljes, így bátorítanék mindenkit, hogy saját tapasztalataival, véleményével nyugodtan egészítse ki.

A Nagy Fényérzékenység Kérdéskör
Remélem, mindenki találkozott már a „Super Low Light” mantrával. Természetesen nem azt állítom, hogy nem léteznek olyan technológiai újítások, melyekkel a meglévő CMOS-oknál hatékonyabb képalkotók ne lennének készíthetőek. Sőt, ezek sokat lendíthetnek egy adott kamera fényérzékenységén. Példának okáért ilyenek a Sony kapcsolódó technológiái, vagy a Panasonic (egyelőre a CCTV világában kevéssé terjedő) fejlesztései.

Rövidre fogva mondandómat: tény, hogy a technológia fejlődésével remek eredményeket érhetünk azonos méretű képalkotók érzékenysége tekintetében; mindazonáltal (jelenleg) semmi sem helyettesíti a képalkotó méretét, illetve az alkalmazott optika minőségét (a már lassan feledésbe merülő ún. F-stop értéket külön kiemelve). Rendkívüli módon nem mellékes – EXMOR-R ide, Starvis oda –, hogy egy ½ˇ”-os CMOS, vagy egy 35mm-es felelős a képalkotásért. Ez egyszerű fizika, minél nagyobb a pixel, annál több fény jut rá.



Persze, a nagyobb érzékelő méret jelentősen megnöveli úgy a kamera, mint a hozzá szükséges optika árát. De hát, valamit valamiért. Azt már semmiképp se higgyük el, hogy csak azért, mert fejlettebb 1/3”-os CMOS ketyeg benne, az adott kamera mozi minőségű képanyagot fog produkálni közel 0 lux megvilágítás mellett. Továbbá, ne tévesszen meg minket egy marketing kiadvány sem! Nem, egy 1/3”-os képalkotóval felvértezett kamera nem fog olyan színes képet produkálni 0.000001 lux mellett, melyen a mozgó objektum maradéktalanul (elmosódás nélkül) kivehető. A jelenlegi technológia a lehetetlent (jó áron) azonnal produkálja, de a csodára még várnunk kell egy keveset.

A kép/s mizéria
Még azért vagyunk néhányan, akik emlékeznek a multiplexer + VCR kombók idejére, s arra, hogy akkor hány képet tudtunk rögzíteni egy kamerával másodpercenként. Természetesen, minél magasabb a kép/s (fps) érték, az a biztonság (vagyon- / rendvédelem) szempontjából annál jobb. Ez természetesen pongyola megfogalmazás volt és kihagytam belőle egynehány egyéb, módosító tényezőt. Alapértelmezésként fogadjuk el, hogy 1 kép/s-nél jóval több információ rögzíthető 10 kép/s frissítési sebességgel. 1 kép/s mellett, egy szűkebb látószögű optika esetében nagy kérdés, hogy a látómezőn átszaladó emberről készül-e felvétel. Mindez (kb.) 10-15 kép/s mellett már nem jelent problémát.

Minél inkább cél, hogy a mozgás apró részletei rögzítésre kerüljenek (pl. kaszinók, gyártósorok stb.), annál praktikusabb a minél magasabb kép/s alkalmazása. Mindazonáltal, a mozgás elmosódását (egyébe technológiai sajátosságokat most figyelmen kívül hagyva) nem az alacsony frissítési sebesség, hanem az alacsony zársebesség számlájára írható. Aki otthon van a fotózás területén, az igazolhatja, hogy nagyon nem mindegy, hogy 1/30, vagy 1/1000-es zársebességgel fotózok egy mozgó objektumot.


Ennél a pontnál szokott felmerülni, hogy „igen, de a fényviszonyok”. Tény és való, hogy gyenge fényviszonyok mellett magas zársebességgel dolgozni mesébe illő kihívás; de valamit valamiért. Ha fontos, hogy a megfigyelt területen gyorsabban mozgó objektumokról is értékelhető képanyag készüljön, akkor a megfelelő megvilágításról is gondoskodnunk kell. Nem, a lassú zársebesség (slow shutter) üzemmód nem a barátunk, különösen, ha mozgó objektumot szeretnénk rögzíteni.

Hüvelykujj szabályként annyit érdemes megjegyezni, hogy a másodpercenkénti frissítési sebesség nem lehet nagyobb, mint a másodpercenkénti expozíciók száma – azaz: 1/4s-os zársebesség mellett 30 kép/s-t használva mozgó objektumot rögzíteni (elmosódás menetesen) hiábavaló próbálozás.

Pixelmilliók áradása
Jobb a több? Nézőpont kérdése és a válasz is sokösszetevős. Alapértelmezetten jobb a több, de a válasz inkább az lenne, hogy az a jobb, ha minél több pixel vesz részt egy adott objektum, ill. annak egy részletének (pl. arc) leképezésében. Itt pedig már belépnek az optika és a látószög kérdései. Senkit sem szeretnék untatni, de egy 4K-s ún. box kamerát alapul véve, nagyon nem mindegy, hogy egy 110°-os (nagy területet lefedő) optikával, vagy egy 20°-ossal dolgozom. Az előbbi biztosíthatja, hogy áttekintő képet adjon a Hősök teréről, de ha belenagyítok a képbe, nem biztos, hogy minden arc azonosításra alkalmas lesz, mivel egy adott arc leképezésében viszonylag kevés pixel vesz részt.


Az utóbbi (20°) optikával ugyan nem fogom áttekinteni a teret, de a látómezejében megjelenő arcokat remekül nagyíthatom, sőt akár nagyítás nélkül is futtathatom arcfelismerő megoldásokon. Természetesen, ez így nem SI megfogalmazás, hiszen nem vettem figyelembe olyan apróságokat, mint a környezeti fény mennyisége, az esetleges IR sugárzók minősége és ezek (kamera általi) vezérlésének / az IR fény feldolgozásának hatékonysága, a WDR funkció milyensége, az optika minősége, a tömörítési eljárás stb. Magyarán, a milliónyi pixel „csak” lehetőség a jobb képminőségre, a tartalomelemzésre alkalmas képanyag megalkotására, de nem garanciája.

A sor még hosszasan folytatható lenne, de senkit nem szeretnék tovább untatni. Ellenben ismét ösztönöznék minden szakmabelit, hogy ossza meg a témával kapcsolatos, kiegészítő gondolatait.

Szerző: O.V.SZ.

Források: Sony Semiconductors, Panasonic, Hanwha Techwin

SecuriFocus

A SecuriFocus.com Magyarország első, a biztonságvédelmi szolgáltatások piacára szakosodott online hír- és információs portálja.
www.securifocus.com

SecuriForum

A SecuriForum Biztonságtechnikai és Tűzvédelmi Kiállítás & Konferencia a SecuriFocus Kft. által szervezett rendezvény.
www.securiforum.com

Elérhetőség

SecuriFocus Kft.
1118 Budapest
Nagyszeben u. 24/A
Tel: (30) 515-3500
Email: info@securifocus.com
Beléptető rendszerek a XXI. században
Olvasta már?
Beléptető rendszerek a XXI. században