Intellio ILD-510E – 5 megapixelnyi intelligencia


Intellio ILD-510E – 5 megapixelnyi intelligencia
2013 július elsejétől kapható az Intellio legújabb IP kamerája, mely a gyártó zászlóshajójaként olyan tulajdonságokkal lett felvértezve, mint az 5 megapixeles felbontás, a különleges H.264 kódolás vagy a jobb képdinamika. A kamera emellett ugyanazoknak a – csak Intellio által kínált – fedélzeti intelligenciáknak is a birtokában van, melyek a korábbi Intellio kamerákat is fémjelzik.

Jól bevált szenzor, új feldolgozó rendszer

Az ILD-510E valóban egy nagyobb ugrást jelent az Intellio portfoliójában, hiszen a cég eddigi kamerái mind 1,3 megapixel felbontásúak voltak. Ennek ellenére az új kamerában ugyanaz a képszenzor található, mint a kisebb felbontású elődeiben. Hogy lehet ez? Úgy, hogy azok képei 5 megapixelről vannak leinterpolálva. Az Intellio így az új, 5 megapixeles kamerájának megálmodásakor megtehette, hogy egy igazán jól ismert, bevált képszenzort alkalmaz. Ennek köszönhető, hogy az új kamera a négyszeres felbontás-növekedés mellett jobb képdinamikával is rendelkezik. A nagyobb felbontás természetesen nagyobb adatfeldolgozást is jelent, melyhez erősebb hardver szükséges. Az ILD-510E teljesen új, a korábbiaknál erősebb képfeldolgozó rendszert kapott – erősebb processzorral és nagyobb memóriával. Ezen a rendszeren fut a DaVinci Video Platform, mely lehetővé teszi teljes felbontáson a 14 kép/másodperc képsebességet. Emellett több kisebb felbontás is elérhető, melyek között megtalálható az 1920x1080 pixelnyi kép is, melyhez 30 fps társul, az így küldött video pedig minden tekintetben megfelel a full HD szabványnak.

H.264 máshogy


Az Intellio rendszere mindig nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy a lehető legkisebb mértékben terhelje az általa használt infrastruktúrát a képminőség romlása nélkül. Nincs ez máshogy az ILD-510E esetén sem, ám amíg az eddigi kamerák a gyártó saját videotömörítő eljárását használják (Intellio Video Codec), addig az új kamera a népszerű H.264 egyik speciális típusára lett fejlesztve. A Hierarchical P kódolás előnye abban rejlik, hogy egy videofolyam képsebességét csökkenteni lehet szerveroldalon újratömörítés nélkül. Mit jelent ez a gyakorlatban? Ha a kamera olyan képeket küld, amin nem folyamatos mozgás van jelen (pl.: egy épület bejárata, ahol sétálnak be az emberek), a rendszer csak azokat a képeket tárolja el, amelyek mozgást tartalmaznak, az „üres” képkockák csak megjelenítésre kerülnek. A hagyományos H.264 által tömörített videóból azonban nem lehet csak úgy kihagyni a képeket, mert egy képkocka egy kulcsképkockából és az azután következő összes képkockákból van „felépítve”. A Hierarchical P kódolás lényege, hogy egy képkocka „felépülése” sokkal kevesebb másik képkockából történik. Ez úgy érhető el, hogy a kulcsképek utáni képkockák egy hierarchiai lépcsőbe vannak sorolva – innen a módszer neve.

Dual-streamelés – igény szerint

Az eszköz másik költségcsökkentő újítása a dual streaming. Az Intellio korábbi kamerái mind egy streamen kommunikáltak a szerverrel, tehették ezt a saját videodekódolási eljárás használatával. Az ILD-510E már két streamen kommunikál, de mindezt kicsit okosabban teszi, mint a hagyományos eljárások. A kamera megjelenésével egy időben lesz elérhető a cég menedzsmentszoftverének legújabb verziója, az IVS 2.6 mely már támogatja az új kamerát és vele együtt az igény szerinti kétcsatornás monitorozást. A szoftver a kamera képét mindig teljes felbontáson rögzíti, ám a megjelenítés csak akkor történik nagy felbontáson, ha a kép spot-monitorozásra kerül. Amint visszakerül egy kisméretű ablakba, a stream felbontása visszaugrik (pl. 640x480-ra). Az eljárás lényege az automatikus működés, előnye pedig, hogy így jóval több kamera képe jeleníthető meg egyszerre.

További információ



 
 
Tagek:

Hirdetés
hírdetés
SecuriFocus

A SecuriFocus.com Magyarország első, a biztonságvédelmi szolgáltatások piacára szakosodott online hír- és információs portálja.
www.securifocus.com

SecuriForum

A SecuriForum Biztonságtechnikai és Tűzvédelmi Kiállítás & Konferencia a SecuriFocus Kft. által szervezett rendezvény.
www.securiforum.com

Elérhetőség

SecuriFocus Kft.
1118 Budapest
Nagyszeben u. 24/A
Tel: (30) 942-2789
Email: info@securifocus.com
Uniview Tri-Guard 2.0 kamera
Olvasta már?
Uniview Tri-Guard 2.0 kamera