A festészet és a röntgen találkozása - igazság a rétegek között


A festészet és a röntgen találkozása - igazság a rétegek között
Hallottál már Wolfgang Beltracchiról, a történelem egyik legnagyobb műkincshamisítójáról, aki még a legnevesebb szakértőket is képes volt megtéveszteni másolataival? Tehetségéhez kétség nem fért, mert még Max Ernst, Fernand Léger és Pablo Picasso képeit is képes volt hamisítani.

A Beltracchi által okozott, nagyon finoman szólva, bizalmi válság mind a mai napig hatással van a műalkotások gyűjtőire, kereskedőire és kiállítóhelyeire egyaránt.

2017 decemberében Yoann, a Teledyne értékesítési részlegen különös telefonhívást kapott az egyik amerikai forgalmazójától. A Great Masters Art Foundation egy hordozható röntgenberendezést keresett egy 16. századi olasz festmény vizsgálatához. Történt ugyanis, hogy a szóban forgó műalkotás eredetisége körül némi kétség merült fel. Ez pedig nem volt más, mint Parmigianino olasz festőművész „Szent Jeromos” képe, amely értéke akkortájt úgy nyolcszázötvenezer dollár körül volt. A középkori festményen az 1930-as évekből származó zöld pigmenteket találtak. Pontosan olyanokat, amelyek a képhamisító Beltracchi által használt – amúgy a lebukását és bebörtönzését is okozó – titánfehérre is jellemzőek voltak egykor. Mivel a gyanús pigmentek nem érintkeztek közvetlenül a vászonnal, ezt a színt jóval később, a gyanú szerint például egy restaurálás során adhatták hozzá. Az ügy rendezése és a festmény hitelességének megállapítása érdekében a Sotheby's, Nagy-Britannia világhírű aukciós háza, felkért egy kiváló szakértőt, hogy az összes rendelkezésre álló tudományos eszközzel tanulmányozza és vizsgálja meg a festményt. Maurizio Seracini professzor, a San Diego-i Great Masters Art képviselőjét Párizsba hívták, hogy megbizonyosodjon a remekmű valódiságáról és szakvéleményt adjon. Vagy ne.


A röntgensugárzás már régóta ismert és használt technika a festmények és műtárgyak vizsgálatánál. A sugarak áthatolási képességének köszönhetően az elektromágneses hullámoknak nem okoz gondot átvilágítani akár ókori műtárgyak anyagát sem, mint például szövet, fa, kő, fém és csont. Pontosan, mint egy fogorvosi vagy kórházi röntgenfelvétel, a röntgengép azt rögzíti, amit az emberi szem nem képes. Amint a röntgensugár áthalad egy tárgyon, árnyékot hoz létre annak belsejében egy fogadó közegre, például egy ezüstfilmre vagy egy digitális detektorra. A tudomány és a technológia segítségével történészek és szakértők feltárhatják a látható fényben nem észrevehető titkokat, emiatt a röntgenkép alkotás és képelemzés szakemberek számára nélkülözhetetlen. Mivel Seracini professzor és csapata nem rendelkezett hordozható és könnyen beállítható röntgengéppel, ezért a Teledyne ICM kutatási és fejlesztési részleg szakértőinek segítségét kérték, akik a párizsi Sotheby's-be mentek. Felszerelkeztek egy CP225D típusú, állandó potenciálú röntgengenerátorral és egy Go-Scan digitális detektorral, így a szakértői csapat Seracini professzor vezetésével már végre készen állt a festmény tanulmányozására és az igazság kiderítésére.

Seracini professzor szerint egy röntgenanalízis kellene, hogy legyen az első lépés a régi mesterek munkáinak elemzésekor. A röntgenkép alkotásnak köszönhetően egy jól képzett szakértő szem képes elemezni a festményeken lévő szinte összes repedést, réteget és valóban meg tudja határozni azok eredetét.

A Seracini professzor a festmény minden részéről felvételt készített. A röntgengenerátor 40 kV-os teljesítménye és 4,5 mA-en a sugárzás szintje olyan alacsony volt, mint egy fogröntgené. Ez a különleges beállítás az ilyen finom alkalmazásokhoz kiválóan használható, mert lehetővé teszi, hogy a röntgensugarak úgy hatoljanak át a vászon anyagán, hogy minden apró, szabad szemmel nem látható részlet kristálytiszta legyen. A megfelelően elhelyezett hordozható digitális röntgengenerátor és detektor bekapcsolása után a hozzá egy táblagép érintőképernyőjén pillanatok alatt megjelent a vásznon ábrázolt öregember arcának és szakállának éles és részletes képe. A röntgenezéssel néhány perc alatt végeztek, már „csak” az elemzés része maradt hátra.

Minden repedés, festékfolt és ecsetvonás, amely korábban szabad szemmel nem volt látható, tisztán kirajzolódott. A szakértői véleményt a Sotheby's rendelte az ő kérésükre valamint a téma kényességére való tekintettel Seracini professzor és csapata nem oszthatta meg az eredményket. Kétségtelen ugyanakkor, hogy a Teledyne ICM roncsolásmentes képalkotási megoldásainak hatékonysága és szakértelme egy ilyen kényes műalkotás esetében is vitathatatlan.

ZNZ Preventive Technologies
Forrás: https://www.teledyneicm.com/ndt/finding-the-truth-x-ray-art/
Tagek:

Hirdetés
hírdetés
SecuriFocus

A SecuriFocus.com Magyarország első, a biztonságvédelmi szolgáltatások piacára szakosodott online hír- és információs portálja.
www.securifocus.com

SecuriForum

A SecuriForum Biztonságtechnikai és Tűzvédelmi Kiállítás & Konferencia a SecuriFocus Kft. által szervezett rendezvény.
www.securiforum.com

Elérhetőség

SecuriFocus Kft.
1118 Budapest
Nagyszeben u. 24/A
Tel: (30) 942-2789
Email: info@securifocus.com
Újra kapható a Jablotron vezeték nélküli radiátor szelep vezérlő
Olvasta már?
Újra kapható a Jablotron vezeték nélküli radiátor szelep vezérlő