Hazudj, ha tudsz – 73%, hogy rajtaveszel!
- MI - mesterséges intelligencia
- /
- 2021-11-30
A téma más szakértői által már felülvizsgált kutatás szerint a hazudozók – a kutatás fókusza szempontjából – két csoportra oszthatók: az egyik az arc bizonyos izmait, míg a másik a szemöldökét mozdítja adott módon, amennyiben hazudik. A kutatók úgy vélik, hogy a biztonság és bűnüldözés területén egyaránt hatékonyan alkalmazható lesz kutatásuk eredménye. A vizsgálathoz nyomtatott elektródákat tartalmazó „matricákat” használtak, így detektálva az izmok és idegek által generált elektromos aktívitást (arcfelszíni elektro-myográfia). A gépi tanulás (MI) révén a tudósok képesek voltak detektálni, hogy mely izmok aktiválódtak, mikor a vizsgált alanya egyszerű hazugságokat közölt. A kutatás vezetője elmondta, meglátásuk szerint az elektródák a későbbiekben elhagyhatók lesznek, amennyiben megfelelő videotartalom-elemző szoftvert fejlesztenek ki az izommozgások azonosításához – így akár a magas minőségű videotartalmat biztosító CCTV kamerák segítségével is megvalósíthatóvá válhat egy hazugságvizsgáló rendszer.
Forrás: Brain and Behavior
Tagek: biometria
Cikkek hasonló témában
Írisz szintű „élő-arc” detektálás
- 2023-04-19
- /
- Biztonságtechnika
A fül, mint biometriai „nagyágyú”
- 2022-11-08
- /
- Biztonságtechnika
Fegyver kibiztosítása ujjlenyomattal
- 2022-06-26
- /
- Biztonságtechnika
Frissült az ABIS
- 2022-05-30
- /
- Biztonságtechnika