Vírusvadászat (rendőr-) sisak kamerával


Vírusvadászat (rendőr-) sisak kamerával
Némely kínai – a járványügyi ellenőrzésekhez „dedikált” – rendőri alakulatot olyan sisakokkal láttak el, melyekre hőmérséklet ellenőrzésre alkalmas kamerákat / szenzorokat integráltak.

Ezen eszközök segítségével „halásznak” a tömegben olyan emberekre, akik feltehetően valamilyen fertőzésből fakadóan lázasak – értsd: melegebb a homlokuk, mint 36.9 °C. Jelenleg két cég látja el a kínai rendvédelmi szerveket a fent jellemzett technológiával felvértezett sisakokkal. A Kuang-Chi Technology és a Rokid Corp. megoldása közötti lényeges különbség a testhőmérséklet-detektálási hatótávolságban lelhető fel. A Kuang-Chi terméke – a gyártó állítása szerint – mintegy 4.5 méteres („láz” detektálási) hatótávval büszkélkedhet, míg a Rokid megoldása esetében ez szűk 2 méter – de a személyhez köthető adatok biztonságos „levételéhez” 1 méternél nem lehetnek távolabb a megfigyelt személytől. Egyéb tekintetben a sisakok hasonlatos képességekkel rendelkeznek, melyek között megtalálható a speciális szemvédő plexi, mely egyfajta kiterjesztett valóság jellegű információs „képernyő” is egyben. A sisakokra szerelt láthatófényben üzemelő kamera az arcfelismerést biztosítja, illetve a központi adatbázisokból „szipkáz” ki információkat az ellenőrzött személyekről egy 5G kommunikátoron keresztül, mely utóbbi is a sisakok szerves eleme, de rendelkeznek még WiFi és Bluetooth antennákkal is. Az előbbiekben felsorolt technológiákból sejthető: amennyiben az adott személynél láztartományú testhőmérsékletet mérnek, az adat azonnal bekerül az illető „kartonjába”.

Forrás: Biometric Update

Hirdetés
hírdetés
SecuriFocus

A SecuriFocus.com Magyarország első, a biztonságvédelmi szolgáltatások piacára szakosodott online hír- és információs portálja.
www.securifocus.com

SecuriForum

A SecuriForum Biztonságtechnikai és Tűzvédelmi Kiállítás & Konferencia a SecuriFocus Kft. által szervezett rendezvény.
www.securiforum.com

Elérhetőség

SecuriFocus Kft.
1118 Budapest
Nagyszeben u. 24/A
Tel: (30) 942-2789
Email: info@securifocus.com
Inim Nexus kommunikátorok
Olvasta már?
Inim Nexus kommunikátorok