Hikvision vezeték nélküli mozgásérzékelő

Egy moduláris gyöngyszem

Hikvision vezeték nélküli mozgásérzékelő
Forgalmazó: Power Biztonságtechnika Kft
Gyártó: Hikvision Digital Technology Co. Ltd.


A biztonságtechnika egy újabb fejlődési pontjának lehetünk tanúi az új, rádiós Hikvision érzékelővel, mely a kiváló érzékelést az azonnali jelzésellenőrzéssel ötvözi.



A biztonságtechnika a hőskorban még kulcsos kapcsolós központokat jelentett, valamint néhány előre definiált zónát, mellyel gazdálkodhattunk. Később jöttek a magasabb zónaszámú, több partíciós rendszerek, melyek egyre szélesebb körű szolgáltatást nyújtottak.

A fejlődés folyamata nem állt meg. A technológiai evolúció természetesen a biztonságtechnikában is érezteti hatását. Ennek eredményeképpen ma már vagyonvédelmi rendszer alatt nem kizárólag nyitásérzékelők és passzív infrák hálózatát értjük, hanem sokkal többet. Az utóbbi néhány évben eljutottunk oda, hogy jelentősen megnőtt „az érzékszervek száma”. Ez azt jelenti, hogy riasztásjelzést kaphatunk olyan speciális eszközökről is, mint egy hőkamera, vagy akár egy hétköznapi CCTV kamera. Ezen berendezések egészen változatos analitikai funkciókat vonultatnak fel, melyek alkalmasak olyan nemkívánatos cselekmények felismerésére, mint egy betörés, vagy éppen egy oda nem illő tárgy elhelyezése.


Az érzékelési technológiák tehát sokrétűek, melyek ötvözhetők is, illetve az eszközök mérete is egyre csökken. A Hikvision élen jár az újszerű megoldások terén, ennek kitűnő példája a DS-PDTT15AM-LM-WE vezeték nélküli mozgásérzékelő. Ez az érzékelő az AX-Pro (DS-PWA sorozat) központokkal használható.
A DS-PDTT15AM-LM-WE egy kételemű passzív infrát és egy mikrohullámú modult felvonultató, kombinált, kültéri érzékelő, mely kisállattűréssel is rendelkezik, 40 kg-os határig. Telepítési magassága 0,8-1 méterig ajánlott, valamint antimaszk funkcióval is ellátták.


Eddig semmi különös, ez egy megszokottnak mondható érzékelő. Van azonban egy olyan képessége, mely kiemeli a hétköznapi eszközök közül. Ez pedig a
DS-PDCM15PF-IR kameramodul
.

Ez, az érzékelő tetejére – akár utólag is – rácsúsztatható modul lehetővé teszi az azonnali jelzésverifikációt, ahogy az AX-Pro rendszer a CCTV kamerák képét is fel tudja használni ugyanerre. Mindössze annyi a dolgunk, hogy az érzékelő fedlapját egy mozdulattal eltávolítjuk, majd a dobozból kivett kameramodult ugyanilyen egyszerűséggel rácsúsztatjuk, és készen is vagyunk. A modul az érzékelő programlapján nagyon egyszerűen adható hozzá a rendszerhez.

Alapbeállításban riasztás esetén 5 db 320x240-es felbontású pillanatképet továbbít, illetve a riasztáskor kapott push üzenetre kattintva lehetőségünk van a pillanatképek sorozatát egy rövid klip formájában végignézni. Maximális beállításban 640x480-as felbontásig és 10 képig mehetünk el.

A rádiós érzékelőknél szokás, hogy spóroljunk az elemmel
, hiszen az erőforrások végesek, és az elemcsere-periódust szeretnénk minél hosszabbá tenni.

