SecuriFocus.com
A biztonsági szakma kezdőlapja

Hírek | Közérdekű

2006. november 29. 10:56

Burnout szindróma

Kiégés a munkában

A pszichológusok szerint akkor beszélhetünk a burnout szindrómáról, amikor az egyébként motivált és érzelem-gazdag személyiség telítődik azokkal a problémákkal, amelyek nap mint nap jelentkeznek tevékenységében, illetve akkor használják még a kifejezést, amikor a hosszan tartó monoton munkafolyamatok végzésekor megfigyelhető csökkenő motiváltságot és növekvő fásultságot írják le.
A burnout szó szerint azt jelenti, hogy kiégés és rendkívül képszerű fogalom, amelyet eredetileg a műszaki technológiákkal kapcsolatban használtak, és amely a működő energiaforrás gyengülését írja le az energiaforrás teljes kimerüléséig. Ez általában nem történik meg hirtelen, hanem csak folyamatosan, több szakaszban. Eleinte főleg egészségügyi intézmények dolgozóinál figyelték meg, olyanoknál, akik másokat segítettek a gyógyulásban. Később más foglalkozásúaknál, például cégvezetőknél, pedagógusoknál, jogászoknál, sőt rendőrtiszteknél is leírták a jelenséget.

Definíciója szerint: „A burnout szindróma krónikus emocionális megterhelések, stresszek nyomán fellépő fizikai, emocionális, mentális kimerülés, mely a reménytelenség és inkompetencia érzésével, célok és ideálok elvesztésével jár, s melyet a saját személyre, munkára, illetve másokra vonatkozó negatív attitűdök jellemeznek.” (H. J. Freuderberg)

A kimerültségben szenvedőknél a kimerülés testi, szellemi és érzelmi területen jelentkezhet. Testi szinten krónikus fáradtság, gyengeség és kedvetlenség, betegségekre való hajlam, az étkezési szokások és a testsúly változása léphet fel. Érzelmi szempontból a kimerültség, levertség, gyámoltalanság, reménytelenség, kiúttalanság a főbb tünetek. A szellemi kimerülés állapotára jellemző, hogy az érintettekben negatív beállítódás alakul ki önmagukkal, a munkával és általában az élettel szemben.

Hogy miért lehet ez érdekes egy dolgozó számára? Azért, mert a kimerültség jegyei néha felfedezhetőek azoknál is, akik hosszú éveken, sőt évtizedeken keresztül ugyanazt a „futószalag-munkát” végzik, akiket már nem motivál a jól végzett munka megnyugtató öröme. Ők azok, akiket már nem ösztönöz a napi tevékenység elvégzése, akik nem találnak semmi pozitívumot munkájukban. Fontos megérteni, hogy ez a típusú kimerültség nem az egyik pillanatról alakul ki, hanem hosszú előzménye van. Maga a folyamat jól megfigyelhető: eleinte teljes a lelkesedés, örömteli az alkotómunka, egyértelmű a tenni akarás. Később megjelenhet a stagnálás érzése, a rutinszerű munkavégzés, a lanyhuló lelkesedés. Ezt követi a frusztráció, kimerültség, ingerlékenység. Később apátia, fáradtság, közöny, fásultság léphet fel. Végül kialakul a depresszió, a motivációk elvesztése, pszichoszomatikus betegségek, kiégettség, önpusztítás, munkaképtelenség.

A kiégéshez vezető lépések:

A bizonyítási igényből kényszer lesz. A fokozott erőfeszítés és a teljesítmény állandó növekedéséből adódóan fáradtság és az eredményesség mérhető csökkenése alakul ki. Megfigyelhető a személyes igények elhanyagolása, lassan eltűnik az érzelem, a humor, a vidámság. Megjelennek a testi kimerültség jelei, felborul természetes értékrend, amely együtt jár a régi, szoros kapcsolatok feladásával, baráti kör elvesztésével és az egyedülléttel. A teljesítménykényszer miatt elveszik a környező világgal való kapcsolat, viszont túlzott lesz a feladatvégzésre irányuló fixálódás. Megjelenik a visszahúzódás, az állandó túlterhelés miatt a remény és a tájékozódási igény kimerül. Szélsőséges jelenség lehet a teljes kiszállás vágya. Ez a fajta visszahúzódás az elmagányosodástól való félelemmel is együtt jár. Megfigyelhető a magatartás- és viselkedésváltozás, melyek általános jellemzője a szélsőségesség, az önérzékelő képesség elvesztése, belső üresség, depresszió. Az élet értelmetlennek, reménytelennek, örömtelennek, tehernek tűnhet. A fáradtság és kétségbeesés érzése állandósul. A végén a teljes kiégettség mellett egyidejűleg megjelenhet a szomatikus és a pszichés veszélyeztetettség is.

