Riarex Kft
Cégbemutatkozás
![]() |
Ennek jegyében nyitottuk meg és üzemeltetjük vagyonvédelmi szaküzletünket, ahol betörésjelzőket, videós megfigyelő eszközöket, kaputelefonokat, tűzjelző berendezéseket, kerítésvédelmet valamint beléptető rendszereket kínálunk, elsősorban telepítőknek és viszonteladóknak.
„Tudásunk az Ön sikeréért!”
Vállalati filozófiánknak van egy másik fontos alappillére is: Valahányszor Ön kapcsolatba kerül velünk, szolgáltatásainkkal, termékeinkkel vagy munkatársainkkal, elsődleges szempont számunkra, hogy a találkozásunkból merített haszon mértéke minden esetben haladja meg az Ön által ráfordított idő és pénz mértékét.
Termékek, szolgáltatások:
Cégünk vagyonvédelmi termékek nagykereskedelmével foglalkozik, számos saját import valamint OEM termékkel, ezzel megteremve azt a lehetőséget, hogy ügyfeleink számára piaci védelmet biztosítsunk a vagyonvédelem területén. Biztonságtechnikai mérnök kollégáink segítségével állunk rendelkezésére ügyfeleinknek project előkészítésben.
Oktatás:
Ahhoz, hogy telepítőink, vásárlóink még nagyobb sikereket érhessenek el, tudásukat napra készen kell tartaniuk. Ebben nyújtunk segítséget rendszeresen megszervezett és a résztvevők visszajelzései alapján megfelelő színvonalúnak tartott termékbemutatóinkkal. Ezeken a továbbképzésnek is tekinthető előadásokon ismerhetők meg forgalmazott eszközeink részletes jellemzői és alkalmazhatóságuk lehetőségei. A felgyorsult technológiai fejlesztések miatt, külön rendszer- és szereléstechnikai előadásokat is szervezünk, ahol nem csak egy-egy konkrét terméken ismertetjük a beállításokat, hanem a nagyobb rálátás érdekében, az általános elveket is ismertetjük.
Szervizháttér:
A felszerelt eszköz pályafutása nem ér véget a rendszer átadásakor, így gondoskodunk az eladott termék utóéletéről is. Ha az általunk értékesített berendezés esetleg meghibásodna, vásárlónk nyugodt lehet, hiszen szaküzletünk szervizrészlegében szakértő kollégáink gondoskodnak az átmenetileg „gyengélkedő” eszközök újbóli felélesztéséről.
>> Tovább a cég honlapjára
Tevékenységi területei:
- beléptető és munkaidő-nyilvántartó rendszerek értékesítése, telepítése, szervízelése
- kamera-, megfigyelő- és képrögzítő rendszerek, zárt láncú megfigyelő rendszerek, videó kaputelefonok nagykereskedelme, disztribúció: telepítő cégek számára
- betörésvédelmi, behatolásjelző és riasztó rendszerek nagykereskedelme, disztribúció: telepítő cégek számára
- elektronikus tűzjelzők, automata tűzoltó rendszerek nagykereskedelme, disztribúció: telepítő cégek számára
Forgalmazott márkái:


























Terméktárban található termékei:
Rosslare beléptető rendszerek
- 2023-04-24
- /
- Beléptető
Forgalmazó: Riarex Kft.
Gyártó: Rosslare
EuroVideo HDMI splitter, switch, extender
- 2023-03-31
- /
- CCTV
Forgalmazó: Riarex Kft.
Gyártó: EuroVideo
PERIDECT+ kerítésvédelmi rendszer
- 2023-02-24
- /
- Kerítésvéd
Forgalmazó: Riarex Kft.
Gyártó: SIEZA
INIM Fire Cloud
- 2021-02-15
- /
- Tűzvéd
Forgalmazó: Riarex Kft
Gyártó: INIM Electronics s.r.l.