Ennek érdekében a DS-PDTT15AM-LM-WE a rendszer élesítetlen állapotában alvó állapotra vált, vagyis nem jelez mozgást. Amint azonban beélesítjük az adott partíciót, a központ felébreszti az érzékelőt, ami gyakorlatilag az élesítést követő másodpercben már képes riasztást detektálni és továbbítani azt.

A másik érzékeny kérdés a rádiós érzékelőkkel kapcsolatban a jelerősség és annak tesztelése.
Erre a problémára
elegáns választ ad az applikációból indítható térerőmérés.

Az adott, vezeték nélküli érzékelő beállítási menüjében található térerőmérés paranccsal az érzékelő 3 percre ellenőrzési állapotra vált, és a LED-je tájékoztat minket az aktuális jelerősségről. Tehát a jelerősséget ilyenkor nem az applikációban olvashatjuk le, hanem az érzékelő saját kijelzését kell figyelnünk, ami lehet zöld, sárga vagy piros – az eredmény függvényében. Természetesen, mint minden Hikvision vezeték nélküli érzékelő esetében, az applikáció tájékoztat minket a térerő hozzávetőleges állapotáról az eszközkezelőben, a mobiltelefonok térerőkijelzésére hasonlító ikon megjelenítésével.

Szintén közös pont a Hikvision rádiós érzékelőinek frontján, hogy minden érzékelő beépített hőmérőt tartalmaz, így helyiségenként/helyszínenként tájékozódhatunk az ott uralkodó hőmérsékletről. Nincs ez másképp vizsgált alanyunk esetében sem. Ez az adat egyelőre nem használható fel vezérlési célokra vagy programozott kimenet indítására, de remélhetőleg ez az opció elérhetővé válik a fejlesztések eredményeképpen a jövőben.


Amint az a képen is látszik, a kamera alapesetben „előre” néz, vagyis a hátlapra merőlegesen.
Ez módosítható néhány (25-25) fokkal mindkét irányban, tehát összesen három irány közül választhatunk. A beállítást a modul alján lévő fedél eltávolítása után változtathatjuk meg. Ez olyankor hasznos, ha a várható mozgás nem pontosan az eszköz előtt történik, vagy kifejezetten egy olyan objektumot figyelünk, amely az érzékelőhöz képest nem derékszög alatt látszik. Mivel a kamera látószöge vízszintes irányban 137 fok, így a plusz beállítási lehetőséggel szinte az egész síkon belül mozoghatunk.

Nem csupán a kamera, az érzékelő detektálási iránya is állítható: a mozgásérzékelő belseje forgatható, ez viszont 45-45 fokban, ami a falsík teljes felületén lehetővé teszi egy kijelölt, 90 fokos szegmens védelmét.
Az érzékelési területet tovább finomíthatjuk a csomagban mellékelt, két darab maszkkal, melyekből tetszőlegesen kitörhető a védeni kívánt irányokra vonatkozó szegmens, míg a megmaradt részt a Fresnel-lencse belsejébe pattintva máris kész a testre szabott látómező.

Itt nézhetsz egy rövid videót az érzékelőről:





Az érzékelőt és jelzésellenőrző kameráját megtalálod a powerbizt.hu weboldalunkon és üzleteinkben.
További információkért keresd műszakis kollégáinkat!

Hirdetés
hírdetés
SecuriFocus

A SecuriFocus.com Magyarország első, a biztonságvédelmi szolgáltatások piacára szakosodott online hír- és információs portálja.
www.securifocus.com

SecuriForum

A SecuriForum Biztonságtechnikai és Tűzvédelmi Kiállítás & Konferencia a SecuriFocus Kft. által szervezett rendezvény.
www.securiforum.com

Elérhetőség

SecuriFocus Kft.
1118 Budapest
Nagyszeben u. 24/A
Tel: (30) 942-2789
Email: info@securifocus.com
Ismerd meg a CompMarket-et és fedezd fel velünk az Uniview termékeit!
Olvasta már?
Ismerd meg a CompMarket-et és fedezd fel velünk az Uniview termékeit!