Mindenki tudja, hogy nem lehet egy életen át maximális erőbedobással küzdeni. Oda kell figyelnünk magunkra és kollégáinkra. Figyelmeztető jel lehet az állandósult rosszkedv, ha mások számára is érezhetően csökken a lelkesedés. Életünket az jellemzi, hogy állandóan újabb és újabb célokat tűzünk ki magunk elé, és ezeket megpróbáljuk megvalósítani. Ha valaki nem tud többé célt kitűzni maga elé, elveszti motivációit, akkor az egy rendkívül egészségtelen állapothoz vezethet. Ha valaki elveszítve a hitét, az alkoholhoz, drogokhoz nyúl, átmeneti megoldást keres problémáira. Legtöbb esetben ez az állapot sajnos nem csak átmeneti. Sokszor éppen a legsikeresebb emberek a legveszélyeztetettebbek, mivel a siker után attól rettegnek, hogy a sikerességüket nem tudják újabb sikerrel bizonyítani. A kiégés tehát nem más, mint egy fáradt, hitevesztett állapot, amelyben az egyén feladja minden vágyát, elképzeléseit, úgy érzi nem képes az értelmes életre, az alkotómunkára. Ennek veszélye napjainkra egyre nagyobb, figyelnünk kell azokra a tünetekre, amelyek a kiégésre utalnak. A kiégésnek lehetnek belső, a személyiségből fakadó okai, valamint külső okai is. Ha valaki állandóan magasra teszi magának a mércét, vagy gyenge önbizalommal rendelkezik, a sikertelenségből fakadóan könnyen kiéghet. Hasonló nem kívánt állapot következhet be, ha valakit a munkahelyén állandóan támadnak, lelkileg terrorizálnak - akár nyíltan, akár burkoltan.

A kiégés legnagyobb veszélye, hogy az ilyen személy megfertőzheti munkatársait.

Fontos tehát, hogy mielőbb felismerjük azokat a jeleket, amelyek felhívják a veszélyre a figyelmet. A munkahelyi környezetben fontos szerep hárul a munkatársakra, csoporttársakra, akik segítségére lehetnek a problémával küszködő személynek. Egy jó csapatban a kiégés lehetősége a minimális szintre csökkenthető, köszönhetően az egymásra figyelésnek, a jó emberi kapcsolatoknak. A burnout szindróma terápiája lehet prevenciós és intervenciós is, de mint minden esetben, itt is a megelőzés a leghatékonyabb. Kiemelt jelentőségű a munkával, a hivatással kapcsolatban a saját személy fontosságának és jelentőségének érzése a munkahelyen, az autonómia biztosítása, a szakmai fejlődés lehetősége. Támogató hatásúak a munkahelyi csoport megbeszélések, a munkatársi és vezetői kollegiális konzultáció, az anyagi-erkölcsi megbecsültség, valamint a szakmai túlterheltség szabályozása és tudatos megelőzése.

Az elkötelezettség, a hivatástudat és a hűség nagyszerű tulajdonságok, de ha valaki sok évet, vagy évtizedet is eltölt egy munkakörben, előfordulhat, hogy az idő előrehaladtával csökken a munkakedve, fásult és demotivált lesz.

Mit tehet a munkavállaló?

Közhely, de mégis: a munkahelyünk a második otthonunk, ennek megfelelően becsüljük meg. Otthon mindannyian megpróbálunk magunknak megfelelő körülményeket kialakítani, tehát a munkahelyünkön is törekedjünk arra, hogy rendet és tisztaságot tartsunk magunk körül, mert szemétben és káoszban senki sem érzi jól magát. De először mindenkinek őszintén tisztáznia kell saját magában, hogy azt csinálja-e, amihez kedve van, amihez tehetséget érez, ami a legjobban megy neki. Ahhoz, hogy valaki megtalálja és hasznosítsa belső energiáit, azt kell megfogalmaznia magának, hogy mi az, ami a leginkább motiválja. Milyen helyzetek, milyen emberek, milyen célok és feladatok jelentenek számára kihívást, mi az, ami igazán motiválja. Másképp fogalmazva: mi az, ami stimulálja, milyen célok elérése után érez kielégülést és megnyugvást, büszkeséget és örömöt. Köztudott, hogy minden munkának (hivatásnak) megvan a vonzereje, amely magához húzza azokat az embereket, akiknek illeszkedik a mentalitása és a hozzáállása, akik jól érzik magukat az adott munkakörben. Az ilyen jellegű megelégedettség érzése nélkül a munkavégző számára a tevékenysége – még akkor is, ha eredményes– csupán pénzkereset, a mindennapok szükséges áldozata.

