Újdonságok az Alarm automatika kínálatában


Újdonságok az Alarm automatika kínálatában
Az Alarm automatika horvát székhelyű cég és a Balkánon már minden országban jelen van, valamint Romániában, Szlovákiában és Magyarországon is.

Ennek is köszönhető, hogy az Adria Security Summit egyik legbefolyásosabb résztvevője. Az Adria Security Summit az egyik legnevesebb kiállítás és konferencia ebben a régióban és több nemzetközi gyártó illetve forgalmazó is részt vesz. 2015 óta majdnem minden évben szerepelt a kiemelt előadók között valaki az Alarm automatikából, illetve az elmúlt 3 évben maga a CEO, Boris Popovic volt meghívva, hogy beszédet mondjon. De a kiállítás fontosságát az is elárulja, hogy Aleksandr Konotopskyi, az Ajax Systems vezérigazgatója is megtalálható volt az előadók között (Az Ajax Systems jelenleg a legnagyobb európai biztonságtechnikai gyártó). A kiállítás ezen évben Zágrábban volt megrendezve, jövőre Szlovéniába, Ljubljana-ban lesz az esemény.


Éles váltással kalandozzunk vissza Magyarországra és hadd beszéljek pár szót a magyar üzletünkben kapható újdonságokról. Fontosnak tartjuk, hogy a biztonságtechnika minden területét lefedjük, és innovatív megoldások mellett kínáljunk egyszerűbb, kisebb rendszereket is. Emiatt került a termékpalettánkra a BLE Locking Euro Cylinder. Ez az eszköz gyakorlatilag egy okostelefonra telepíthető alkalmazásról programozható kódzár. Külsejét és beállítását az egyszerüség jellemzi. Visszafogott ezüst színben elérhető.

Jó hírrel szolgálhatunk az Ajax szerelmeseinek, akik eddig csak a rendszer vezetéknélküli mivolta miatt nem szerelték ezt a márkát bizonyos telepítéseknél, ugyanis hamarosan az Ajax Fibra rendszerek is elérhetőek lesznek nálunk. A Fibra fantázianév a vezetékes termékcsaládot és protokollt takarja. A rendszer soros bekötéssel működik és már most elképesztő adatokat mutatnak a tesztek. Mint pl. a 2 km hosszú vezetéken kommunikáló eszközök, mikroamperekben mérhető áramfelvétel és a hihetetlenül egyszerű konfigurálás. Ennek a termékvonalnak a telepítése egy hivatalos, de ingyenes Ajax képzéshez lesz kötve. És ha már a képzéseknél tartunk. Boltunkban számos meghirdetett képzésre számítsatok a biztonságtechnika bármely területéről, amíg az kapcsolódik az általunk forgalmazott termékekhez.

Hirdetés
hírdetés
SecuriFocus

A SecuriFocus.com Magyarország első, a biztonságvédelmi szolgáltatások piacára szakosodott online hír- és információs portálja.
www.securifocus.com

SecuriForum

A SecuriForum Biztonságtechnikai és Tűzvédelmi Kiállítás & Konferencia a SecuriFocus Kft. által szervezett rendezvény.
www.securiforum.com

Elérhetőség

SecuriFocus Kft.
1118 Budapest
Nagyszeben u. 24/A
Tel: (30) 942-2789
Email: info@securifocus.com
Uniview Tri-Guard 2.0 kamera
Olvasta már?
Uniview Tri-Guard 2.0 kamera