Axis Technológia és Innováció szeminárium


Axis Technológia és Innováció szeminárium
2019. október 17-én tartotta az Axis Communications szokásos évi nyílt napját. Az idén egy több szempontból is formabontó rendezvényen vehettek részt a cég partnerei, hiszen ebben az évben a fókuszban a legújabb termékek és technológiai vívmányok szerepeltek.

A regisztráció után egy gyors üdvözlés és bemutatkozás következett. Elsőként Pavel Marek, a közép-kelet-európai régió értékesítési menedzsere tartott egy rövid összefoglalót az Axis múltjáról, az elért eredményeiről és jelenlegi pozíciójáról a biztonságtechnikai piacon. Külön említésre került, hogy az Axis mennyire fontosnak tartja a környezetvédelmet, aminek eredményeképp kisebb csomagolásban szállítja a termékeit, és több kameratípust is újrahasznosított anyagokból gyárt.

A következő prezentációban Pelyák Norbert, az Axis key account menedzsere, valamint Pavel Ivan, értékesítési mérnök, bemutatták az Axis legújabb ARTPEC 7 chipjét. 1996 óta, a világ első IP kamerájának bemutatásától, a cég folyamatosan azon dolgozik, hogy úttörőként irányt mutasson a piacon. Ennek eredményeként forradalmian új termékeket és technológiát mutattak be azóta is, mint például a Lightfinder technológiát, amivel színes képeket továbbít a kamera még sötétben is, vagy a Zipstream technológiát, ami átlagosan 50%-kal, vagy akár többel csökkenti a sávszélességet és a tárolási igényeket a képminőség romlása nélkül.

Az ARTPEC 7 chip is egy újabb mérföldkő a cég életében, amely számos új funkcióval és képességgel fogja felruházni a közeljövőben megjelenő Axis hálózati kamerákat. Ilyen képességek például a még jobb képalkotás, továbbfejlesztett biztonsági funkciók, még magasabb hatásfokú tömörítés és fejlett analitikák futtatása.

A saját fejlesztésű chip garantálja a magasfokú kiberbiztonságot, ugyanis az Axis kamerákba csak hitelesített firmware-t lehet telepíteni, és a biztonságos indítást, amely megakadályozza a nem hitelesített firmware-ek elindulását. Az ARTPEC 7 chipnek köszönhetően a H.265-ös tömörítés, a Lightfinder 2.0 technológia és a Forensic WDR (mozgó tárgyak esetében és magas háttérvilágítás mellett is részletgazdagabb képtovábbítás), 4K felbontás 30 kép/s képsebesség mellett, infravörös megvilágítás és további funkciók is elérhetővé válnak az újonnan debütáló termékekben.

Egy rövid szünetet követően bemutatásra kerültek az Axis legújabb termékei, melyeket élőben, a kiállítótérben meg is lehetett tekinteni, és ki lehetett próbálni működés közben. Ilyen újdonság többek között az AXIS P1375/-E, ami egyszerűen felszerelhető infravörös megvilágítással kerül forgalomba. Az új AXIS M11-es termékcsalád, amely beépített mikrofonnal érkezik. Az Axis Q6075-E, az AXIS P3245 és az AXIS P5655-E PTZ kamerákban már az ARTPEC 7 chip által nyújtott összes előny megtalálható lesz. A Q 1798-LE hálózati kamera 4K felbontással kerül forgalomba, a Q1700-LE rendszámfelismerő kamerával, akár a 130 km/h-val haladók rendszámait is tisztán le lehet olvasni. A további újdonságok többek között az AXIS D2050-VE, egy radar érzékelő, és az AXIS C8210 hálózati erősítő.

Ebéd után ismét Pelyák Norbert beszélt az Axis különböző telepítéseiről, ahol egy-egy igényre, illetve problémára mutatott be megoldásokat. A társaság ezek után 3 csoportra oszlott és workshop keretében beszéltek a fejlesztésekről és a partnerek által tapasztalt észrevételekről, megoldásokról.

A nap zárásaként a résztvevők ellátogattak egy közeli gokart pályára, ahol már a kötetlen beszélgetésé és a száguldásé volt a főszerep.
Forrás: Axis
Tagek:

Hirdetés
hírdetés
SecuriFocus

A SecuriFocus.com Magyarország első, a biztonságvédelmi szolgáltatások piacára szakosodott online hír- és információs portálja.
www.securifocus.com

SecuriForum

A SecuriForum Biztonságtechnikai és Tűzvédelmi Kiállítás & Konferencia a SecuriFocus Kft. által szervezett rendezvény.
www.securiforum.com

Elérhetőség

SecuriFocus Kft.
1118 Budapest
Nagyszeben u. 24/A
Tel: (30) 942-2789
Email: info@securifocus.com
Több, mint aminek látszik
Olvasta már?
Több, mint aminek látszik