A Videotechnikai Tesztpódium kameráinak értékelése


A Videotechnikai Tesztpódium kameráinak értékelése
A SecuriForum Kiállításon immár harmadik alkalommal szerepelt egy, a szakmai közönséget zsűriként bevonó látványosság, a Videotechnikai Tesztpódium, ahol 8 különböző gyártó kamerái kerültek élő összehasonlításra. Az alábbi értékelés tudósítónktól olvasható.

Sokáig gondolkodtam, hogy az idei Tesztpódiummal kapcsolatban őszinte legyek-e, vagy udvarias. Végül az őszinteség mellett döntöttem, vállalva, hogy többen nem fognak egyetérteni néhány gondolatomat olvasva. Mivel nem én szereltem fel és állítottam be a kamerákat, így csak egyszerű látogatóként – hasonlóan a többi értékelőhöz – fogalmazom meg a véleményemet.


A SecuriForum szervezőinek felhívása, kellően tág keretet biztosított a tesztelésre kerülő kamerák kiválasztásához. Mindösszesen annyit jeleztek kiemelten, hogy a látószög 95-105°között legyen, illetve a segédfény (értsd: IR sugárzó) kikapcsolható legyen. De még ezzel a kevés feltételnek való megfeleléssel is akadtak gondok. Vagyis minimum egy, de akár három kamerát is „diszkvalifikálni” lehetett volna. Mert az, hogy a látószög nem esett a felkérésben szereplő értékintervallumba, hát Istenem, bocsánatos vétek.
Az viszont, hogy az IR sugárzót nem lehetett kikapcsolni, az már némiképp nehezen értelmezhető, hiszen épp az volt a cél, hogy minden kamera közel hasonló fényviszonyokkal kellett, megküzdjön. Köszönet az Euro Tech Kft-nek, hogy idén is biztosította a Tesztpódium szabályozható világítását. Visszatérve, a kamerákhoz, hiába van a kis „gerilla” kamerának csodálatos f/f képe infravörös megvilágítás mellett, ha nem ez volt a feladat. S míg ő brillírozik elhúzott IR szűrővel, addig a többiek igyekeznek a legtöbb színt kisajtolni a rendelkezésre álló fénymennyiségből („teljes” sötétségben 0,3 lux körüli értéket jelentett).
Továbbá gondot jelentett számomra, hogy az egyik (valójában a győztes) versenyzővel mit is kezdjek, mivel a kamera képe láthatóan nem a beállítási műveletek negligálása okán lett „felemás”; értsd: a kép egyik fele tűéles, a másik fele homályos. Arról már nem is szólva, hogy a kiállítás első napján teljesen más értékelést adtam egy-egy versenyzőnek, mint a másodikon. A dohogásból legyen is ennyi elég, nézzük, miként szerepeltek a versenyző kamerák a 62 „tesztelő” és jómagam meglátása szerint.

A Tesztpódiumon versenyző 8 kamera rövidített műszaki paraméterei az alábbiak szerint foglalható össze. Nagyításért kattintson a képre!


A fenti táblázat, csak rövid kivonata a kamerák adatlapjainak. További funkciók megtekinthetők a saját adatlapokon a felsorolásban a kamerák nevére kattintva.
A látogatók által kitöltött értékelőlapok összesített eredménye az alábbi táblázatban tekinthető meg.
Nagyításért kattintson a képre!

A látogatók értékelése alapján az összesített eredmény szerinti rangsor:

1. Hikvision
2. Dahua
3. Videosec
4. Techson
5. Uniview
6. DVC
7. Provision
8. TP-Link

A saját listámat nem ismertetem, mivel a már fent említett második napon egyes kameráknál végzett finomhangolások valóban sokat javítottak egy-egy versenyző kamera helyezésén. Az én listámon kizárólag a Techson eredménye tér el jelentősen, az értékelő látogatók ítéletétől. A többi márka esetében +/- egy helyezéssel térek el a többségtől.

A dobogó első három helyezettje gyakorlatilag minden tekintetben (megvilágítási körülmény mellett) hozta a helyezését. A magam részéről azt kell mondjam, sajnos, nem volt olyan, hogy „jó ez, a kamera gyenge éjjeli fényviszonyok mellett, de lám szürkületben már zseniális!” – vagy fordítva. Számomra a Videosec éjszakai képe meggyőzőbb volt, de tény, hogy a mozgás visszaadását (hajszálnyival) jobban prezentálta a Dahua. Mindazonáltal, kivétel nélkül minden kamera esetében volt több-kevesebb hiányérzetem a gyenge fényviszonyok melletti mozgás megjelenítése kapcsán: mindegyik képen a mozgó objektum (többé-kevésbé) elmosódott volt.

Sajnos az analitikai képességek bemutatkozása elmaradt, illetve a menürendszerrel való ismerkedés sem állt rendelkezésre minden kamera esetében (nagyon helyesen!), így ezekről inkább nem nyilatkoznék.

Ami viszont fontos és (leginkább a forgalmazóknak) érdekes, az a külön (kiegészítő) kérdésekre adott válaszok, különösen egyes válaszarányok.



Azon már nem lepődőm meg, hogy a WDR fontos funkció, de hogy a válaszadók 92%-a fontosnak tartotta, az őszinte elégedettséggel töltött el. Kiemelném az SD kártyás kérdésre adott válasz arányait, ami azért jelzi, hogy nálunk még nem igazán elfogadott a kameraoldali rögzítés gyakorlata (és/vagy nagyobb a bizalmatlanság ezzel kapcsolatban). Egy kicsit sokkolt, hogy a kétirányú hangkapcsolat ennyire nem volt érdekes a válaszadók számára, de hát a mai, GDPR-ral fűszerezett világban ne csodálkozzunk ilyesmiken. Szintén ne csodálkozzunk 2022-ben azon, hogy az intelligens analitikai megoldásokra nagy az igény és a hosszabb garancia idő is szignifikáns vonzerővel bír. Az viszont „sokkolt”, hogy a többségnek már nem fontos a magyar nyelvű menü.

Végül szeretném megköszönni minden résztvevőnek – úgy a kamerákat biztosító kiállítóknak, mint az értékelést elvégző látogatóknak és a kiállítás szervezőinek a lehetőséget a látványos összehasonlításra. Őszintén remélem, hogy a következő Tesztpódiumon az akkor versenyző kameráknak olyan feladatokat kell megoldaniuk – pl. arcfelismerés, objektumkövetés - melyek során a szakmai közönség új szempontok alapján hozhatja meg pártatlan ítéletét.

Szező: OVSZ

Hirdetés
hírdetés
SecuriFocus

A SecuriFocus.com Magyarország első, a biztonságvédelmi szolgáltatások piacára szakosodott online hír- és információs portálja.
www.securifocus.com

SecuriForum

A SecuriForum Biztonságtechnikai és Tűzvédelmi Kiállítás & Konferencia a SecuriFocus Kft. által szervezett rendezvény.
www.securiforum.com

Elérhetőség

SecuriFocus Kft.
1118 Budapest
Nagyszeben u. 24/A
Tel: (30) 942-2789
Email: info@securifocus.com
2024-től elindultak az elektronikus tűzvédelmi naplózás képzései
Olvasta már?
2024-től elindultak az elektronikus tűzvédelmi naplózás képzései