Mit tervez a SecuriFocus 2022-ben?


Mit tervez a SecuriFocus 2022-ben?
Rendhagyó évet zártunk mindannyian. Tavaly újévkor ki gondolta volna, hogy 2021-ben megtapasztalhatjuk, hogy a korábban rendkívülinek gondolt élet-, üzleti és munkakörülmények általánossá válnak. Megtanultunk együtt élni, dolgozni az időszakosan fokozódó, majd csökkenő, de nem szűnő járványhelyzettel.

Egy mai hír alapján az omikron gyorsabb terjedésre képes a korábbi variánsoknál, ami azt jelentheti, hogy átimmunizálja a lakosság nagy részét, amelynek következményeképp véget érhet a koronavírus-világjárvány – végre egy biztató hír, ami reményt ad arra, hogy az életünk visszatérhet a normális üzemmódba, az emberi és munkakapcsolatok ismét személyessé válhatnak.

Erre mi is számítunk, hiszen ez év március 30-31-én rendezzük meg negyedik alaklommal a SecuriForum Biztonságtechnikai és Tűzvédelmi Kiállítást és Konferenciát. Bizakodásunkat nem csak az erősíti, hogy ebben az időszakban számos más tömegrendezvényre is sor fog kerülni (koncertek, kiállítások, március 15-i ünnepségek) de az addigra lecsengő ötödik hullám is. A kiállító cégekkel együtt izgatottan készülünk és várjuk a március végi személyes találkozót.

Az online térben a kiállítási beharangozókon túl természetesen továbbra is a biztonságtechnikai szakma naprakész informálása a feladatunk, amelyek Önt friss termék és céges információkkal, naprakész szakmai programajánlatokkal látja el és kedvező akciós beszerzési lehetőségekről tájékoztatja.

A kollégáimmal együtt ezúton köszönjük meg az eddigi látogatásokat a SecuriFocus portálon és minden kattintást, ami egy újabb hír olvasását és - szándékaink szerint – ezáltal hasznos információhoz jutást eredményezett. Maradjon velünk, legyen gyakori vendégünk 2022-ben is, mi továbbra is azon leszünk, hogy Önt képbe hozzuk!

Hirdetés
hírdetés
SecuriFocus

A SecuriFocus.com Magyarország első, a biztonságvédelmi szolgáltatások piacára szakosodott online hír- és információs portálja.
www.securifocus.com

SecuriForum

A SecuriForum Biztonságtechnikai és Tűzvédelmi Kiállítás & Konferencia a SecuriFocus Kft. által szervezett rendezvény.
www.securiforum.com

Elérhetőség

SecuriFocus Kft.
1118 Budapest
Nagyszeben u. 24/A
Tel: (30) 942-2789
Email: info@securifocus.com
A továbbfejlesztett napelemes kameraállomásról
Olvasta már?
A továbbfejlesztett napelemes kameraállomásról