Futurum Observationem – Drónok

A drónok jövője, avagy a biztonságtechnika egyik kiterjesztett valósága

Futurum Observationem – Drónok
Mond valakinek valamit a „Skyborg” név? Valószínűleg nem, de mégis ismerősnek tűnhet, különösen az „érettebb” korosztálynak, akiknek még a Terminátor nem csak egy film volt a tucatból. Talán messziről indítottam, de igyekszem hamarost érthetőbben kifejteni a gondolatmenetemet és rámutatni, hol kapcsolódik össze a drón a Skyborggal.

Úgy van ezzel az ember, hogy fejben megpróbálja a tervezett iromány fő vonulatát fejben összeilleszteni, legalább is én mindenképp. Megmondom őszintén, jelen téma esetében a fantáziám nem egyszer megszaladt, erőszakkal kellett visszaterelnem a téma keretei közé mondanivalómat. Néha még én is elcsodálkozom, merre a halad a technikai fejlődés. A drónok mibenlétéről nem szeretnék hosszasan értekezni, mert meggyőződésem, hogy a nyájas Olvasó legalább annyira tisztában van ezzel, mint szerénytelen szermélyem. Sőt, talán még részletgazdagabb ismeretekkel rendelkezik. Mindazonáltal, hogy közös legyen a nevezőnk, jelen cikk keretében nem csak az UAV-kat (vezetőnélküli légijármű) értem a drón alatt, hanem valamennyi, vezetőnélküli (értsd: nem a „fedélzetén” tartózkodik az irányító intelligencia) a biztonságtechnika hazai viszonyai között esetlegesen alkalmazható járművet. Most jöhet a „Terminátor”!

A Skyborg az USA Légierejének Laboratóriumának rugdalózó újszülöttje. A jelenlegi tervek szerint 2023-ban áll majd hadrendbe. Talán úgy helyes a kérdés, hogy ki is az a Skyborg. Egy mesterséges intelligencia (MI), aki a tervek szerint együtt fog repülni az emberi pilótákkal, hogy elsajátíthassa a repülés csínját és bínját, majd ezt követően saját gépet (drón/UAV), kap és saját küldetéseket hajt majd végre, melyeknek része lesz pl. az emberi pilótákkal repülő harcigépek támogatása (védelem, felderítés stb.). Ami a nevet - és a Terminátor-kapcsolatot - illeti, „rendkívüli” kreativitásról tanúbizonyságot téve, összevonták a SkyNet és Cyborg szavakat és már meg is született a Skyborg (neve).

Önmagában ez a hír még nem feltétlenül lehet érdekes a biztonságtechnika számára, de egyetlen „apró” kapcsolódási pont mindenképp van: az MI. Röviden, de velősen rámutat ugyanis arra, mire lehet képes (már ma is) a mesterséges intelligencia. A Skyborg tervezett feltanítása nem csak a hadászat területén alkalmazható; és senkinek se legyenek kétségei, a technológia néhány éven belül lecsorog majd a kereskedelmi (polgári) alkalmazások világába. Ezzel nem azt állítom, hogy már ma ne állna rendelkezésre az a technológia, mellyel profi módon be lehet programozni egy (vagy több) drón automatikus rutinjait (pl. járőrtevékenység, incidens „kivizsgálás” stb.). Mindössze arra szerettem volna rámutatni, hogy már a közelebbi jövőben is elérhetővé válnak olyan megoldások, melyek ténylegesen intelligens módon képesek lesznek reagálni egy biztonsági (vagy egyéb) eseményre, nem csak egy előre beprogramozott rutincsokor által vezérelve közlekedhetnek.

Sőt, hogy egy lépéssel közelebb kerüljünk a biztonságtechnikához, már több (köztük piacvezető) VMS fejlesztő integrált „drón-modult” video-menedzsment szoftverébe. Ezzel nem csak a „már megszokott” VMS-ünk segítségével vezérelhető egy/több drón, de a hordozott (kiváló minőségű képalkotásra képes, jelentősebb zoomtartománnyal rendelkező) videokamerák képanyagát is kezeli, a hagyományos CCTV jelfolyamok mellett.



Ámbátor itt és most a kamerákat emeltem ki, mint hordozható eszközt, de egy drón számos egyéb technológiát „cipelhet”, kapacitásától függően. Adott esetben – bár ez már a polgári alkalmazások 99%-án túl mutat – olyan zavaróeszközöket is, melyekkel más drónok működését / adatátvitelét megzavarhatja. Igen, tudom: ez azért nem olyan egyszerű mutatvány. Kevésbé szélsőséges példánál maradva, hordozhat még pl. LiDAR-t, hőkamerát (jó, ez szintén kamera), radart.

Hordozhat még millió más dolgot is, melyek egy részétől a víz kiveri a hon- és rendvédelemért illetékes szakértőket, teszem hozzá: joggal. Kevésbé félelmetes, de annál inkább előremutató pl. a drónos házhozszállítás, melynek többször nekifutottak, de csak szolid eredményeket mutattak eddig fel. Viszont nem régiben egy teljesen automatikus házhozszállítási megoldást mutatott be a DHL Kínában (hol máshol?), melyet hamarosan rendszerbe is állítanak. Lehet a kínai légügyi szabályozás megengedőbb, de nem is ez a lényeg. A projektből kiemelendő: teljesen automatikus. Értsd, egy adott bázisállomás tölti fel a „rakteret”, a drón akkumulátorait és a kiszállításhoz szükséges adatokat, s már mehet is a megrendelt áru a címzetthez. Majd vissza, és kezdődik a kör előröl.



