Színes, széles vásznú… de nem film, hanem kamera


Színes, széles vásznú…  de nem film, hanem kamera
Annak idején a „színes, szélesvásznú” jelző volt a „védjegye” a modern technikának. A most bemutatásra kerülő kamerára mind a „szélesvásznú” (pontosabban széles látószögű) képessége, mind modernsége, korszerűsége miatt illik a két jelző. S természetesen színes képet ad…

Sok ügyféltől tudom, hogy a minél szélesebb látószögnek nagy a vonzereje. Nos, a megszokott 100, 110 fokos helyett a Uniview IPC2K24SE-ADF40KMC-WL-I0 kamera 160 fokos látószöggel bír. Máris hallom a kórust, hogy ez „csak” 160 fokos és nem 180⁰. Igen ám, de a legtöbb 180 fokos kamera ezt egy lencsével éri el a, míg ez a kamera két lencsét használ e célra. Némi fricska ugyan, de a gyári leírásában szerepel a 180⁰, viszont ez csak a diagonális látószögre vonatkozik…

Miért is jobb a két lencse használata, mint az egy? Nos, az utóbbinál a halszem optika által adott képet erőteljesen korrigálni kell (görbület korrekció, dewarping), míg két lencse esetén ez sokkal enyhébbet igényel. A kapott kép így a szemnek kellemes, alig érezhető a görbület. A 4 megapixeles kép 32:9 arányú (ami pont a duplája a manapság használt 16:9 képaránynak). A kamera fényérzékenységére sem lehet panaszunk, ami 0,0005 lux. Az éjszakai megvilágítást fehér fényű LED-ek biztosítják, így a nap 24 órájában színes képet kaphatunk a Colorhunter technológiának köszönhetően. A kamerát ellátták hangszóróval és két(!) darab mikrofonnal, ám ezen felül rendelkezik audio be- és kimenettel, valamint riasztási be/kimenettel is. Természetesen a hang rögzíthető, vagy akár riasztás/felvétel is indítható. A mikrofonok által felvett jelek képesek felvételt indítani, illetve riasztást generálni a következő négy esetben: 1. hirtelen emelkedés; 2. hirtelen csökkenés; 3. hirtelen változás; 4. küszöbszint.



Maximum 256 GB-os microSD kártyát használhatunk helyi rögzítésre. Ez arra is jó, hogy amennyiben az NVR-el megszakad a kapcsolata, akkor a kamera helyi rögzítésre áll át, majd a kapcsolat helyreállása után visszatölti, szinkronizálja a kiesett adatokat. Természetesen NAS-ra is van lehetőségünk menteni a felvételeket, míg képkockákat FTP-re is.

A belső intelligencia az ember felismerét teszi lehetővé. Ilyenkor a 24 fps képsebesség 20 fps-re csökken, ami gyakorlatilag észrevehetetlen. Hat oldalú sokszöggel kijelölve a kívánt tartományt, a területen belülre lépő emberek riasztást és/vagy felvétel indítást váltanak ki (beállítható a méret és az idő. A klasszikus rács kialakítás mellett a különálló területek használata is lehetséges a hagyományos (képtartalom alapú) mozgásérzékelésben.

Nem szabad elhallgatni az „árnyoldalt”: a két lencse által szolgáltatott kép összeillesztése némi veszteséggel jár, pontosabban a teljes kép közepe némileg elmosódott. Minél közelebb van a tárgy a kamerához, annál nagyobb lesz ez a veszteség. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy 3-4 méteres távolságnál közelebb menve kimaradhat némi terület. Miután ezeket a kamerákat a széles látószög miatt elsősorban külső terület megfigyelésére használjuk, ez a minimális távolság bőven teljesül, így tehát ez a probléma inkább csak elméleti.

A kültéri kivitel -30C⁰ és +60C⁰ közötti, tehát igen széles tartományban működik az eszköz, ami mellé 4kV-os túlfeszültség védelem társul. Egész nap színes képet biztosító, jól használható kameráról van tehát szó, aminek kiváló a kép geometriája, így remek megfigyelést tesz lehetővé. Összességében kiemelkedő ár/teljesítmény viszonyú eszközt készített a Uniview, amihez 36 hónap garancia jár.

Rendeléssel, árajánlat kéréssel és technikai támogatással kapcsolatban keresse biztonságtechnikai munkatársainkat:
Lovász Gábor: +36 30 352 9409
Bánki György: +36 30 901 6918
biztonsagtechnika@compmarket.hu

Hirdetés
hírdetés
SecuriFocus

A SecuriFocus.com Magyarország első, a biztonságvédelmi szolgáltatások piacára szakosodott online hír- és információs portálja.
www.securifocus.com

SecuriForum

A SecuriForum Biztonságtechnikai és Tűzvédelmi Kiállítás & Konferencia a SecuriFocus Kft. által szervezett rendezvény.
www.securiforum.com

Elérhetőség

SecuriFocus Kft.
1118 Budapest
Nagyszeben u. 24/A
Tel: (30) 942-2789
Email: info@securifocus.com
Camland szigetüzemű áramforrás a napelemes megfigyelőrendszerekhez
Olvasta már?
Camland szigetüzemű áramforrás a napelemes megfigyelőrendszerekhez