Pszichológusok szerint akkor lehet egészséges életet élni, ha értelmes célokat tűzünk ki magunk elé, és ha nap, mint nap törekszünk arra, hogy egy kicsit jobbak legyünk. Mi a jó (megfelelő) célkitűzés alapja? Az, hogy a cél mindig legyen konkrét, egyszerű és pontosan megfogalmazott; az eredményre vonatkozzon; legyen mérhető és eldönthető, hogy mikor értük el; legyen határideje; jelentsen kihívást, követeljen jelentős erőfeszítést; ugyanakkor legyen elérhető is. Akkor jó, ha elérendő céljaink és a jelenlegi helyzet között teljesítményre mozgósító különbség van. Kitartónak is kell lenni, fontos, hogy ha valami nem sikerül, ne adjuk fel.

A kiegyensúlyozott, boldog élet senkinek sem hullik az ölébe, képesnek kell lenni tanulni a hibákból is, vagyis sokkal bölcsebb dolog az apró napi eredményekben gondolkodni, mint a lottó főnyereményében bízni. A sikeres emberek egyik titka, hogy azért képesek mások tiszteletét kiváltó eredményeket elérni munkájukban, mert álmaik nyomában jártak, nem süllyedtek bele a motiváció nélküli robot-szerű monoton munkavégzésbe. Mindenkinek meg kell becsülnie a saját képességeit, valamint hatékonyan menedzselnie saját magát, ezt úgysem teszi meg helyette senki más. Összefoglalva tehát megfelelő hivatástudat nélkül nem lehet hosszú távon jó teljesítményt nyújtani. Törekedni kell a túlterheltség kialakulásának megelőzésére is. A munkahelyen kívül pedig mindenkinek gondoskodnia kell a saját kikapcsolódásáról, a pihenésről, a feltöltődés lehetőségeiről.

Mit tehet a munkáltató?

A dolgozók a vállalat szempontjából stratégiai jelentőségű (nagyon fontos) „humán tőkének”, úgynevezett „emberi erőforrásnak” minősülnek. Minden erőforrással gazdálkodni kell, ezért az emberi erőforrást is gondozni és folyamatosan fejleszteni kell. Más erőforrásokhoz hasonlóan ez is korlátozott kapacitással és teljesítménykínálattal rendelkezik, beszerzése a (munkaerő)piacon keresztül történik, és az árát a keresleti-kínálati viszonyok alakítják. Ugyanakkor lényeges különbség a többi erőforrással szemben, hogy tartós, nem fogy a felhasználás során. Nem raktározható, amit ma nem használtak fel, azt nem lehet holnap bepótolni. Döntéseket hoz és innovatív, de a legfontosabb, hogy folyamatosan fejleszthető.

Az egyik legjobb és leghatékonyabb módszer a munkaerővel történő megfelelő gazdálkodásra a munkakör-tervezés, áttervezés. Egyik példája a kifáradás, a fásultság és a kiégés ellen a rotáció, ami azt jelenti, hogy a dolgozókat meghatározott időnként egyik munkakörből egy másik, azonos szintű munkakörbe helyezik át. Egy másik lehetőség a munkakör-bővítés, amikor a munkaköröket nem specializált munkafolyamatokra bontják le, hanem ellenkezőleg, különféle feladatok kombinációjából alakítják ki, és ez biztosítja a szükséges változatosságot. Ilyen munkakörökben a dolgozók az azonos szintű feladatokból többfélét is ellátnak. További lehetőség a munkakör-gazdagítás, amikor a különféle feladatok kombinációja mellé a munkakapcsolatok bővítése és a felelősségvállalás lehetősége is tárul.

