Elkészült a MONITORINGBOOK PRO hatodik modulja, a Járműkövetés


Elkészült a MONITORINGBOOK PRO hatodik modulja, a Járműkövetés
Járműkövetés? Lerágott csont. Talán sokunknak ez a kifejezés jut egyből az eszébe.

Mi sem voltunk ezzel másképp, de néhány évvel ezelőtt a MOHAnet Zrt úgy döntött, hogy a különálló távfelügyeleti, desktop alkalmazásainkat megszűnteti, beleértve ebbe a járműkövetést is, hogy helyettük létrehozzanak egy közös, felhő alapú monitoring platformot, ahol minden korábbi és jövőbeli alkalmazásuk egymás mellett, egy rendszerben, de önálló modulként tudjon üzemelni. Ezzel a megoldással a távfelügyeleti szolgáltató képes csökkenteni a különböző típusú távfelügyeleti rendszerek - heterogén műszaki infrastruktúráiból fakadó - üzemeltetési kockázatát, valamint jelentős mértékben optimalizálni képes az üzemeltetést támogató személyzet (rendszergazda, diszpécser) létszámát is.

A Járműkövetés modul kifejlesztésének megkezdése előtt előzetes vizsgálat alá helyezték a korábbi alkalmazásukat, hogy a különböző nézőpontok alapján meghatározhassák a létrejövő új termék valós célját, annak célcsoportját és a szolgáltatást igénybe vevők jövőbeli üzleti perspektíváját.

Valószínű, hogy mostanra sem sikerült minden ügyféligényt tökéletesen feltérképezniük és az alkalmazás újrafejlesztéséhez figyelembe venniünk. Az viszont megállapítható, hogy az elmúlt évek során szerzett üzemeltetési tapasztalatokból, ügyfél visszajelzésekből és a fejlesztés során elkövetett hibákból rengeteget tanultak, így a korábbihoz képest a mostani járműkövető megoldás lényegesen könnyebb hozzáférést, egyszerűbb és rugalmasabb használatot, nagyobb funkcionalitást és letisztult kezelőfelületet kínál a meglévő és leendő felhasználóknak.

A fejlesztés elsődleges céljának a távfelügyeleti szolgáltatók bevetési egységeinek központi irányítását és gépjárműveik mozgásának folyamatos nyomon követését tűzték ki. Másodlagos célnak pedig a járműmozgások és az ezekkel kapcsolatos tevékenységek által keletkezett adatok valós idejű naplózását és azok szakszerű dokumentálását fogalmazták meg, ami hamarosan összekapcsolható lesz az egyes incidensekre történő intézkedésekkel is.

Természetesen a felhő alapú, moduláris platformnak és a különböző jogosultsági szintű hozzáféréseknek köszönhetően a járműkövetés, mint szolgáltatás kiterjeszthető a távfelügyeleti szolgáltató ügyfélállományára is. Az ügyfél így képes lesz egy rendszerben kezelni és egyszerűen nyomon követni a riasztója mellett a gépjárművét, vagy akár más távfelügyeleti alkalmazását is, melyet egy webes felület és egy mobil applikáció tesz lehetővé számára.

A szolgáltató képes ugyanis a szoftverben felhasználót, céget, cégcsoportot, járműt és járműcsoportot is létrehozni, majd ezekhez akár különböző jogosultsági szinteket is hozzárendelni. Áttekintő nézetben egy vagy több gépjárműre kiterjedő térképes megjelenítésre van lehetőség. A menetlevelek, a térképes vizualizáció mellett grafikonos, és lista nézetben is megjeleníthetőek. Utóbbi esetében lehetőség van a magán és szolgálati utak szétválasztására és ennek megfelelően a szétválasztott adatok expotálására is, ami komoly jelentőséggel bír az üzemeltetés rugalmassága szempontjából.

A Járműkövetés a MONITORINGBOOK PRO 6. modulja, ami nem csak a járművek tartózkodását és mozgását követi nyomon, hanem akár képes fogadni és megjeleníteni a különböző szenzoroktól érkező telemetriai adatokat is.

Összefoglalva, a MOHAnet járműkövető megoldása olyan reagáló egységgel rendelkező távfelügyeleti szolgáltatóknak készült, akiknek fontos, hogy az ügyfeleik vagyonvédelmi rendszereitől érkező riasztásokra és az ezekhez kapcsolódó intézkedésekre, valamint a bevetés-irányításra, ugyanazon szoftveres felület álljon rendelkezésükre. Másodsorban pedig a távfelügyeleti szolgáltatók meglévő és jövőbeli ügyfelei számára készült, akik egy rendszerből szeretnék nyomon követni és kezelni a riasztójukat, a gépjárművüket vagy akár más távfelügyeleti alkalmazásukat.

Hirdetés
hírdetés
SecuriFocus

A SecuriFocus.com Magyarország első, a biztonságvédelmi szolgáltatások piacára szakosodott online hír- és információs portálja.
www.securifocus.com

SecuriForum

A SecuriForum Biztonságtechnikai és Tűzvédelmi Kiállítás & Konferencia a SecuriFocus Kft. által szervezett rendezvény.
www.securiforum.com

Elérhetőség

SecuriFocus Kft.
1118 Budapest
Nagyszeben u. 24/A
Tel: (30) 942-2789
Email: info@securifocus.com
A biztonság új kora
Olvasta már?
A biztonság új kora