Miért érdekes ez a mi szemszögünkből? Egyszerűen azért, mert ezzel megoldódni látszik a szakemberek által eddig gyakran felemlegetett hátrány, a drón akkuinak automatikus, emberi beavatkozástól mentes feltöltése. Sőt, a DHL megoldása esetében is látható, üzemen kívül a drón egy zárt, a környezeti hatásoktól védett térben várja a következő „bevetést”. Magyarán, egy esetleges (pl.) behatolás esetén nem szükséges egy központi objektumból, emberi segítséggel elindítani egy felderítő drónt. Egy, a védett terület bármely pontján elhelyezett „indítókonténerből” felszállva, mindezt teljesen automatikusan elvégezheti UAV-nk, egy VMS felügyelete mellett. Az „indítókonténer” segítségével megoldható pl. a rögzített videotartalom automatikus letöltése, ha nem megoldott az állandó (szélessávú) rádióösszeköttetés, vagy nem akarjuk a tárolt energiát online adatátvitelre pazarolni. Természtesen, a ráreptetés nem ennyire egyszerű, minimálisan is szükség van arra, hogy a riasztást generáló eszköz (kamera/radar/kerítésvédelem/stb.) által lefedett terület GPS koordinátáit a rendszer kezelje, továbbítsa a legközelebbi drónnak; avagy más módon a navigációhoz szükséges információ az eszköz rendelkezésére álljon.

A másik nagy kérdés a repülési idő/hatótáv. Sajnos, erre jó megoldás nincs. Egy jobb minőségű, már biztonságtechnika célra is alkalmazható, megfizethető árú (értsd: jelenleg max. 1MFt alatti tartomány) drón repülési ideje – számtalan tényezőtől függően – 25-40 perc. Teljesen más a helyzet, ha drónunk nem repül, hanem a talajon közlekedik, ekkor az üzemidő és a hatótáv jelentősen kitolódhat. Minden esetre ezekkel a paraméterekkel számolni kell, mint mindennel, ha biztonságtechnikáról van szó.

A kedvenc kérdésem: de mennyire hangosak a drónok? Nos, amennyiben egy UGV-ről (talajon közlekedő drón) van szó, akkor szinte hangtalan. Ha a köznapi értelemben vett drónokat (UAV) nézzük, azok bizony lehetnek hangosak, bizonyos esetekben zavaróak, így lakókörnyezetben nem annyira udvarias az gyakori/éjszakai alkalmazásuk. Vannak azonban olyan eszközök, melyek már akár 4K-s videó továbbítására képesek, bónuszként kb. 60dB-es (normál beszélgetés hangereje) zajszennyezést generálnak.

Quo Vadis Drón?

Miért írtam, hogy a drón a biztonságtechnika egyik kiterjesztett valósága lesz a jövőben? Rendkívül egyszerűen azért, mert a még fix eszközöket kiváltva/mellett rugalmasabb, jelentősen több információt szolgáltató segítői lehetnek a közeljövő védelmi/biztonsági szakembereinek. Remek dolog, ha egy adott (mozgó) objektumot végig tudunk követni egy CCTV rendszer kamerái segítségével, de minőségileg más, ha egy drón követi az adott személyt/járművet és több pozícióból – esetleg több képalkotó eszközzel (pl. hőkamera) vizsgálva – ad információdús képanyagot a reagáló (humán) erők számára. Mint azt fentebb megfogalmaztam, léteznek relatíve halk eszközök is, melyek úgy lakókörnyezetben, mint pl. tömegrendezvényeken jól használhatók. Végül, de nem utolsó sorban, a mesterséges intelligencia. Az MI (AI) ma még beláthatatlan módon kitágítja a drónok biztonságtechnikai célú felhasználásainak tárházát. A szervizeléstől eltekintve, gyakorlatilag emberi beavatkozás nélkül, egymással együttműködve (pl. swarming) láthatják el területvédelmi feladataikat. Lehet, hogy egyesek félnek tőle (nem ok nélkül), mások tagadják hasznosíthatóságát, a valóság az, hogy így-úgy, de a tavaly még 10 éves távolságba helyezett határidőnél jóval hamarabb, kb. 3-5 év múlva tömegével robbannak be életünkbe. A biztonságtechnikába lehet, kicsit hamarébb.

Szerző: OVSZ

FORRÁS:
military.com
australien.ahk.de

Tagek:

Hirdetés
hírdetés
SecuriFocus

A SecuriFocus.com Magyarország első, a biztonságvédelmi szolgáltatások piacára szakosodott online hír- és információs portálja.
www.securifocus.com

SecuriForum

A SecuriForum Biztonságtechnikai és Tűzvédelmi Kiállítás & Konferencia a SecuriFocus Kft. által szervezett rendezvény.
www.securiforum.com

Elérhetőség

SecuriFocus Kft.
1118 Budapest
Nagyszeben u. 24/A
Tel: (30) 942-2789
Email: info@securifocus.com
Ossia DVR v1.4.0 update
Olvasta már?
Ossia DVR v1.4.0 update