Tudományosan kimutatták, hogy a munkavállalók megelégedettsége nagyban függ attól, hogy az elvégzendő feladatok mennyire változatosak és jól meghatározottak, a munka eredménye mennyire számít értékesnek, a munkakörnek van-e autonómiája és betöltőjének meghatározott felelőssége, illetve a visszajelzések rendszeresek, hitelesek és korrekteknek nevezhetők-e. A munkaerő fejlesztése is kiemelt jelentőségű, ennek megfelelően rendszeresen és tervszerűen képezni kell a dolgozókat. A képzések hozzájárulnak a szervezeti célok eléréséhez is, de legalább ilyen fontos, hogy erősen motiválják a képzésben részt vevő dolgozókat. Nem csak a munkavállalónak, hanem a munkáltatónak is figyelnie kell a dolgozó előmenetelére, ideális esetben karrier-terv is készülhet, ami szintén ösztönzőleg hat. Sokat segít a demotiváltság kialakulásának megelőzésében, ha a dolgozó teljesítményét rendszeresen értékelik és visszajelzik. Ennek is megvannak az alapvető szabályai: tisztázni kell a teljesítmény-célokat, a vezetésnek ki kell nyilvánítania elkötelezettségét, a dolgozónak nyitottnak kell lennie, minimalizálni kell az adminisztrációt, közösen kell kidolgozni az értékelés rendszerét és szempontjait, illetve az értékelő rendszert megfelelő kultúráltsággal és rugalmassággal kell használni.

A jó teljesítményértékelő-rendszer értő kezekben az ösztönzés, a pozitív munkamorál és az elkötelezettség kialakításának eszköze, ami hozzájárulhat a kiégés megelőzéséhez is. Tévedés azt hinni, hogy a pénz a legjobb ösztönző erő, hogy aki sokat keres, az minden nap példamutatóan jól végzi majd a munkáját. Természetesen rendkívül fontos, hogy a munkavállaló elégedett legyen a fizetése mértékével, de egy idő után plusz pénzzel már nem lehet nagyobb teljesítményre ösztönözni, sőt annak, aki csak a pénzért hajlandó megfelelően dolgozni, sokkal nagyobb az esélye arra, hogy elveszíti munkakedvét, és nehezen találja meg azt a motiváló erőt, ami a mindennapi munkának elengedhetetlen alapfeltétele.

A csoportmunka jelentősége

A kiegyensúlyozottság, az elégedettség érzése hozzájárul a testi-lelki egészség átéléséhez. Ennek alapfeltétele a munkavállaló oldaláról a jól megválasztott hivatás és életpálya, a munkáltató oldaláról az anyagi és erkölcsi megbecsülés, illetve a megfelelően kialakított ösztönző-rendszer. A kiégés megelőzésének egyik legfontosabb terepe ugyanakkor a csoportmunka. A csoportban kialakított közös célok és feladatok, az együttműködés a feladatvégzés során, a megbeszélések és a közösen végzett munka szintén igen jó a fásultság és a kimerülés ellen.

Amire mindenkinek oda kell figyelnie

Hosszú távon igazi örömöt és kielégülést csak olyan célok hozhatnak, amelyek betöltik az életünket, amelyekért naponta újból és újból lelkesedni tudunk, amelyek mellett el tudjuk kötelezni magunkat. Ismerjük fel a figyelmeztető jeleket: rutinszerű munkavégzés, lanyhuló lelkesedés, kimerültség, ingerlékenység, fáradtság, közöny és fásultság. Mivel az ember társas lény, a megelőzés legjobb módszere a csoportmunka. Az egészséges életmód, a megfelelő táplálkozás, az ártalmas élvezeti cikkek lehetőség szerinti kerülésén túl a harmonikus és kiegyensúlyozott élet alapfeltétele az értelmes munka. Szintén segít a kiégés elleni megelőző tevékenységben a megfelelő felelősség kialakítása, a változások magas szintű menedzselése, illetve az innovációs kezdeményezések felkarolása és támogatása. Jó tudni, hogy a stressz mellett a monoton munkában történő kifáradás is testi-lelki betegségeket idézhet elő, ezért figyeljünk magunkra és munkatársainkra egyaránt.

Forrás: Körforgó Magazin

Hírlevél

Ha érdeklik a legfrissebb újdonságok, iratkozzon fel díjmentes hírlevelünkre!

Cikkek hasonló témában