Sieza PERIDECT+ kerítésvédelem
- 2020-03-09
- /
- Kerítésvéd
Forgalmazó: Riarex Kft
Gyártó: SIEZA s.r.o.
Inim címezhető audiovizuális jelzőberendezések
- 2020-02-18
- /
- Tűzvéd
Forgalmazó: Riarex Kft
Gyártó: INIM Electronics s.r.l.
INIM Prime
- 2019-11-11
- /
- Okosotth
Forgalmazó: Riarex Kft
Gyártó: INIM Electronics s.r.l.
Inim Previdia Compact tűzjelző központ
- 2019-09-24
- /
- Tűzvéd
Forgalmazó: Riarex Kft
Gyártó: INIM Electronics s.r.l.
Az INIM rádiós rendszere -SOL
- 2019-09-10
- /
- Behat közp
Forgalmazó: Riarex Kft
Gyártó: INIM Electronics s.r.l.
Professzionális érintőképernyős IP teszter a Riarex...
- 2019-08-28
- /
- Monitor
Forgalmazó: Riarex Kft.
Gyártó: Eurovideo
ABILITY riasztórendszerek
- 2019-05-20
- /
- Behat közp
Forgalmazó: Riarex Kft
Gyártó: INIM Electronics s.r.l.
EverLink komplex, szerver alapú beléptető rendszerek
- 2019-04-24
- /
- Beléptető
Forgalmazó: Riarex Kft
Gyártó: EverLink
HARPER vészvilágító rendszerek
- 2019-04-09
- /
- Vészhang
Forgalmazó: Riarex Kft
Gyártó: INIM Electronics s.r.l.
EVA-SW812P PoE switch
- 2019-03-26
- /
- CCTV
Forgalmazó: Riarex Kft.
Gyártó: EuroVideo Ltd.
Kerítésvédelem a SIEZA fejlesztésében – PERIDECT+
- 2019-03-05
- /
- Kerítésvéd
Forgalmazó: Riarex Kft.
Gyártó: SIEZA
Previdia Max tűzjelző központ
- 2019-02-20
- /
- Tűzvéd
Forgalmazó: Riarex Kft
Gyártó: INIM Electronics s.r.l.
INIM riasztórendszerek
- 2018-11-30
- /
- Behat közp
Forgalmazó: Riarex Kft
Gyártó: INIM Electronics s.r.l.
Previdia Max tűzjelző központ
- 2018-09-26
- /
- Tűzvéd
Forgalmazó: Riarex Kft
Gyártó: INIM Electronics s.r.l.
Kapcsolódó hírek:
POLITEC infra sorompók és radarok
- 2020-09-01
- /
- Biztonságtechnika
Kerítésvédelem, pontosan ott!
- 2020-04-16
- /
- Biztonságtechnika
Ne mondja, hogy nem SOL-tunk!
- 2019-10-17
- /
- Biztonságtechnika
Az INIM rádiós rendszere - SOL
- 2019-08-15
- /
- Biztonságtechnika
NEKA - Akkumulátoros kültéri hang és fényjelző
- 2019-08-06
- /
- Biztonságtechnika
A Bentel Security bemutatja a legújabb akkumulátoros kültéri hang és fényjelző családját, a NEKA-t.
HARPER vészvilágító rendszerek
- 2019-06-19
- /
- Biztonságtechnika
Professzionális érintőképernyős IP teszter a Riarex kínálatában
- 2019-05-24
- /
- Biztonságtechnika
Igazi adu ász lehet a telepítők kezében az új EuroVideo EVM-4HD-IP-4K multi szabványú CCTV teszter.
ELMES Electronic vezérlő panelek
- 2019-03-20
- /
- Biztonságtechnika
Professzionális érintőképernyős IP teszter a Riarex kínálatában
- 2019-02-13
- /
- Biztonságtechnika
Igazi adu ász lehet a telepítők kezében az új EuroVideo EVM-4HD-IP-4K multi szabványú CCTV teszter.
Kerítésvédelem körítéssel
- 2018-09-06
- /
- Biztonságtechnika